Nyáron is lehet síelni a Normafánál
Sport, egészség és kultúra minden mennyiségben – ezt kínálja a négy hónapig tartó „Találkozzunk újra a Normafán!” elnevezésű ingyenes programsorozat, amelyet a Normafa Park Látogatóközpontban megtartott rendezvényen indított útjára Pokorni Zoltán polgármester és Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. Mint elhangzott, hó nélkül is lehet majd havas sportokat űzni a város tetején.
Évek óta zajlik a Normafa fejlesztése, aminek az egyik fontos eleme a látogatóközpont kialakítása. Évente egymillióan mennek fel Budapest legkedveltebb kirándulóhelyére, nekik készült az épületkomplexum, részben az ott álló régi villa átépítésével, részben a környezete hasznosításával.
A többi mellett sportszerkölcsönző, információs pont, étterem, öltözők állnak a látogatók rendelkezésére, míg az üzemi udvaron a több mint 40 hektáros terület rendben tartását szolgáló gépek kaptak helyet. Van egy rendőrségi és egy rendészeti szoba, valamint egy külön helyiség áll a Normafa rendjének fenntartásában rendkívül sokat segítő polgárőrök rendelkezésére.
Minderről Mikó Gergely, a Normafa Park Fenntartó és Üzemeltető Intézmény igazgatója beszélt a „Találkozzunk újra a Normafán!” hivatalos programindítóján. Mint mondta, Budapest aktív és ökoturisztikai központját hoznák létre a Normafánál, aminek szerves része a most kezdődő ingyenes rendezvénysorozat. Fontos szerepe lesz a négy évszakos sípályának, amelyen nemcsak síelni, hanem snowboardozni is lehet. Miként valamennyi programhoz, ezekhez is ingyenesen biztosítják a szükséges felszerelést. „Csak el kell jönni, és tenni egy vagy akár több próbát” – buzdított mindenkit az igazgató, hozzátéve, hogy a résztvevőket minden esemény után rétesezésre invitálják.„A Normafa ügyében sok volt ugyan a vita, de egyik sem pártpolitikai alapon. Abban ugyanis a kormányoldal és az ellenzékiek is egyetértettek, hogy a cél jó, és meg kell valósítani. Apró lépésekkel haladunk, ez így helyes, mert Normafa csak egy van, nem szabad hibázni” – fogalmazott Pokorni Zoltán polgármester, majd arról beszélt, hogy a kormány visszavásárolta az egykori Hotel Olimpiát és az erdőben álló Sport Hotelt, az előbbi helyét parkosították, a másikat pedig eltüntették az erdőből, a két nagyméretű adótoronnyal együtt. Mindezzel nemhogy nőtt, hanem épp ellenkezőleg, csökkent a beépítettség a Normafán.A Hotel Olimpia elbontása is kellett ahhoz, hogy elterelhessék a forgalmat az új Eötvös útra, és elkészülhessen egy nagyméretű parkoló, míg a régi helyén a többi között az ikonikus réteses kap helyet. Remélhetőleg mielőbb felépül az Anna-réti kápolna, amelyről a két világháború között Mária Natália nővér azt mondta, ha meglesz, elkerüljük az újabb háborút – emlékeztetett a polgármester, aki azt is hozzátette, hogy a Normafa lejtőjén, a Zugligetben is számos fejlesztés történt.Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos arra hívta fel a figyelmet, hogy sok honfitársunk küzd súlyfelesleggel – ezt a terhet venné le a kormány minél többekről azzal, hogy megteremti az aktív, sportos életmód feltételeit. Csak tavaly 1850 kilométer kerékpárút épült, megújult 100 turistaház és 150 vízitúra-megállóhely.
Hosszú évekig romlott a Normafa állapota, aztán találkozott a kormányzati szándék és az önkormányzat elképzelése, lett pénzügyi forrás, és megkezdődhetett a fejlődés – folytatta a kormánybiztos. A térség egész Budapest kikapcsolódásának az egyik fontos helyszíne. Alkalmas arra, hogy rávegye az embereket a rendszeres testedzésre, ami mindennél fontosabb, hiszen heti két és fél óra aktív mozgás négy és fél évvel hosszabbítja meg az életünket.A sízés nagyszerű mozgásfajta, amire a Normafa Síiskola jóvoltából egész évben lehetőség nyílik. A látogatóközpont mögötti négy évszakos pálya kiválóan alkalmas az alapok elsajátítására, nyolc-tíz foglalkozás után már ki lehet menni a havas lejtőkre – szólt a legnépszerűbb téli sportág előnyeiről Tóth Etre üzemeltető. A kemény hóhoz hasonlatos, legmodernebb neveplast borításnak köszönhetően a carving technika is gyakorolható a helyszínen.
Míg a síelést már 3-4 éves korban érdemes elkezdeni, a snowboard „belépő” életkora inkább 6-8 év. Bár nem feltétele a sítudás, a szakember szerint nem árt megtanulni előtte, már csak azért sem, mert így egy helyen két sportág örömeinek is hódolni lehet.
sm.
További információk: www.normafapark.hu