Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nemzetközi YBL-siker vízilabdában

A világ egyik legjelentősebb utánpótlás-vízilabdatornája a HaBaWaBa. Az olaszországi versenyen nem könnyű „labdába rúgni”, főleg győzni. Ezért is akkora fegyvertény, hogy a MOM Sportban készülő YBL Waterpolo Club a 2007-es korosztályban az egyik csapatával 1. helyet szerzett, míg a másik csapata 13. lett.
„Az idén ez volt a legnagyobb korosztályos verseny, amire a világ minden tájáról érkeztek. Rendkívül erős mezőny gyűlt össze, a mennyiség magas minőséggel párosult, ezért is vagyunk ennyire büszkék az eredményeinkre” – értékelt Köllő Attila, az YBL vezetőedzője.Nemzetkozi_YBL-siker_vizilabdabanSzerencsére sok itthon a tehetséges pólós, ezért a klub két U14-es csapatot is indított a tornán. „Igyekeztünk alaposan felkészülni, a gyerekek egymás ellen játszva gyakorolták a meccsszituációkat – folytatta a szakember. – Sokat segített a MOM Sportban tartott nyári edzőtábor, amely még inkább összekovácsolta a társaságot. A tornán az egyik csapatnak jobban kijött a lépés, és a győzelmük azt mutatja, hogy nemzetközi összehasonlításban is jó úton járunk. A másik alakulatunk sem vallott szégyent, a tizenharmadik hely nagyszerű teljesítmény egy ekkora mezőnyben.”
Köllő Attila elmondta, hogy az YBL-nek itthon kilenc csapata indul a különböző országos bajnokságokban. Tavaly a gyermek A2-es bajnokságból kis híján sikerült a feljutás a legmagasabb osztályba, azonban a kvalifikációs meccseken alulmaradtak a Szombathellyel szemben. Szintén jelentős eredmény, hogy az Olaszországban is vitézkedő U14-es korosztályban Török Vince és Orbán Bence személyében az YBL két játékost ad a nemzeti válogatottnak.
Az egyesülethez 12 éves kortól lehet csatlakozni, a gyerekek két évig a SOTE–MOM Sport csapataiban pallérozódnak, utána következik az YBL. Természetesen ha valaki tehetséges, és biztos úszástudással rendelkezik, nincs szüksége vízlabdás múltra ahhoz, hogy lejárhasson a heti öt edzésre.

-os