„Vajon felfogjuk, milyen törékeny a béke?”

„Ezeken az utcákon, amelyeken idejöttünk, ezeken a köztereken, ahol az életünket éljük békésen, valódi, az életünket veszélyeztető kockázatok nélkül, valamikor fegyverek ropogtak, emberek haltak, vagy sebesültek meg. Az 1956-os forradalom a huszadik századi magyar történelem egyik legdicsőségesebb és egyben legtragikusabb eseménye” – emlékeztetett nemzeti ünnepünk legfontosabb üzenetére Fonti Krisztina hegyvidéki alpolgármester október 23-i köszöntőbeszédében a MOM Kulturális Központban.
Felidézte, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc idején több hegyvidéki helyszínen, a Diós ároknál, a Déli pályaudvarnál, a Széll Kálmán téren és a XII. kerülettel szomszédos Széna téren is zajlottak harcok. A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteményben megtalálható forrásokra hivatkozva elmondta, hogy kerületünk területén a legidősebb hősi halott egy 71 éves nyugalmazott tanárnő volt, a két legfiatalabb pedig egy mindössze 7 hónapos kisfiú és egy 7 éves kislány.
„Hatvanhat év távlatából is köszönettel tartozunk nekik. Hálatelt szívvel hajtunk fejet a mártírok, az elesett forradalmárok emléke előtt” – fogalmazott az alpolgármester, aki kitért arra is, hogy a forradalom emléke még mindig itt él velünk, szüleink és nagyszüleink révén sokunknak személyes viszonyunk van a küzdelemmel elért szabadsághoz.
„Édesanyám tizenegy éves kislány volt 1956-ban. Ő adta tovább nekem nagyapám és a családjuk történetét...” – említette meg Fonti Krisztina, aki arról is beszélt, hogy nagyapját politikai nézetei miatt először 1952-ben zárták börtönbe.
„Egy ideig egy cellában raboskodott az ugyancsak kényszermunkára ítélt, később Párizsba emigráló Cziffra Györggyel, együtt építették Miskolcon az egyetemi várost. Nagyapám és ötgyermekes testvére is elhatározta 1956-ban, hogy disszidálnak. A nagyapám egy kollégája által szerzett teherautó már a házuk előtt állt, hogy azzal elmeneküljenek az országból. Nagypapám azonban az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy mégsem hagyja el a hazáját. »Jó, hát akkor itt fogunk élni« – ahogy a Megáll az idő című filmben is elhangzott egy a nagypapámék történetéhez kísértetiesen hasonló jelenetben – folytatta az alpolgármester. – A bérházuk aljában volt egy ruhatisztító üzlet, oda húzták be a szovjet katonák által meglőtt sebesülteket. A gyerekek pedig, köztük édesanyámék is, lepedőkből téptek kötszereket, azzal kötözték be a sérülteket. Olyan közelről láttak háborút, vért és halált, amilyen közelről egyetlen gyermeknek sem szabadna látnia azt.”
Fonti Krisztina a szomszédunkban jelenleg zajló háborúról is szólt. „Vajon felfogjuk, milyen törékeny a béke, amihez hozzászoktunk, amihez a gondolataink, a szokásaink oly természetesen igazodnak? Vajon azok az emberek, akik a háborút támogatják, tudják azt, hogy valójában miről beszélnek? – kérdezte, és kiemelte: október 23-a az emlékezés és a köszönet ideje is. – Annak a vérrel kiharcolt szabadságnak az ünnepe, amelynek a megőrzése ma is feladatunk. De feladatunk az is, hogy megértsük, a mártírok áldozata csak akkor nyer értelmet, ha képesek vagyunk megőrizni azt, amiért az életüket adták: a békét és a szabadságot” – zárta gondolatait.

