Első látásra hivatás – gyakornoki program a Szent János Kórházban
Munkahely, tanulás, ösztöndíj, életpálya – egyedülálló gyakornoki program indult a Szent János Kórházban, ahol tapasztalt orvosok, szakoktatók és ápolók adják át tudásukat a következő generációnak. A szakképesítést nyújtó képzés részeként elsősorban olyan érettségivel rendelkező, az egészségügy iránt érdeklődő fiatalokat várnak, akik pótolhatják majd a nyugdíjba vonulókat.
Az országban elsőként és eddig egyedülállóként figyelemre méltó kezdeményezés indult a Szent János Kórházban. „Az egészségügyben kiemelten fontos az utánpótlás biztosítása. Ezért elindítottuk a saját gyakornoki programunkat, ami sikerrel zajlik. Folyamatosan vannak ösztöndíjas hallgatóink, de szeretnénk növelni a számukat, hogy sok jól képzett egészségügyi szakembert tudhassunk utánpótlásként magunk mellett. Fontos, hogy képesek legyünk pótolni a következő három-öt évben nyugdíjba vonuló generációt” – mondta el lapunknak Sebők-Tóth Kata, a Szent János Kórház kommunikációs vezetője.
Az egyedülálló kezdeményezés részleteiről Molnár Beatrix, a kórház ápolási igazgatója beszélt nekünk.
̶ Sokat hallani arról, hogy az egészségügyi dolgozóknak nem munkájuk, hanem életre szóló hivatásuk van. Emlékszik arra a pillanatra, amikor azt mondta önmagának: „ápoló leszek"?
̶ Igen! Diákként jártam a dombóvári kórházban, és egyszer bekukucskáltam a műtő ablakán. Azonnal elvarázsolt, számomra első látásra szerelem lett a szakma. Szerintem sokan így vagyunk ezzel. Ha valaki megszereti, akkor végérvényesen az élete részévé válik.
̶ Nemrég elindították a gyakornoki programjukat, ami kiemelten fontos az utánpótlás szempontjából. Kiket keresnek pontosan?
̶ Elsősorban azokhoz a középiskolát végzett fiatalokhoz szeretnénk szólni, akik még nem találták meg a helyüket a munka világában. Ugyanakkor nincs korosztályos megkötés, szinte bárki jelentkezhet, aki érettségivel rendelkezik. Azt tapasztaltam, hogy ebben a korban még nem igazán ismerik az egészégügy minden szegmensét – pedig egy kórházban nem csak orvosok és ápolók vannak. Szükség van például azokra is, akik az informatikai pálya iránt érdeklődnek, mivel a modern, általunk is használt orvostechnikai eszközök kezelése is izgalmas terület. Várjuk azokat is, akik tudják, hogy az egészségügyben képzelik el a jövőjüket, de még nem sikerült eldönteniük, melyik terület lenne az, ahol kiteljesedhetnének.
̶ Hogyan segítenek megtalálni az „első látásra hivatást"?
̶ Pályaorientációs beszélgetéssel kezdünk, ami lehetővé teszi, hogy közösen kitaláljuk a rövid és hosszú távú célokat, hogy melyik szegmens érdekli leginkább a jelentkezőt. A fiatalok bármilyen szakmát választhatnak: perioperatív asszisztens, sterilizáló asszisztens, műtősasszisztens, gyermekápoló, általános ápoló és aneszteziológiai szakasszisztens is lehet belőlük. A gyakornok továbbtanulhat ápolóként, egyetemen vagy főiskolán. Minden tőle függ.
̶ A szaktudáson kívül milyen erényekre lesz szüksége annak, aki ápolóként képzeli el a jövőjét?
̶ Az empátia az egészségügyben nem csak egy szó – ez alapvető szempont. Elengedhetetlen az is, hogy a jelentkező ne riadjon vissza a pszichés és a fizikai terheléstől. Fontos, hogy tudjon csapatban dolgozni, hiszen nemcsak a betegekre, hanem egymásra is figyelnünk kell.
̶ Mi történik az első beszélgetés után?
̶ Azonnal munkába lehet állni. Az ápolói utánpótlást elősegítő program résztvevőinek mentorok, orvosok, szakoktatók és ápolók segítenek. A gyakornoknak elméleti és gyakorlati képzést nyújtunk, ami két vagy három évig tarthat. A program végén szakképesítést lehet szerezni, ami természetesen pluszpontot jelent majd a felsőoktatásban.
̶ A munkába állás azt jelenti, hogy a résztvevőknek fizetés is jár?
̶ Pontosan! A gyakornokok munkaszerződést, munkabért és ösztöndíjat is kapnak. Ennél hatékonyabb programot nem nagyon tudok elképzelni.
̶ Mennyire vonzó mindez a fiatalok számára?
̶ A jelentkezőink nagyon lelkesek, és eddig úgy látom, alkalmasak a pályára, pedig mi főleg azokat szólítottuk meg, akik korábban nem tudták, mit szeretnének majd dolgozni. Egyébként nagyon érdekesek a pályaorientációs beszélgetések. Sokszor a fiatalok is rácsodálkoznak arra, hogy milyen sokrétű az egészségügy.
̶ Vannak olyan gyakornokaik, akik teljesen más területről érkeztek?
̶ Van olyan, aki már tudta, hogy az egészségügyben szeretne dolgozni, de csak nálunk vált számára nyilvánvalóvá, hogy az aneszteziológia érdekli őt a leginkább. Olyan jelölt is van a csapatunkban, aki korábban adminisztratív pozíciót töltött be az egyik közműcégnél. Volt, aki a járvány idején műtőssegédként csatlakozott hozzánk, mert az egyik rendezvényszervező cégnél megszűnt a munkája, ő azóta is velünk van.
̶ Ha már említette a koronavírus-járványt: ez volt az az időszak, amikor hősként tisztelték az egészégügyi dolgozókat. Mit gondol, a járvány megerősítette a szakma presztízsét?
̶ Én tapasztalom a fellendülést. Persze furcsán hangzik, de nyilván ezt a COVID-nak is köszönhetjük. Nem mindenki alkalmas erre a pályára, ugyanakkor remélem, minél több gyakornokból lesz kolléga.
̶ A Szent János Kórház orvosainak, ápolóinak köszönhetően a pandémia idején rendszeresen beszámolhattunk a legfontosabb tudnivalókról. A beszélgetések alkalmával szinte mindenki kiemelte, hogy a rendkívüli terhelés ellenére is gördülékeny működés az összeszokott csapatnak köszönhető. Meglepő volt hallani azt is, hogy sokan már hosszú évtizedek óta „Szent János-osok". Titkon reménykednek abban, hogy a mostani gyakornokok között is lesznek olyanok, akik innen vonulnak majd nyugdíjba?
̶ Nem árulok el nagy titkot: bízom ebben! Ahogy már említettem, aki erre a pályára lép, az lehet, hogy örökre itt marad. Ezért is hívtuk életre a gyakornoki programot. Jó lenne minél több fiatalt „megfertőzni" ezzel a szakmával!
̶ Látja azt a szikrát a gyakornokok szemében, ami egykor önben is lángra lobbant?
̶ Igen! Nagyon eltökéltek, ami óriási öröm számunkra. Szerintem nemcsak ők, hanem mi is megtaláltuk a számításainkat. Várunk minden érdeklődőt, mert hiszem, hogy sokan vannak még azok, akiknek ez a szakma – ahogy ön is fogalmazott – „első látásra hivatás" lesz.
Boussebaa Mimi