Jövő nyárra elkészülhet az új sashegyi kisbolt
„Itt hamarosan CBA Príma üzlet nyílik” – olvasható hónapok óta a felirat az évekkel ezelőtt bezárt Sashegyi úti élelmiszerüzlet falán, amely a korábbiaknál is komorabb képet mutat, amióta leverték róla a vakolatot. A környékbeliek már nagyon várják, hogy újra működjön a kisbolt, amelyet az önkormányzat – a korábbi, jogcím nélküli üzemeltetővel folytatott hosszú pereskedés után – 2020 nyarán nyilvános árverésen értékesített.
„Mivel az ingatlan per alatt volt, a vétel előtt sem felmérni, sem megnézni nem tudtuk az épületet. A birtokbavételnél derült ki, hogy a vártnál is rosszabb a helyzet; gyakorlatilag egy szellemházat vettünk meg, amiben még a gázvezetékeket is leszerelték” – illusztrálta a kívül-belül lerobbant bolt állapotát Gyelán Zsolt, az ingatlant megvásárló cég tulajdonosa.
Az új tulaj lapunknak elmondta, hogy a homlokzati vakolatot az állapotfelmérés miatt kellett eltávolítani. Hozzátette, hogy hamarosan teljesen átépítik a helyet, jelenleg az engedélyeztetés zajlik – a településképi szempontok vizsgálatában illetékes Hegyvidéki Önkormányzat már jóváhagyta a terveket. A meglévő, mintegy 200 négyzetméter alapterületű épületet 100 négyzetméterrel tervezik bővíteni, hogy megfeleljenek az érvényben lévő, szigorú élelmiszerbiztonsági előírásoknak.
„Színvonalas boltot szeretnénk létrehozni, a megszokottnál szélesebb, a hegyvidékiek igényeihez igazodó választékkal” – hangsúlyozta Gyelán Zsolt. Kitért rá, hogy mint minden mostanában zajló fejlesztésnél, itt is csúszásokat okoz az építőipari kapacitások szűkössége, emellett a megrendelt hűtőkre és más elektronikai eszközökre is hónapokat kell várniuk a globális chiphiány okozta gyártási problémák miatt. Ám e nehézségekkel együtt is azzal számolnak, hogy bő fél év múlva, várhatóan a jövő nyár elején megnyílhat az új sashegyi bolt.
n.