*
A MOM Kulturális Központban tartott megemlékezésen a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház autentikus előadása repítette vissza a múltba a közönséget, majd a Svábhegyi Jókai Mór Általános Iskola és Német Nemzetiségi Általános Iskola 7. c osztályos tanulói osztályfőnökük, Vukovári Nóra rendezésében egy 12 éves budai kisfiú hatvanhat évvel ezelőtt megírt naplóját elevenítették meg. A Naplóoldalak című előadásnak köszönhetően gyermeki szemmel tekinthettünk vissza az ’56-os eseményekre.„Ha a számokat nézzük, valahogy hirtelen összezsugorodik az idő. Hatvanhat éve volt 1956, harminchárom évvel ezelőtt 1989... Október 23-a sokkal emberközelibb számunkra, mint március 15-e vagy a Rákóczi-szabadságharc, amelyek a nemzeti mitológiánk részei. ’56 átélhető, mert ott vannak a szüleink, nagyszüleink, akik megélték az akkor történteket. Éppen ezért október 23-a sokkal inkább felszólítás arra, hogy egy kicsit eltávolodjunk a mindennapi gondjainktól azzal az intenzitással, amit a személyes történetek hálója jelent” – fogalmazott Pokorni Zoltán.
A polgármester a pedagógusok megbecsültségéről is beszélt lapunknak: „A visszajelzés nagyon fontos, hiszen még a negatív kritika is jobb, mint az, ha nem figyelnek ránk. A tanárok fizetésemelésével több kormány is próbálkozott. Az Orbán-kormány is nekifutott, amiben nekem is részem volt. Hoffmann Rózsa idején szintén jelentős fizetésemeléssel próbálkozott az oktatáspolitika. Én azt gondolom, hogy pusztán a pénz nem elég. Ha nem tudjuk összekötni valódi tartalmi változásokkal, akkor nem érjük el azt a stabil közfigyelmet és megbecsülést, amire mindenki vágyik. Látunk pár példát a világban, ahol ez megadatott, de ott sem huszárvágással, hanem kitartó, hosszú munkával érték ezt el. Szükség lenne arra, hogy az oktatás és a pedagógusok fontossága ne csak a tüntetéseken hangozzon el: a mindennapi reflexeinkben, ösztöneinkben is jelen kell lennie!”

*
A hagyományokhoz híven az ünnepség részeként Pokorni Zoltán Fonti Krisztinával közösen kitüntetéseket adott át hegyvidéki pedagógusoknak. Több mint huszonöt éve kiemelkedő színvonalon végzett oktatói, nevelői munkájáért Életmű Díjat kapott Balogh Erika Mária, aki harminckilenc éve dolgozik a Süni Óvodák óvodapedagógusaként, ahol 1987-től tagintézmény-vezetői feladatokat is ellát, valamint Sánta Mária szolfézstanár, a Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanszékvezetője, aki negyvennégy éve oktat a zeneiskolában. Életmű Díjban részesült Fajt József pedagógus, a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium intézményvezető-helyettese is, aki negyven éve tanít az intézményben.
A legalább húsz éve pedagógusi pályán lévő, tevékenységükkel széles körű elismerést kivívó szakemberek közül Eötvös József-gyűrűt vehetett át Radnai Andrea, a Németvölgyi Általános Iskola pedagógusa, Karácsonyi Virág, a Városmajori Gimnázium kémia–számítástechnika szakos középiskolai és biológia szakos általános iskolai tanára, valamint Komorócki Krisztina, a Zugligeti Általános Iskola pedagógusa.
Hegyvidék Ifjúságáért Díjban részesült – ami a legalább tíz éve közoktatási vagy közművelődési intézményben dolgozók számára adományozható – György Mária, a Hegyvidéki Mesevár Óvoda óvodapedagógusa, Sári Gabriella óvodapedagógus, a Zugliget Óvoda óvodavezető-helyettese, Koudela Judit magyar nyelv és irodalom, valamint történelem szakos középiskolai tanár, a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium intézményvezető-helyettese, továbbá Schultheisz György, a Városmajori Gimnázium történelem–földrajz szakos középiskolai tanára.Hegyvidék Ifjú Pedagógusa Díjat – ami a 35. életévét be nem töltő, kiváló nevelői, oktatói tevékenységet végző pedagógusoknak adományozható – Csonka Zsófia óvodapedagógus, a Normafa Óvoda óvodavezető-helyettese, Rév Júlia, a Városmajori Óvodák óvodapedagógusa, Vörös Miklós, a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium történelem–földrajz szakos tanára, valamint Tibély Lilla, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XII. kerületi Tagintézményének logopédusa vehetett át. Hegyvidék Gyermekeiért Díjat kapott Kelemen Endréné, a Mackós Óvoda dajkája és Ilea Gyöngyi Magdolna, a Normafa Óvoda dajkája. A Segítő Kéz Díjat Tóthné Réti Ágnesnek, a Hegyvidéki Mesevár Óvoda titkárának, valamint Nagy Istvánnénak, a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium konyhai dolgozójának ítélték oda.
A nyugdíjas pedagógusoknak díszdiplomákkal, díszoklevelekkel köszönte meg az önkormányzat a hosszú, fáradságos munkával eltöltött éveket. Aranyoklevelet kapott a diplomáját legalább ötven évvel ezelőtt megszerző dr. Füzér László Miklósné, Palotai Istvánné, dr. Németh Ákos István és Téglásy Klára. Gyémántoklevelet vehetett át a hatvan éve végző Hartmann Tivadarné, dr. Gyurkovics Sándorné, dr. Winkler Márta és Molnár Károly Lászlóné. Vasoklevelet kapott Balkovitz Lajosné, aki hatvanöt évvel ezelőtt diplomázott a Budapesti Felsőfokú Tanítóképzőben.

