A „Hegyvidék főutcája”, a Böszörményi út (I.)

A Böszörményi út a XII. kerület egyik legforgalmasabb szakasza. Számos üzlet, cukrászda, lakóház, ezek mellett irodaház, étterem, templom található itt, a polgármesteri hivatal épülete pedig központi szerepet tölt be, ezért joggal nevezhetjük a „Hegyvidék főutcájának”. Nem volt ez mindig így, az elmúlt évek fejlesztései sokat segítettek a kisvárosi sétálóutcai hangulat kialakulásában.

 

A kezdetek

A mostani Böszörményi út egy kis része – a polgármesteri hivataltól a Királyhágó térig – már megvolt az 1870-es években: egy picike ösvény, amely telekhatárként működött, de hivatalosan nem utca, inkább csak egy telkek közötti gyalogosfolyosó volt, név nélkül. Mint a legtöbb helyen a kerületben, itt is szőlőlugasok húzódtak, ami jól látható az 1873-as, sőt az 1895-ös térképen is. A neve csak 1900-ban lett Böszörményi út, addig Külső körút volt, még az 1903-as térképen is így található meg.

Kialakulása hátterében valószínűleg két fontos tényező játszott szerepet. Az egyik, hogy az 1896-os, millenniumi ünnepségekre való készülődés kapcsán a főváros egyik fontos terve volt minden lóvasutat villamosítani. Ehhez társult az az elképzelés is, hogy a tömegközlekedés jóval elérhetőbb és sűrűbb legyen a városban, mint addig. A másik fontos dolog – ami összefüggött a közlekedéssel –, hogy 1894 áprilisában nyílt meg a Farkasréti temető, amelyet minél hamarabb be kellett vezetni villamossal a főváros vérkeringésébe.

A fővárosi lapok is arról írtak, hogy a Böszörményi utat (azaz akkor még a Külső körutat) a forgalom növelése miatt volt fontos megtervezni. „…a városi forgalommal való összeköttetés végett tervezték az átló utat és a budai külső körutat, mellyel alapját vetik meg a végnélküli közúti vasúti vonalnak. A budai külső körút főere lesz valamennyi meglevő és létesítendő útvonalaknak is.” (Budapesti Hírlap, 1893. május 30.)

A Pesti Napló néhány hónappal később, 1893 őszén már arról számolt be, hogy a Fővárosi Közmunkák Tanácsa – báró Podmaniczky Frigyes elnöklete idején – a tervezett budai Külső körút helyét és környékét kivette a nyaralóövezetből, és a területet felparcellázta házak és épületek jövőbeni építése céljából. Egy évvel később a villamosvonalat is megtervezték: „A farkasréti temetőhöz vezető közúti vasúti vonal létesítése a közönség érdekében halaszthatatlan. […] A társaság a budai külső kőrútból tervezett útirányt ajánlotta a tanácsnak elfogadásra, sőt hajlandónak nyilatkozott arra is, hogy a vasút építéséhez szükséges területeket a magánosoktól a főváros javára megszerzi.” (Budapesti Hírlap, 1894. április 1.)

Amíg azonban az egyéb villamosterveket rendre elfogadták, a Böszörményi útra vonatkozó terv csak terv maradt: „…felsorolt ezen új vonalak mindjárt az átalakítás alkalmával volnának létesítendők; a mi ellenben a budai külső körutat illeti, erre nézve a tanács csupán biztosítani kívánja a hatóságnak azt a jogát, hogy az út kiépítésekor az annak idején megállapítandó feltételek mellett a vasút létesítését is igényelhesse.” (Fővárosi Közlöny, 1894. november 15.)

A budai Külső körútból 1900-ban lett Böszörményi út. A névadó, Böszörményi László (1824–1869) jogász, honvéd százados, függetlenségi politikus részt vett az 1848-as szabadságharcban, előbb a Szabolcs megyei nemzetőrség hadnagya, majd honvéd főhadnagy, később százados, Komáromban pedig Klapka tábornok parancsőrtisztje volt. Megalapította a Magyar Újság című lapot, amiben leközölte Kossuth kiegyezés ellen tiltakozó, Deák Ferencnek írt levelét. Ezért a tettéért egy év börtönre ítélték, ahol betegen halt meg.

 

A laktanya

Az utca kiépülése igen lassan indult meg, a csendőrlaktanya megépítése adott neki hatalmas lendületet. Akkoriban a budapesti III. számú csendőrkerületi parancsnokság és annak kiegészítő részei a fővárosban szétszórtan helyezkedtek el, különféle bérházakban. Ezt az állapotot akarta megszüntetni a vezetőség, ezért vette meg a Böszörményi út 21. alatti, 16 ezer négyzetméteres telket.

Az építkezés 1900 elején kezdődött meg, azzal a feltétellel, hogy 1901 májusára el kell készülnie az épületegyüttesnek, amelyet a Grünwald testvérek és Schiffer Miksa fővárosi nagyiparosok és vállalkozók építtettek Benedecty József királyi főmérnök, művezető építész segítségével. A pavilonrendszerű, 200 ember elszállásolására elegendő laktanyának összesen kilenc nagyobb része lett: törzsépület, tiszti lak, altiszti és legénységi lakóépület, mellék- és börtönépület, lóistálló, fedett lovarda, továbbá egy jégverem és egy tekepálya. Ezekben számos tiszti lakás, fürdő, legénységi olvasókör, közös, nagy pincei étkező, sőt játszószoba is helyet kapott.

