Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hirdetmény az óvodai felvételről

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletben meghatározottak alapján a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat fenntartásában működő óvodákban a beiratkozás eljárásrendje a 2022–2023. nevelési évben a következő.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8. § (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.

Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik (20/2012. [VIII. 31.] EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról – a továbbiakban Rendelet – 12. §).

Az Nkt. 49. § (1) bekezdése szerint az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden a kerületben lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető (Nkt. 8. § [1]). A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti. A jelentkező gyermekek felvétele, fogadása az óvodai nevelési évben – amennyiben azt a férőhelyek száma lehetővé teszi – folyamatosan történik.

Az Nkt. 8. § (2) bekezdése kimondja, hogy a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdőnapjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. Az óvodai kötelezettség a törvényben előírt életkortól kötelem, azzal a felhatalmazó rendelkezéssel együtt, hogy a gyermek külön eljárásban felmenthető.

A szülő – tárgyév április 15. napjáig benyújtott – kérelme alapján, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes járási kormányhivatal felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolják.

A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt (Rendelet 20. § [2]).

A beiratkozás időpontja: 2022. május 2–6.

Az óvodai jelentkezés elektronikus úton, az önkormányzat mint fenntartó által működtetett e-ügyintézési rendszeren keresztül történik. Az online beiratkozás lehetőségeinek részletei az önkormányzat honlapján (www.hegyvidek.hu) olvashatók.

Beiratkozáskor elektronikusan csatolandó dokumentumok:

  • a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítója, lakcímet igazoló hatósági igazolványa, tajkártyája,
  • nem magyar állampolgár kiskorú óvodai beíratása esetén tartózkodási engedély, regisztrációs igazolás, állandó tartózkodási kártya (a szülőnek igazolnia kell, hogy milyen jogcímen tartózkodik a gyermek Magyarország területén [Nkt. 92. §]),
  • a szakértői és rehabilitációs bizottság javaslata, amennyiben a gyermek sajátos nevelési igényű.

Mit kell tudni az óvodai felvételekről?

  • Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik (Nkt. 49. § [1]).
  • A szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzeti hovatartozására tekintettel, szabadon választhat óvodát (Nkt. 72. § [2]).
  • A sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő óvodába való felvételhez a szakértői és rehabilitációs bizottság javaslata szükséges. A sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése az e célra létrehozott gyógypedagógiai intézményben, konduktív pedagógiai intézményben, óvodai csoportban, vagy a többi gyermekkel részben vagy egészben együtt, azonos óvodai csoportban történhet (Nkt. 47. § [3]).

SNI-jegyzék megtekinthető a Hegyvidéki Önkormányzat honlapján: https://www.hegyvidek.hu/elet-a-hegyvideken/oktatas-neveles/ovodakostolgato

A meghirdetett időpontban a lakóhely szerinti körzetileg illetékes – vagy választott – önkormányzati óvodába adható be a jelentkezés az e-ügyintézési rendszeren keresztül.
A jelenleg bölcsődében elhelyezett gyermekekre vonatkozó igényt is be kell jelenteni.
A külön élő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat, akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől külön élő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.
Az óvodai nevelés nemzetiségi nyelven is folyhat. Egy adott nemzetiséghez tartozó gyermek anyanyelvén, anyanyelven és magyar nyelven, vagy magyar nyelven részesülhet óvodai nevelésben.

Nemzetiségi nyelvű óvoda a XII. kerületben (német): Normafa Óvoda (1121 Budapest, Normafa út 30–32.).

A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek körzetében lakik, illetőleg ahol szülője dolgozik.

Az óvodai körzethatárok a Hegyvidéki Önkormányzat honlapján megtekinthetők: https://www.hegyvidek.hu/elet-a-hegyvideken/oktatas-neveles/ovodakostolgato

Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha az óvodába jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető, több óvoda esetén az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre.
Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik (a továbbiakban: kötelező felvételt biztosító óvoda – Nkt. 49. § [3]). Életvitelszerű ottlakásnak minősül, ha a gyermek a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében található ingatlant otthonául használja, és az ilyen ingatlan a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában a gyermek lakóhelyeként vagy tartózkodási helyeként az óvodai beiratkozás első határnapját megelőző három hónapnál régebb óta szerepel.
Ha ez nem teljesül, vagy bármely körülmény alapján arra lehet következtetni, hogy a gyermek a nyilvántartásban szereplő lakhelyén vagy tartózkodási helyén nem életvitelszerűen lakik, úgy az óvodavezető vagy a fenntartó által szervezett bizottság jogosult felszólítani az óvodába jelentkező gyermek szülőjét, hogy a felszólítás kézhezvételétől számított 15 napon belül az életvitelszerű körzetben lakás tényét igazolja a területileg illetékes védőnőtől származó, a védőnői ellátás igénybevételét igazoló nyilatkozat bemutatásával (Rendelet 20. § [9]). Amennyiben az óvodavezető, illetve az általa vagy a fenntartó által szervezett bizottság felszólítása ellenére a szülő a védőnői nyilatkozatot nem mutatja be, úgy az óvodavezető, illetve az általa vagy a fenntartó által szervezett bizottság jogosult az életvitelszerűen körzetben lakást családlátogatással ellenőrizni. Ha az óvodavezető, illetve a fenntartó által szervezett bizottság által javasolt legalább három időpont közül a gyermek szülője vagy törvényes képviselője egy alkalommal sem teszi lehetővé a családlátogatást, úgy vélelmezni kell, hogy a gyermek nem életvitelszerűen lakik a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében, és ennek alapján az óvodai felvétel megtagadható (Rendelet 20. § [10]).

Az óvoda vezetője a felvételi, átvételi kérelmekről 2022. június 6-ig döntést hoz, és erről – a döntést megalapozó indoklással, a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatással – írásban értesíti a szülőket.

Az óvoda döntése ellen a szülő a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül jogorvoslati eljárást megindító kérelmet nyújthat be az óvodavezetőnél (Nkt. 37. §).

Az óvodavezető a jogorvoslati eljárást megindító kérelmet, az ügy összes iratával, nyolc napon belül – elbírálás céljából – önkormányzati óvoda esetében a fenntartó önkormányzat jegyzőjéhez, nem önkormányzati óvoda esetében a fenntartóhoz küldi meg.

Az ügyben a fenntartó jár el és hoz másodfokú döntést.

A szülő a fenntartó döntésének bírósági felülvizsgálatát kérheti, a közléstől számított harminc napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással.

Az első óvodai nevelési nap: 2022. szeptember 1. (csütörtök).

A nevelési év utolsó napja: 2023. augusztus 31. (csütörtök).

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról szóló 2012. évi II. törvény 247. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el.

Dr. Gottfried-Tusor Gabriella jegyző