Lelkészi szolgálat és családi szokások karácsonykor

• Karácsony előtt, gondolom, sok dolga van a lelkészeknek. Mindketten nagyon elfoglaltak ezekben a hetekben?
• Valóban, a lelkészi feladatok megsokszorozódnak – kezdi Szilvia. – Készülünk az ünnepre, a kisóvodás hittanosoktól a felnőtt színjátszó csoportig mindenféle korosztállyal a nagy karácsonyi műsorunkra. De azt gondolom, nemcsak mi, hanem például a pedagógusok is, vagy akik gyerekekkel foglalkoznak, hasonlóan szerteágazó munkát végeznek advent időszakában.
• A gyülekezeti életünkben ilyenkor próbálunk pluszprogramokat szervezni, lehetőséget adni arra, hogy az idejárók megtalálják a lelki töltekezés alkalmait – veszi át a szót Pál. – Ma is van egy adventi zenés áhítatunk. Ez valóban egy felfokozottabb időszak. Azt gondolom, nagyszerű, hogy van egy felkészítő jellege az adventnek, nem egyszerűen csak „megérkezik” az ünnep, hanem rá tudunk hangolódni. Én nagyon szeretem ezeket a heteket. Ekkor intenzívebb a gyülekezetünk élete is, de számomra – nyilván már sokszor végiggondoltam ezt, mivel lassan húsz éve vagyok a lelkészi pályán, illetve szolgálok itt, a Hegyvidéken – ez így természetes.
• Évről évre egy nagy istentisztelettel kezdjük az adventi időszakot, amikor teával, forralt borral, mézeskaláccsal készülünk, és nagyon sokan vagyunk – teszi hozzá Szilvia, aki szerint a közösség tagjai is ragaszkodnak ezekhez a már hagyománnyá váló gyülekezeti alkalmakhoz. – Azt veszem észre, hogy ki-ki a maga családi programjait is igyekszik úgy szervezni, hogy részt tudjon venni a közös készülődésünkben.
• Önök azonban nemcsak lelkészek, hanem szülők is. A családban is szorosabb az együttlét ezekben a hetekben?
• Mi is szeretünk az adventi hétvégéken egy kicsit másképp együtt lenni a kislányommal, szinte minden hétvégén sütünk valamit. Hasonlóan készülődünk, mint bármelyik keresztény család, csak hát nekünk ott vannak a lelkészi feladatok is.
• Mielőtt megszülettek a gyermekeink, volt bennünk egy kis félelem, azon gondolkodtunk a feleségemmel, hogy vajon ők ezt az egészet hogyan élik majd meg. Az egyházunkban terjednek anekdoták, hogy a lelkész gyerekeknek nehezebb a sorsuk, emiatt is volt bennünk némi szorongás ezzel kapcsolatban. Aztán megszülettek, és szépen belesimultak ebbe. Az a ritmus lett a természetes számukra, amit megéltek a családon belül. Persze nagyon fontos, erre tudatosan figyeltünk is Szilvivel, hogy az ünnepeken, így szentestén, a karácsonyestéken nálunk se hiányozzon a meghitt együttlét, az ebéd vagy a vacsora. Még ha egy kicsit igazodni is kell azokhoz a feladatokhoz, amik a lelkészi szolgálatból következnek. Nyilván ez a feleségem érdeme, ő teremti meg azt a hangulatot, akár a külsőségekben is, ami azonnal előhozza belőlünk az érzéseket. Van adventi koszorúnk, kis adventi kalendáriumunk, amely még most is sokat jelent, pedig a gyerekek már egyre nagyobbak. Fontosak ezek az apróságok, a mindennapi meglepetések, akárcsak az, hogy egy-egy hétvégén együtt tudunk lenni, hogy leülünk és beszélgetünk, hogy elhangzik egy adventi ének. Ez adja meg ennek az egész időszaknak a meghittségét.
• Az egyházon belül léteznek hagyományok, de vannak a családban is?
• Különösebb hagyományaink nincsenek, inkább csak hosszú évek alatt kialakított szokások. A férjem elmondta, hogyan áll ő a karácsonyhoz, de számomra azért a huszonnegyedike mindig nagyon nehéz. Hogyan legyek angyal, háziasszony és lelkész egyszerre?! Nekem ez az év egyik legmegterhelőbb, legnehezebb napja, de mindig arra gondolok, annak idején az én édesanyám is megfeszítve végigcsinálta, hogy a testvéremnek, nekem, az érkező vendégeknek nagyon szép ünnepet, örömteli estét varázsoljon. Ezt szeretném én is megadni a gyerekeimnek, még ha nem is könnyű. Ezen a napon ők moziba mennek a férjemmel, amikor még kicsik voltak, a Normafához kirándultak, én pedig közben sütök-főzök, „angyalkodok”, és készülök az istentiszteletre.
• Hogyan emlékeznek vissza gyerekkoruk karácsonyaira?
• Én egy baranyai kis faluban, Szederkényben éltem. Karácsonykor apukámmal és a testvéremmel mindig a nagyszüleimhez mentem, ahol különleges ebéd volt: tejfölös, aszalt szilvás bableves! Nagyon szerettem gyerekként, de a családom valahogy nem tudja befogadni – mondja nevetve Szilvia, miközben a férjére pillant, aki mosolyogva emeli a fejét az ég felé, mintegy igazat adva neki az aszalt szilvás bableveshez fűződő viszonyával kapcsolatban. – Utána mindig mákosgubát ettünk. A délutánt ott töltöttük, az unokatestvéreim is ott voltak, állt a karácsonyfa, együtt énekeltük nagymamámmal az Evangélikus Énekeskönyv adventi karácsonyi énekeit. Aztán a hideg decemberi kora estén átsétáltunk a falu másik felére, ahol mi laktunk, és anyukám jóvoltából már várt minket a csoda.
• Én Vácon nőttem fel, de egy Nógrád megyei kis faluból származom. Kiskoromból az maradt meg, hogy a családdal szenteste mentünk a templomba, ahol a gyerekek verseket mondtak, énekeltek, az egész pompázatos volt. Azok a pillanatok elevenednek meg előttem, ahogy kilépünk a templomból, és esik a hó, ott az a sok ember, beszélgetünk, aztán elindulunk hazafelé. Természetesen nálunk is megvoltak a klasszikus ételek: a hal és annak minden formája. Azóta is komoly dilemma, hogy karácsonykor mikor és melyik családnak kedvezzünk, kinek a hagyományait kövessük.
• Mi öten vagyunk szenteste, nem jön hozzánk senki, a karácsonyi három nap alatt nem megyünk sehova, hiszen ide kötnek az istentiszteleti alkalmak. Huszonötödikén a férjem családja, anyukája nővére szokott meglátogatni minket, huszonhatodikán pedig, a szolgálatok végeztével, elutazunk Baranyába, az én szüleimhez, kicsit utókarácsonyozni. Nálunk bensőségesek az ünnepek, már csak azért is, mert egyikünknek sincs nagy családja.

K. A.