Emléktáblát kapott Rába Botond tervezője

Winkler Dezső gépészmérnök, aki járműtervezőként ért el kimagasló eredményeket, évtizedeken át a Hegyvidéken, a Városmajor utca 26/c szám alatt élt családjával. A különleges tehetségű mérnökről fia, Winkler István mesélt egykori lakóházánál, ahol emléktáblát állított a család és a Hegyvidéki Önkormányzat.
Winkler Dezső 1901-ben született Téten, egy Győr melletti faluban. Mészárosként dolgozó édesapja nagyon korán, 1910-ben meghalt, ezért már gyerekként támogatnia kellett édesanyját és fiatalabb testvéreit. Kiemelkedő tanulóként családjának úgy tudott pénzt keresni, hogy iskolatársai köréből vállalta a gyengébb diákok korrepetálását.
Kiváló eredménnyel végezte el a középiskolát Győrben. Egyetemre készült, műszaki területre, de a numerus clausus korlátozó intézkedései miatt Magyarországon nem kezdhette meg a tanulmányait. Ezért a csehországi Brno műszaki egyetemére jelentkezett, ott diplomázott 1925-ben.
A múlt század húszas éveiben már jelentős munkanélküliség volt Győrben is, emiatt hiába próbált mérnökként elhelyezkedni, csak tanoncnak vették fel a Magyar Waggon- és Gépgyárba. Szorgalommal, túlmunkával, tanulással elérte, hogy egyre magasabb pozícióba kerüljön, ennek első állomása a gyár tervezési irodája volt. Nagy hasznát vette a tanoncéveiben szerzett gyakorlatnak, aranyat ért számára a járműgyártáshoz szükséges szerelési tudás, jártasság.
Részt vett a Rába névvel fémjelzett járművek dokumentációinak elkészítésében, részegységek tervezésében és gyártástechnológiájuk kidolgozásában. A harmincas évek közepére már önálló és sikeres tervező volt, főmérnökként bízták meg egy új katonai terepjárócsalád tervezésével. Ez a jármű a legendás Rába Botond, amivel széles körű ismertséget szerzett a szakmájában.
A Botond a Waggon gyár igazi sikertörténete lett, ennek köszönhetően érkeztek az újabb és újabb megbízások. Winkler Dezső szakértelme pótolhatatlan volt, ezért tudta a gyár vezetősége – a családja egy részével együtt – megmenteni őt attól, hogy koncentrációs táborba hurcolják. De csak egy ideig.
Winkler István elmondta: 1944-ben édesanyját vele együtt a sopronkőhidai gettóba vitték, apját pedig feltették az egyik Németország felé induló vonatra, de sikerült onnan hazaszöknie. Édesapja testvérei, azok gyerekei, anyja rokonai viszont nem jöttek vissza a haláltáborokból. A felszabadulás után mindössze négyen maradtak: ő és szülei, valamint a nagymamája. Később, már a békeévekben született meg a húga, Zsuzsa.Apja a felszabadulás után Győrben a gyár helyreállítását szervezte, majd ismét főmérnökként dolgozott. 1949-ben a minisztérium azzal a megbízással helyezte Budapestre, hogy vegyen részt a Járműfejlesztési Intézet létrehozásában. Ennek lett az igazgatója, továbbá 1949-től tíz éven át elnöke volt a Gépipari Tudományos Egyesület Gépjármű Szakosztályának, 1959-től 1967-ig pedig ő képviselte Magyarországot az ENSZ Gépjárműszerkesztési Munkabizottságában. Tankönyveket írt, a Budapesti Műszaki Egyetem Gépjárművek tanszékén vizsgáztatott. Szakmai tevékenységéért 1951-ben Kossuth-díjat kapott.
Winkler Dezső vezetése alatt a Járműfejlesztési Intézet meghatározó szerepet játszott a hazai haszonjárműgyártás összehangolásában és a katonai megrendelésre készülő különleges járművek tervezésében. Fejlesztési feladatokat kapott a többi között az Ikarusz, a Csepel Autógyár és a Rába részére.
1969-ben vonult nyugdíjba, attól kezdve leginkább a családjának élt. Váratlan hirtelenséggel elvesztette feleségét, de nagy örömére négy unokája született. 1985-ben bekövetkező haláláig a Városmajor utcában élt lányával, vejével és két unokájával.
„Örömmel tölt el, hogy a ház összes tulajdonosa támogatta az emléktábla felállításának ötletét, és – akik ismerték – tisztelettel és szeretettel emlékeznek apámra. Jóleső a tudat, hogy Winkler Dezső nagy hatású és példaértékű életének így is emléket állítunk” – fogalmazott Winkler István, aki az önkormányzatnak is köszönetét fejezte ki a támogatásért.
„Igazi ünnep ez nekünk” – fejezte ki a táblaavatás kapcsán a család érzéseit Winkler István lánya, Winkler Nóra, akit televíziós műsorvezetőként, kulturális programok házigazdájaként ismerhet a nagyközönség. Mint mondta, gyerekként még nem tudta, mit jelent az, hogy a nagypapája Kossuth-díjas, de ahogy felnőtt, egyre inkább tudatosult benne, miért is olyan különleges a nevéhez fűződő szakmai teljesítmény.
Fonti Krisztina alpolgármester arról beszélt, hogy az önkormányzat fontosnak tartja az emlékállítást mindazok esetében, akik az élet valamely területén nagyot alkottak, hiszen „a jelen és a jövő generációi számára lehetőséget kell adni, hogy megismerjék, mi minden történt a Hegyvidéken, és milyen jelentős személyek éltek köztünk”. Erre ad kiváló példát a Városmajor utca 26/c szám alatti ház: Winkler Dezsőhöz hasonlóan ott élt Hajnal István (1892–1956) történész, egyetemi tanár, akadémikus, az írásbeliség, a technikatörténet és az újkor történetének kiemelkedő kutatója is, akinek tiszteletére 2003-ban állított emléktáblát az önkormányzat.

n.