*
A díjak átadását követően találkoztunk Palotai Istvánnéval, Lia nénivel, a KIMBI Óvoda korábbi vezetőjével.
„1982-ben a külker vállalatok óvodájaként nyitotta meg kapuját a KIMBI. Akkor tizenkilenc olyan óvodapedagógussal kezdtem, aki tizennyolc éves volt. Azóta eltelt negyven év. Közösen alakítottuk ki az óvoda identitását és funkcióját, amely szerintem a kerület egyik legszínvonalasabb óvodája ma is. Jelenleg Marosi Hedvig vezeti, aki tizennyolc éves kora óta dolgozik ott – mesélte lapunknak Lia néni, aki meghatottan beszélt legkedvesebb élményéről. – Az óvodában a mozgástermet Lia-teremnek nevezték el, mert az volt a lételemem. Boldogsággal tölt el, hogy még mindig emlékeznek rám!”

*

• Gratulálunk az Eötvös József-gyűrűhöz és az elmúlt harminchat évhez – szólítottuk meg Radnai Andreát, a Németvölgyi Általános Iskola magyar nyelv és irodalom szakos tanárát.
• Megható és felemelő érzés volt átvenni! – mondta. – Különös érzés arra gondolni, hogy több évtizede tanítok; repül az idő...
• Azt mondják, az iskolában nemcsak a diákok tanulnak, hanem a tanárok is. Ez tényleg így van?
• Abszolút! Anyaként és pedagógusként is azt gondolom, hogy szerintem többet tanultam, mint amennyit tanítottam. Megtanultam a türelmet, az empátiát, az egyéni motivációk megértését. Néha döbbenetes belelátni a gyerekek által a családok életébe, örömeibe, fájdalmaiba. A nevelés szerintem fontosabb, mint az oktatás. Nevelni pedig csak akkor tud az ember, ha hiteles. A tanórákon rá kell csodálkozniuk a gyerekeknek például arra, hogy miért jó József Attila-verset olvasni. Ha magammal tudom ragadni őket, akkor elültethetek egy szikrát, ami lángra lobbanhat bennük. Ezért is szeretnék jó osztályfőnök lenni, fenntartani az érdeklődést a tantárgyaim, a művészet és a kultúra iránt.
• Hosszú ideje tanít, sokat változott a világ. Hogyan látja, mennyire fogékonyak ma a gyerekek ezekre az értékekre?
• Nehéz dolgunk van, mert a családok sok esetben a megélhetésért küzdenek, nem mindig jut pénzük a kultúrára. Éppen ezért nemcsak az iskolában, hanem azon kívül is szeretném ezt életben tartani a gyerekekben.

*
Az ünnepi megemlékezés a Gesztenyés kertben ért véget. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából felavatott szobornál a nemzetiségek, egyházak, hagyományőrző és bajtársi szervezetek, a helyi közösségek, kulturális, oktatási intézmények, a rendőrség és a pártok képviselői helyezték el koszorúikat. A Hegyvidéki Önkormányzat nevében Pokorni Zoltán és Fonti Krisztina együtt rótta le tiszteletét a Szabadság szárnyaló madaránál.

Boussebaa Mimi