Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Mosólegény és menő menyét a Budakeszi Vadasparkban

Megszokhattuk, hogy ebben az időszakban – ha a járványügyi előírások nem kényszerítik tétlenségre – zsong a Budakeszi Vadaspark. Most sincs ez másképp, egymást érik a látogatók részére szervezett programok, folynak a fejlesztések, és a háttérben láthatatlanul zajlik a szakmai munka is.

Néhány hete vehetett át miniszteri elismerő oklevelet intézményvezetői munkájáért Szabó Péter, a Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft. ügyvezetője. A mindennapokban, a parkban más hangulata van a díjnak, mint az Agrárminisztériumban tartott rendezvényen.
„Valójában nem az én személyem az, aki megdolgozott ezért a dicséretért, hanem a vadaspark összes munkavállalója. Azért ilyen a környezet, azért fejlődünk, mert mindannyian szeretjük, amit csinálunk, és igyekszünk jól csinálni. Mindamellett természetesen nagyon jólesik, amikor az eredményeink másnak is feltűnnek” – értékelt az ügyvezető.
Szeptember elején a hagyományosnak nevezhető erdei futáson a mosómedvék kerültek a figyelem középpontjába. Az új családtag Gordon, aki – mint minden mosómedve – a hazai viszonyok között idegen, invazív fajnak minősül, ezért a vadonban kellett befogni. A fiatal mosólegény azóta megbarátkozott a helyével és a társával is. Salamon helyzete kicsit nehezebb, mert az idén vesztette el a párját, és emberléptékkel is lassan felnőttkorba lépve most egy új medvét kellett megszoknia. Szerencsére nincs vita köztük, szórványos morgásoknál több nem hallható, és a két állat lassan összeszokik a látogatók örömére megtanult feladatokban is.Mosolegeny_es_meno_menyet1A kifutójuk megérdemelne egy alapos felújítást, erre indult gyűjtés a futás keretében. A teljes bekerülés négymillió forintra tervezett összegéből másfél millió forint már össze is gyűlt, de természetesen további adományokat is szívesen fogad Gordon, Salamon és a vadaspark.
Benépesült a nyolc új és a korábbiaknál sokkal tágasabb madárröpde. A lakók még szokják a környezetüket, ezért a látogatók csak tisztes távolból szemlélhetik meg az elszórtan, az erdő fái között elhelyezett épületeket. A bejárat melletti volier madarainak áttelepítésével felszabaduló területen elkészült a vadasparki szakzsargonban csak szaletliként emlegetett, 70-80 fős szabadtéri előadó. Itt akár több osztály is le tud ülni egyszerre, hogy a tetszetős fa tetőszerkezet alatt megegye az elemózsiát, meghallgasson egy előadást, vagy játsszon egyet. Nagy szükség volt erre a fejlesztésre, mert a 30 fős színházat már rég kinőtte a park.
Az állatok világnapja alkalmából megrendezett idei programok sorában a madarászok nemcsak előadást tartottak, hanem különböző fészkeket és tollakat is bemutattak. „Bűnözőket”, azaz védőruhát viselő rendőrségi szakembereket kaptak el a rendőrkutyák a Budaörsi Rendőrkapitányság által szervezett kutyás bemutatón. Ez a programrész a felelős állattartás népszerűsítésére is kitűnő alkalomnak bizonyult. Mindeközben a vadasparkban zajló látványetetések és állatbemutatók folyamatos szórakozási lehetőséget biztosítottak a vendégeknek.Mosolegeny_es_meno_menyet2A közeljövő eseményei közül kiemelést érdemel az október 9-i rendezvény, amelynek címe: „A nagy vadmacska nap! – Veszélyben a rejtőzködés mestere”. A vadmacska árnyékából minden hazai kisragadozó kikandikál majd ezen a családi napon. A látogatók a szokásos „állati jó” bemutatók mellett birtokba vehetik a szaletlit is. A legkisebbeket hívja és várja a Picinke játszóház, a nagyobbakat a „Menő menyét!” stand, ahol a névadó fajról és összes rokonáról szó esik majd. Az álarcos banditák, azaz a mosómedvék szintén felbukkannak, és külön előadás szól majd arról, hogy miért vannak veszélyben a lopakodás nagymesterei, a vadmacskák. Mindeközben a felelős társállattartásról hallgathatunk meg előadásokat a színpadon.
Az évszak sok szempontból kellemetlen velejárója, hogy egyre korábban sötétedik, de ez ad lehetőséget az éjszakai szakvezetések újraindulására. Aki meg akarja ismerni az erdő ismeretlen és titokzatos éjjeli arcát, regisztráljon a joba.katalin@bkvp.hu elektronikus címen az időpontok valamelyikére (október 8., 15., november 5., 12.). A vezetés a főbejárattól indul 18.00 órakor, és a tervek szerint 20.30-ig tart.Mosolegeny_es_meno_menyet3Az ősz az év egyik legkedveltebb kiránduló-időszaka. Ilyenkor még kegyes az időjárás, és látványos arcukat mutatják a lombhullató erdők. A Budakeszi Vadasparkban ehhez az egész család számára érdekes programok is csatlakoznak. Reggel nem is lehet elég korán érkezni, hogy minden beleférjen egy napba!

B.