Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Óvodai fejlesztés autista gyerekeknek

A nyugalom szigete – így is nevezhetnénk a Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium új óvodáját, ahol elsősorban autizmus spektrumzavarral és középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő gyerekek ellátására nyílik lehetőség. Az érintettek számának folyamatos növekedése miatt már évek óta téma volt az óvodai csoport elindítása.

Többcélú oktatási-nevelési intézmény a Gennaro Verolino, amelyben a hamarosan induló óvodai csoport mellett általános iskola, készségfejlesztő iskola és kollégium is működik. Az oda járó gyerekek és fiatalok így egészen a felnőttkorukig értő és figyelmes gondozásban részesülnek.
A tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleményével kizárólag sajátos nevelési igényű (SNI) tanulókat fogad a hely, a többségük autizmus spektrumzavarral és ehhez társuló más fogyatékossággal él. Az óvodai korosztály tagjaira is igaz ez, bár náluk inkább a szociális és társas kapcsolatok terén tapasztalható komoly hiányosságok az árulkodó jelek.
Osztián Doris intézményvezető lapunknak elmondta, hogy az új óvodai részleget – nyolcfős csoportszobát, torna- és fejlesztőszobákat, saját étkezőt, vizesblokkot – az egyik kollégiumi háló helyén alakították ki. „A hagyományos óvodákkal ellentétben nálunk ingerszegény környezetre van szükség, mivel a hozzánk kerülő kisgyerekek szenzoros zavarokkal is küzdenek. Ez azt jelenti, hogy óvni kell őket az erős külső vizuális és hangingerektől” – emelte ki.Ovodai_fejlesztes_autista_gyerekeknekAz autista gyerekek esetében különösen fontos, hogy nyugodtan félrevonulhassanak, amire lehetőségük is van a Gennaróban. Ha elfáradnak, egy külön erre a célra szolgáló helyiségben pihenhetnek, ezzel könnyebben kezelhetők az ilyenkor hangsúlyosabbá váló viselkedési problémáik.
A szakmai munkát két gyógypedagógus és gyógypedagógiai asszisztens végzi, őket egy dajka segíti. Kis csoportos, problémaspecifikus fejlesztés folyik, és az egyéni, differenciált foglalkozásokra helyezik a hangsúlyt. Élő a kapcsolatuk az ELTE autizmus szakirányával. Az egyetemről már most rendszeresen érkeznek szakemberek szupervízióra a Gennaróba, és az együttműködést szeptembertől kiterjesztik az óvodára is.
Osztián Doris arról is beszélt, hogy igyekeznek minden támogatást megadni a szülőknek a délutáni teendők, valamint a napi- és hetirend kialakításában. A személyes konzultációkon autizmusspecifikus segítséget adnak a délutáni órák strukturálásához.
Az óvoda felmenő rendszerben kezdi meg működését. Később, az általános iskola elvégzése után a diákok további négy évig járhatnak a készségfejlesztő iskolába. Ovodai_fejlesztes_autista_gyerekeknek2

-os