A művészet megfiatalít
A kor valóban csak egy állapot, nem több. Ezt mindenki beláthatja, aki elmegy megnézni az idősek világnapja alkalmából rendezett képzőművészeti tárlatot, amely a Hegyvidéki Kulturális Szalon által szervezett Művészeti Napok keretében jött létre. A hegyvidékiek munkái ugyanis tele vannak életkedvvel, vidámsággal, szinte kicsattannak a pozitív életszemlélettől.Erről beszélt a kiállítást megnyitó Lázár Zsuzsa, a Hegyvidék új díszpolgára is, aki szerint némi bátorítással bárkit el lehet indítani az alkotás útján, és végigvezetni ezen az izgalmas folyamaton. „Fejet kell hajtani mindenki előtt, aki a művészetek terén valódi értéket hoz létre. Így van ez a mostani kiállítással is, amely ünnepe annak, hogy tudunk befelé fordulni, egy közösség részeként maradandót felmutatni” – fogalmazott a Budai Rajziskola alapító-igazgatója, kiemelve, hogy a bemutatkozó művészek többsége időskorban próbálta ki magát olyan területen, amivel korábban nem foglalkozott. Ez a minta egyben példamutatás is: bizonyítja, hogy az alkotás nem korfüggő, bármikor érdemes elkezdeni.
Mint Lázár Zsuzsa elmondta, a Budai Rajziskola létrejötte is ennek a felismerésnek az eredménye. Az oktatási intézményben a hatéves gyerekek és a szépkorúak egyaránt segítséget kapnak az önkifejezés elsajátításához.„Huszonnégy kiállító jelentkezett a felhívásunkra, és hozta el a munkáit. A grafikák, fotók, festmények, textilképek, iparművészeti tárgyak nagy számára tekintettel a tárlat két helyiségben, a Tamási- és a Galéria-teremben kapott helyet” – szólt a háttérről Menyhárt Éva, a Hegyvidéki Kulturális Szalon vezetője.
Nem volt meghatározva sem az alkalmazott technika, sem a téma, talán ennek is köszönhető a bemutató sokszínűsége. Ez utóbbi szó szerint is értendő, ugyanis szinte kivétel nélkül ragyogó színvilágú munkákat láthatunk, ha végignézzük a válogatást. „Örömmel tapasztaltuk, hogy ennyire pozitív a kiállítás üzenete, hiszen ezzel másoknak is utat mutathatunk – folytatta Menyhárt Éva. – A művészetekkel való gyakorlati foglalkozás különösen a nyugdíjas években terápia: melengeti a lelket, támogatja a mentális egészséget. Egyszerűen jobban leszünk tőle.”A Művészeti Napok szervezői a tárlat mellett további programokkal is kedveskedtek a kultúra szerelmeseinek. Tréfás történetek hangoztak el a zenekari turnék világából a Con Fuoco klarinétkvartett, Szepesi János, Csalló Roland, Pálfi Csaba és Salamon György közreműködésével. Edith Piaf, Ady Endre és Johannes Brahms művei álltak a középpontban azon a sanzonesten, amelyen a francia sanzon és a magyar irodalom kapcsolatára derült fény.
Az önmegvalósításra nyílt lehetőség a Kortárs Alkotó Körben Schmidt-Szilágyi Éva művésztanár, festőművész és Schmidt Eddi vezetésével. A szalonban működő Alzheimer Café is csatlakozott a rendezvénysorozathoz, a művészetterápia szerepéről beszélgetett a résztvevőkkel Kocsis Judit, a Hegyvidéki Szociális Központ Demencia Irodájának vezetője.
-os
Az idősek alkotásaiból készült kiállítás megtekinthető: november 4-ig. Cím: Hegyvidéki Kulturális Szalon – XII., Törpe utca 2.