A géniusz búcsúja

Ron Carter élő legenda, munkásságát a Guinness-rekordok könyvébe való eredmények fémjelzik. A 85 éves bőgőművész, a statisztikák szerint, 2221 lemezen játszott, amit – bármelyik zenei műfajt tekintve – még csak megközelíteni sem tud senki. Mindez ideig járta a világot, és koncertjei mellett ugyebár a zenei stúdiók gyakori vendége is volt. Mostantól – érthető okokból – legfeljebb otthoni fellépéseket vállal majd. Búcsúját egy hónapon át tartó európai körúttal teszi feledhetetlenné, amelynek az első állomása, nagy büszkeségünkre, a MOM Kulturális Központ volt.

Sokszor hangzik el a közhely, hogy egy művész már mindenkivel játszott, de Ron Carterre ez alighanem igaz is… Saját formációi mellett olyan ikonikus zenekarok tagja volt, mint Miles Davis jazztörténeti fontosságú kvintettje, amelyben Herbie Hancockkal és Tony Williamsszel minden idők legkiemelkedőbb ritmusszekcióját alkották. A magyar jazzrajongók számára szívet melengető érzés lehet, hogy abban a Charles Lloyd Quartetben is szerepelt, amelyben az üstökösként feltűnő Szabó Gábor gitározott.

Carter esetében könnyebb azt felsorolni, hogy kivel nem zenélt együtt, mint azt a több száz zenészt, akivel koncertezett, vagy lemezt készített. Hozzánk az évek óta létező Foursight nevű négyesével érkezett.

A professzoros külsejű Carternél jóval fiatalabb társai közül Renée Rosnes (1962) zongorista a legismertebb. A kanadai préri gyermeke néhány hetesen került zeneszerető nevelőszülőkhöz, így már hároméves korában zongorázni, ötévesen hegedülni tanult. Két évig Torontóban klasszikus zongoraművésznek készült, de már tinédzserként felfigyeltek jazz iránti bámulatos affinitására a Kanadában turnézó amerikai muzsikusok. Huszonévesen New Yorkban folytatta klasszikus zongoratanulmányait, de a jazz győzött, és azonnal a legnagyobb jazzikonok társaságában játszott, Joe Hendersontól Wayne Shorterig. Rosnes évek óta tagja Ron Carter formációjának, miként Jimmy Greene (1975) tenorszaxofonos és a Payton Crossley (1959) dobos is.

Carter eddig kétszer játszott magyar színpadon: 2015 nyarán a Drogellenes Világnapon szerepelt a Margitszigeten, akkor ugyancsak Payton Crossley ült a dobok mögött. 2017 tavaszán pedig, a II. GetCloser Jazzfesztivál alkalmából, szintén a MOMkult-ban élvezhettük játékát a világhírű francia-olasz harmonikaművész, Richard Galliano társaságában.

Az elektronikától mentes, akusztikus, intim, cizellált muzsikához illeszkedve a zenészek öltözéke is eleganciát sugárzott a mostani koncerten. A férfiak szürke öltönyben, csokornyakkendőben léptek fel (nem véletlenül becézik Cartert Mr. Bow Tie-nak, azaz „csokornyakkendő úrnak”, sőt az egyik kompozíciója is ezt a címet kapta), míg Renée Rosnes flitteres blúzt és elegáns nadrágkosztümöt viselt.

Carter szerzeményei (Nearly, 595, Little Waltz) és jazzsztenderdek egyaránt felcsendültek a MOMkult-ban. A You Are My Sunshine alkalmat adott arra, hogy a jazzikon közel tíz percben a bőgőjáték minden szépségét felvonultassa, mert ő maga egyedül adta elő ezt a régi, kedves amerikai slágert. Játéka azért is különleges, mert behemót hangszerén képes olyan puha, fülbemászó hangzást elérni, mintha csak gitárt pengetne. Szinte nincs is hozzá hasonló zenész, aki a bőgőt igazi szólóhangszerként kezeli, teljesen egybeforrva vele.

A fantáziadús repertoár a zene birodalmának sok szegletébe betekintést adott. Blues, soul, lüktető szving, vérpezsdítő latin ritmusok, barokk motívumok, slágeridézetek adták a carteri misztériumjáték alapját, megállás nélkül, másfél órán át. A hatalmas életműből éppúgy hallhattuk a Miles Davis-időkből jól ismert Seven Steps to Heaven című veretes jazzsztenderdet, mint a zárásként előadott You and the Night and the Music című „jazzslágert”.

A szűnni nem akaró vastaps hatására a főszereplők háromszor is visszajöttek megköszönni a közönség lelkesedését, aztán másnap már Ausztriában játszottak, és várják őket az európai turné további állomásai is. Búcsúzni csak szépen szabad, mondják, és ez a búcsú valóban emlékezetesre sikeredett.

Márton Attila