Az istállóban 28 lovat lehetett tartani, míg a lovarda a maga 50 méteres hosszával és közel 30 méteres szélességével a legnagyobb és legtetszetősebb ilyen jellegű épületek egyike volt akkoriban Budapesten. A külső és belső világítást a Ganz gyárból származó 326 villamos izzóláng szolgáltatta, a telephez vezető áramkábelt a magyar általános villamossági részvénytársaság létesítette. A csendőrök sokszor gyakorlatoztak a központi udvaron, ahová beengedték a nézelődőket is.

Az addig szinte teljesen kietlen, poros utca tehát egy hatalmas épületegyüttessel gazdagodott, amely uralta a tájat. A Böszörményi útra néző házakat szép vasráccsal, míg hátul tömör fallal kerítették el a laktanyát. Igazi látványosság volt a gyönyörű stílusú két főépület, amelyek oromfalait egy-egy két és fél méteres, a híres Zsolnay gyárban készült pirogránit címer díszített.

A nagy fejlesztés miatt egyre sürgősebbé vált az út kiépítése, ami jól észlelhető a következő évek tervein. A laktanya 1901 augusztusában kezdte meg a működését, és szeptemberben már arról írt a Fővárosi Közlöny, hogy fontos lenne lekövezni az utat, valamint csővezetékeket fektetni.

A főváros eleinte nem akarta ezt, mivel nagyon drágának találta, de végül: „A miniszter kívánságának teljesítése céljából a közmunkák tanácsa mégis elhatározta, hogy a budai Külső-körutat a Mozdony-utcától a csendőrlaktanya túlsó sarkáig a fővárosi pénzalapból kiépítteti. A tanács oly javaslattal járul a közgyűlés elé, hogy a közmunkák tanácsának ezt az elhatározását s hogy a fent körül írt útszakaszt a megküldött és a középítési bizottság által is elfogadott tervek szerint a 13,76 méter széles alapzatos makadamnak kiképzett kocsiúttal és 3,50 méter széles kavicsboritással és metszett szegélykővel kiképzett járdákkal a fővárosi pénzalapból készítteti, vegye tudomásul.” (Fővárosi Közlöny, 1901. szeptember 3.)

Habár az út csak a 1910-es évek végén készült el végig, arculatának kialakulása és a város közlekedésébe való bekapcsolása nagyban köszönhető a laktanyának.

 

A lámpagyújtók

Egy év múlva, 1902-ben szintúgy a laktanyára hivatkozva vetették fel sürgetőleg az illetékesek a Böszörményi út világításának kiépítését, ami hamarosan meg is történt. A fényt valószínűleg gázlámpák szolgáltatták, több lap is megemlíti, hogy ezeket később javítani és cserélni kellett.

Itt is dolgoztak tehát a lámpagyújtók, akik egy mára igencsak furcsának tűnő munkát végeztek. Egy hosszú póznával felszerelkezve járták kijelölt körzetüket, és a lámpákat egyesével meggyújtották, majd hajnalban újra elindultak, és eloltották. Az 1910-es években még biztosan létezett ez a munkakör, amint azt a Magyar Figyelő 1914/3. száma is megemlíti.

Pontosan nem tudni, mikor újult meg a világítás, de 1940 elején a Fővárosi Közlöny így fogalmazott: „A közvilágítási berendezések fejlesztéseképpen az elmúlt félév folyamán 1394 lámpát szereltek fel. Ugyancsak a közvilágítás fejlesztése céljából az elmúlt félévben a Böszörményi-út közvilágítását korszerűsítették.” (Fővárosi Közlöny, 1940. február 27.)

Az út kivilágításának kérelmével egy időben, 1902-ben megindult az 59-es villamos. Néhány év múlva rendes váróterem épült a Böszörményi úton, és a közlekedés még inkább fellendítette az életet a környéken.

Ehhez kapcsolódik egy ma már nehezen magunk el képzelhető érdekesség. Ott, ahol most a Böszörményi út és a Jagelló út találkozik, a villamossín az – akkor még betemetetlen – Csörsz utcai árok felett is áthaladt, ezért egy hídon keltek át a járművek. Így volt ez egészen az 1920-as évekig, amikor betemették az árkot.

A világítás, a vízhálózat és a villamosközlekedés kiépülésével megkezdődött a komolyabb benépesülés, nem véletlen, hogy már 1904-ben iskolát szerettek volna az itt élők. „A csendőrlaktanya felépítése, a Farkasréti temető megnyitása mind előidézői voltak ezen a már azelőtt is lakott környék fejlődésének. 311 gyermek jár a Németvölgyből és a Farkasrétről a beltelki és az Istenhegyi iskolába.” (Fővárosi Közlöny, 1904. július 1.)

1914-ben létrejött egy polgári leányiskola a Böszörményi út 20–22. szám alatti barakkban, amely azonban az első világháború kitörése miatt – a csendőrlaktanyával együtt – hadikórházként üzemelt. Végül az oktatási intézmény az 1920-as évek második felében kapott rendes épületet, de ez a második világháború idején szinte teljesen elpusztult.

A csendőrlaktanya épületegyüttese után néhány szecessziós jellegű villa és bérház is felépült még az első világháború előtt a Böszörményi úton. A terület intenzív beépítése az 1920-as években kezdődött meg, és gyakorlatilag a második világháború kezdetéig folyamatosan zajlott. (Folytatjuk)

F. G.

Ha Önnek is van élménye, története, fényképe a Böszörményi útról vagy az út bármelyik épületéről, esetleg itt lakott, vagy ismer olyat, aki itt lakott, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteménnyel! Köszönjük!

Cím: hegytortenet@gmail.com

Telefonszám: 06-70/426-9807