Mi fán terem a permakultúra?

Miközben a zöldségeseknél és az élelmiszerboltokban egyre megszokottabbá válik a „bio” jelző, a kertészeti körökben időnként elhangzó varázsszó, a permakultúra jelentése még nem közismert. A nevében az állandóságra ösztönző, Ausztráliából induló mozgalom lényege, hogy a jellemzően élelmiszer-előállítási folyamatokat a komplex fenntarthatóság igényével tervezzük meg. A fenntarthatóság az ökológiai folyamatok figyelembevételével és erősítésével kezdődik, felöleli lehetőleg a tevékenységhez kapcsolódó összes folyamatot, és az ember távlatos környezeti igényeit szem előtt tartva zárul.
Egyszerű szemléltetésképpen rátekinthetünk akár egy edényben nevelt paradicsomra is, amely egy emeletes ház ablakpárkányán áll. Ha az edény természetes anyagú, és hosszú évekig használjuk azt, ha a talaj helyben készült komposzt, ha a műtrágya zöld növényi lé, ha a paradicsommagot mi gyűjtöttük és vetettük, ha helyben gyűjtött esővízzel öntöztünk, ha a frissen szedett gyümölcsöket mi fogyasztottuk el (lehetőleg nyersen), ha a viráglátogatókat megitattuk az alátétben álló vízből, és ha a letermett tövet komposztáltuk – közel járunk a permakultúra megvalósításához.Nagyobb léptékben gondolkodva azért bonyolultabbak az elvek. Kiterjednek a természet folyamatainak megfigyelésére, a bármilyen formában elérhető energia gyűjtésére, tárolására, az önmérsékletre, a hulladékok keletkezésének megelőzésére.
A permakultúra annyiban bizonyosan eltér a biotermesztéstől, hogy amíg a biotermék minősítésével a folyamat révbe ér, addig a permakultúra megközelítésében mindig akad tovább finomítható részlet. Mindez azt is jelenti, hogy már az első lépés is eredmény! Ha önmérsékletből kevesebbet fogyasztunk bármiből, vagy odafigyelünk a „termelt” hulladék mennyiségére, máris tettünk egy kis lépést.
A téli szobában ülve is gondolkodhatunk „permakultúrásan”. Például választhatunk csomagolásmentes, természetes anyagokból készülő, gazdaságosan többször használható, kis ökológiai lábnyomot hagyó ajándékokat a közelgő ünnepekre.

B.