„Éjszaka szárnyak suhogását hallottam”

• Hogyan teltek gyermekkorában a karácsonyvárás hetei?
• Adventben vagyunk, a várakozás, a szeretet, a bizalom, a hit időszakában. Fenntartás nélkül bízni és hinni a gyermek tud igazán, ezért olyan szépek, vagy visszatekintve megszépülnek azok a gyermekkori karácsonyok is, amelyeket beárnyékolt a történelem adott korszaka. A hajdani karácsonyok első emléke hároméves koromból tűnik fel, december közepén budai villánkban a konyhaablakba rejtettük a két idősebb testvéremmel Jézuskának címzett leveleinket. Mivel én még nem tudtam írni, telerajzoltam kívánságaimmal a cédulát. Élénk fantáziám révén éjszaka szárnyak suhogását hallottam, a levélkék reggelre eltűntek… A levélírás mellett „Jézuska-inget” is készítettünk papírból, ék alakú bevágásokkal díszítve, amelyeket jó cselekedet esetén fel lehetett hajtogatni. Természetesen minden ék fel lett hajtva, ez volt a mi ajándékunk a karácsonyfára. Szép, fiatal édesanyánk, vidéki lányként, legendás háziasszony volt, a szaloncukrot is maga készítette, a citromhéj-, dió-, csokoládéreszelék ízei máig felejthetetlenek. Fogalmam sincs, hogyan teremtette elő abban az ínséges időben az alapanyagokat, de csodákra volt képes. Később ő lett a családfenntartó. A szaloncukrot részben eladásra szánta, mi, gyerekek, csomagoltuk be felvágott selyempapírokba, az árából készülhetett az ünnepi vacsora. Édesapánk, a volt huszártiszt, aznap délután elvitt minket sétálni, mire hazaértünk, megjött a Jézuska, meghozta az angyalokkal a karácsonyfát és a szerény ajándékokat, amiket titokban édesanyánk készített. Legkisebbként mélyen hittem a csodákban, pedig testvéreim már rájöttek a prózai valóságra; én még később is ragaszkodtam az angyalaimhoz, akik úgy érzem, máig elkísértek…
• Volt-e különösen emlékezetes karácsonya?
• A következő karácsonyok már másképpen alakultak, mivel a budapesti kitelepítések időszakában nekünk is el kellett hagyni az otthonunkat, szülővárosunkat. Később erdőmérnök nagybátyám segített rajtunk az összeköttetései révén, egy Tolna megyei faluba kerültünk, az ő családjához. Az őcsényi első karácsonyunk különleges ajándéka egy nagy kosár volt, tele ennivalóval, amit a református lelkész házaspár két kisgyermeke hozott nekünk. Az akkor még kislány a mai napig a legjobb barátnőm. Hosszú évekig voltunk összezárva nagybátyám családjával, velem közel egykorú unokatestvéreimmel nőttem fel. Megváltozott a karácsonyok bensőséges meghittsége is, de nem keseregtünk. Édesanyám estére rendszeresen meghívott még két másik, szintén kitelepített házaspárt, így igen „előkelő” társaságban ünnepeltünk. Verseket írtunk; a vendégekből rögtönzött zsűri a szüleimnek ajánlott versemet jutalmazta első helyezéssel. Az ünnepi halvacsora után együtt mentünk éjféli misére a falu katolikus templomába. Úgy emlékszem, a sötét éjszakában szikrázó pelyhekben hullott a hó, akkor még „fehérek” voltak a karácsonyok… Megjegyzem, csak sok évvel később ismertem fel a – Gosztonyi Gyula pécsi építész terve alapján 1939-ben épült – meglepően modern templom szépségét, az árkádsor és a külön álló harangtorony „római” iskolának megfelelő szellemiségét. A stílus kiemelkedő példája a mi városmajori nagytemplomunk. Teltek-múltak az évek, az előzmények miatt komoly erőfeszítések árán sikerült továbbtanulni, és felvételt nyerni a budapesti Műszaki Egyetem építész karára, így jöhettem vissza a fővárosba. Az egyetem elvégzése után következett a munkás időszak. Nagyon szeretem a szakmámat, a kihívásokat, megszoktam, hogy többet kell teljesítenem. A teljesítmény örömet is jelentett, és jelent ma is.
• Milyen emlékeket őriz a téli szünetekről?
• Nagyon örültem a téli szüneteknek, mert olyankor olvashattam naphosszat kedvemre, ajándékként is könyveket kaptam. Kiolvastam nagymamám összes Jókai-regényét – gyönyörű, tulipános kemény kötésben megőriztük –, a régi női magazinokat, amelyekben Herczeg Ferenc, Csathó Kálmán novellái, sorozatai jelentek meg. Mivel a folyóiratok nagymama szekrénye tetején tornyosultak, előszeretettel lapozgattam ott fent, törökülésben. A Noszty fiú esetét éjszaka zseblámpával olvastam a paplan alatt, mert nagymamám megítélése szerint még „nem nekem való” volt. Az olvasás mellett a rajzolás volt a kedvenc időtöltésem, modelljeimet főleg a családtagok közül választottam. A szabadidős foglalkozások közül nem hagyható ki a matematika sem, gimnazistaként szórakozásból oldottam meg a Laricsev-példatár feladatait.
• Felnőttkorában hogyan alakultak az ünnepek?
• Hála Istennek, nagy a család, két felnőtt fiam és négy unokám van, így a karácsonyi események már december 23-án elkezdődnek, és folytatódnak év végéig. Körbelátogatjuk egymást; korábban a szüleim voltak az elsők. A karácsonyfát nálam, a Városkúton mindig az unokákkal együtt állítjuk fel, délben elmaradhatatlan a halászlé, amit a fiúk főznek, szigorúan a nagymama receptje szerint, bajai módra, házi készítésű „gyufatésztával”. Este a kisebb fiamnál gyűlünk össze, vidéken. Gyertyagyújtás és ajándékozás után közös éneklés, Biblia-olvasás, az unokák műsora, majd ünnepi vacsora következik. Időnként megyünk éjféli misére.
• Hogyan készül az idei karácsonyra?
• Számomra az együttlét a legfontosabb ajándék. Ilyenkor bensőséges beszélgetésekkel lehetőség nyílik a családi hagyományok, szüleim, nagyszüleim máig hiteles értékrendje továbbadására az unokáimnak. Ezzel segíteni szeretnék, mert nekik sokkal nehezebb eligazodni a jelenlegi, kiüresedett, zavaros világban. Szoktam mesélni a gyermekkoromról, a fiatalságomról, arról, hogy nekem egyszerűbb volt megtalálni a céljaimat, mert a családom példája, a korszak próbatétele megerősített abban, hogy soha ne adjam fel, akárcsak édesanyám és édesapám, akik kivételes hittel, lelkierővel rendelkeztek.

Szepesi Dóra