Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Aktív életmóddal az egészségért

A készülő Monspart Sarolta Aktív Életmód Stratégiáról is szó esett az Aktív Életmód Konferencián. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, valamint az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság által első alkalommal megszervezett rendezvénnyel párhuzamosan a hegyvidékiek állapotfelméréssel egybekötött szűrésen vehettek részt az egyetem aulájában.

A hegyvidékiek több mint 30 százaléka 60 év feletti, azaz a XII. kerület lakossága idősödik, országos összehasonlításban mégis itt a legmagasabb a várható élettartam. Az önkormányzat arra törekszik, hogy a polgárok minél tovább egészségben töltsék az idős éveiket. Erről is beszélt dr. Varga-Kovács Emese, a polgármesteri hivatal népjóléti irodájának vezetője az I. Aktív Életmód Konferencián.
Mint elmondta, a XII. kerületet méltán nevezik a „város tüdejének”, mivel itt kiugróan magas a zöld területek aránya. Ezeket az adottságokat próbálja meg kihasználni az önkormányzat a mozgás, az egészséges életmód népszerűsítésére és gyakorlására. Ezért is csatlakozott a 2020-ban induló URBACT – Health&Greenspace (Zöld Környezet és Egészség) elnevezésű nemzetközi projekthez, amelynek vezető partnereként új szempontokat, együttműködést alakít ki a városi zöld felületek tervezése és fenntartása kapcsán.Aktiv_eletmoddal_az_egeszsegert1A kezdeményezés kiemelt célja, hogy a közterületek olyan prevenciós és rehabilitációs lehetőségeket kínáljanak, amik hozzájárulnak az itteniek fizikai és mentális egészségének javításához. Annak érdekében, hogy minél több lehetőség legyen erre, az önkormányzat megalkotta a helyi Zöld Recept-programot is. Ez alapvetően a Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. sportkínálatára épül, amelyet a XII. kerületiek ingyenesen vehetnek igénybe. Ehhez kapcsolódnak a Hegyvidéki Kulturális Szalon kültéri mozgásos programjai, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény helytörténeti sétái, a Duna-Ipoly Nemzeti Park sashegyi tanösvénytúrái, a Szent Ferenc Kórház kardioösvény-túrái és a Szent János Kórház egészségfejlesztő foglalkozásai.
A XII. kerületi háziorvosok az orvosi vényhez hasonló zöld receptre írják fel a szabad levegőn történő különféle mozgásformákat, amelyet aztán a programban részt vevő intézményekben lehet beváltani. A telefonos tanácsadó vonalon az érintettek a különböző sportolási, mozgási lehetőségekről tájékozódhatnak. Néhány hét múlva visszahívják az érdeklődőket, hogy megkérdezzék a tapasztalataikat. Varga-Kovács Emese kiemelte a közösségépítést és az elmagányosodás csökkentését, amik szintén a Zöld Recept-program jótékony hatásai.
A készülő Monspart Sarolta Aktív Életmód Stratégiáról beszélt a konferencián Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára. Szerinte ennek létrehozása azért fontos, mert Magyarországon drámaian keveset mozognak az emberek. Az Eurobarometer őszi felmérése azt mutatja, hogy a lakosság háromnegyede vagy sohasem, vagy nagyon ritkán sportol, miközben Finnországban ez a szám alig 8 százalék, és például Csehországban is csak 26. Ráadásul a magyar adatok romlanak, négy évvel ezelőtt kevesebben nyilatkozták, hogy sohasem sportolnak.
Nem véletlen, hogy folyamatosan növekszik itthon az elhízottak száma, és naponta majdnem 40 ember hal meg nálunk azért, mert nem mozog. Sajnos keveset teszünk azért, hogy ez ne így legyen, aminek az (is) a következménye, hogy a várható élettartam 5,6 évvel marad el az Európai Unió átlagától, míg a legjobb országokétól majdnem 10 évvel. A férfiak esetében még nagyobb a különbség negatív irányban, ami ellen tenni kell – hangsúlyozta az államtitkár, aki megdöbbentőnek nevezte, hogy amíg az első világháború után 400 ezer, a második világháború után 600 ezer, addig a rendszerváltás után tizenkilenc évvel már több mint 800 ezer özvegyasszony élt hazánkban.Aktiv_eletmoddal_az_egeszsegert2Ahogy Monspart Sarolta tájfutó-világbajnok, a Hegyvidék díszpolgára egykor megfogalmazta, ez jórészt azért van, mert „a nők halálra etetik a férfiakat”. A róla elnevezett Aktív Életmód Stratégia azért is készül, hogy a plusz tíz-húsz-harminc kiló súly lekerüljön az emberekről – magyarázta Révész Máriusz. A program célja, hogy négy év alatt legalább 15 százalékkal csökkenjen a soha nem mozgók száma. A mozgás gyógyszer: heti két és fél órát mindenkinek mozognia kellene, kortól, nemtől függetlenül. Mindegy, hogy mit és hogyan.
Monspart Sarolta neve a garancia arra, hogy ez sikerüljön, rá minden szinten hivatkozni lehet. Ő volt az, aki az összes társadalmi réteget meg tudta szólítani – emelte ki a politikus, majd hozzátette: a mozgás élmény, és ezt kell terjeszteni mindenhol. Fel kell kelteni a vágyat a sportolás iránt már az iskolások között is, és akkor a mozgás felnőttként természetes része lesz a következő generációk életének.
Az időseknek Monspart Sarolta létrehozott egy gyaloglóklub-hálózatot, amely már 120 tagot számlál. Évekig folyamatosan azt mondta, hogy 500 emberre van szükség. Ez a másik cél – zárta szavait az államtitkár –, amit az év végéig mindenképpen el kell érni.
Az I. Aktív Életmód Konferencián dr. Lacza Gyöngyvér, a Testnevelési Egyetem (TF) Rekreáció Tanszékének vezetője, prof. dr. Sterbenz Tamás, a TF rektora, dr. Dóczi Tamás, a TF Társadalomtudományi Tanszékének docense, dr. habil. Lacza Zsombor tudományos és innovációs rektorhelyettes, dr. habil. Bánhidi Miklós, a TF Rekreáció Tanszékének oktatója és dr. Máté Tünde, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója is előadást tartott az aktív életmód különféle lehetőségeiről.Aktiv_eletmoddal_az_egeszsegert3

sm.