Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Öt futó is megelőzte a fogaskerekűt

A borongós, kicsit hűvös idő sem vette el a sportbarátok kedvét az indulástól az idei „Előzd meg a fogaskerekűt!” kerékpár- és futóversenyen. A túrázókkal együtt 1200-an neveztek a nem mindennapi megméretésre, amin 325 méteres szintkülönbség és a különleges ellenfél teszi nehézzé a jó eredmény elérését.

Az „Előzd meg a fogaskerekűt!” versenyen nem elsősorban az eredmény, hanem az egyéni teljesítmény a fontos, talán ez teszi annyira népszerűvé. Különlegessé pedig az, hogy az indulóknak nemcsak egymással és magukkal kell megküzdeniük, hanem a menetrend szerint közlekedő fogaskerekűvel is. A terepviszonyokat figyelembe véve ez elsőre szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik, pedig az elmúlt években számos kerékpárosnak és futónak sikerült legyőznie a közlekedési járművet.Ot_futo_is_megelozte_a_fogaskerekut1Ezúttal a biciklisek hoppon maradtak, de korántsem azért, mert nem voltak elég gyorsak. A fogaskerekű „élete formáját futotta”: míg a hivatalos menetidő 15 perc, ezúttal a kerekesekkel együtt induló járat 11,51 perc alatt ért be a végállomására, esélyt sem adva bringás ellenfeleinek. Később aztán helyreállt a rend, a saját menetidejét betartó szerelvényt öt futó is meg tudta előzni.
Az idén először fordult elő, hogy egy 18 év alatti futó szerezte meg az abszolút győzelmet. A 16 esztendős Kalász Bertold minden idők legfiatalabb első helyezettjének mondhatja magát.
A Centrál Elit Atlétikai Club versenyzője elmondta, hogy bár tudott a hegyvidéki viadalról, azonban lakóhelyén, Dunakeszin ugyanebben az időpontban rendeznek egy futóversenyt, és eddig inkább azt választotta: „Eljött az ideje, hogy itt is kipróbáljam magam, nagyon örülök, hogy elsőre máris nyertem. Szeretem a hegyi versenyeket, különösen a nagy emelkedőket, így kifejezetten jól éreztem magam futás közben. A Diós ároknál álltam az élre, onnantól végig megőriztem a vezető helyet. Sokan mondták előzőleg, hogy ez a szakasz kemény lesz, de bevallom, nekem nem tűnt annyira veszélyesnek” – értékelt az ifjú bajnok, aki a nyári U18-as és U20-as atlétikai világbajnokságon képviseli majd a magyar színeket.Ot_futo_is_megelozte_a_fogaskerekut2Szintén trónfosztó a női győztes, Szabó Nóra. Szerinte viszont az a bizonyos meredély rászolgált a hírnevére. „Igyekeztem nem nézni felfelé a Diós árokban, és végig arra koncentráltam, hogy ne essek ki a ritmusból. Ez sikerült, így az utolsó négyszáz méteren volt elég erőm megelőzni a többieket” – mesélte a sportoló, akit minden bizonnyal a hazai rendezésű atlétikai világbajnokságon is viszontláthatunk majd maratonfutásban.
A kerékpárosok között ismét a tavalyi bajnok, Szabó Bálint Solt diadalmaskodott, így számára nem volt meglepetés a szintemelkedés. „Tudtam, mire vállalkozom, úgyhogy most egy kicsit másként versenyeztem. Az elején hagytam menni a többieket, aztán a meredek részen rákapcsoltam, és onnan már nem adtam át az első helyet” – beszélt a taktikájáról a címvédő.
Czéczei Flóra, a leggyorsabb női kerékpáros viszont először tapasztalta meg élesben, miért is legendás a hegyvidéki pálya. „Csináltam egy bejárást, ettől függetlenül a nagy emelkedőn akadtak gondjaim. Leginkább azért, mert volt egy kis problémám, a lábaim is bekeményedtek, de tudtam tartani a tempót a fiúkkal, ami sokat segített. Azt hiszem, ez kellett a győzelemhez” – vonta le a következtetést a Joyride versenyzője.
„Egyedi a versenyünk, egyrészt a nagy szintemelkedés miatt, de azért is, mert fogaskerekűvel csak a Hegyvidék büszkélkedhet” – emelte ki a díjak átadásában segédkező Fonti Krisztina. Az alpolgármester szerint egy ideig nem volt egyértelmű, hogy lesz mit megelőzni, mivel korábban elhangoztak olyan nyilatkozatok, amik kétségessé tették a fogaskerekű megmaradását: „Dolgoztunk azon, hogy ne vegyék el tőlünk a járatot. Szerencsére az erőfeszítéseink nem voltak hiábavalók, és április elsején újraindult a fogas.”
Mint hozzátette, a Hegyvidéki Önkormányzat számára különösen fontos az egészséges életmód, a mozgás népszerűsítése. Az „Előzd meg a fogaskerekűt!” pedig kiváló alkalom arra, hogy kicsik és nagyok kipróbálják az erőnlétüket, a kitartásukat.Ot_futo_is_megelozte_a_fogaskerekut3„Húszéves a verseny, és csak azért nem ünneplünk most jubileumot, mert a vírusjárvány miatt, sajnos, két alkalom kimaradt” – hívta fel a figyelmet Móczán Mónika, a versenyt szervező Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. vezetője. A hagyományokhoz híven külön indulhattak a viadalon a kutyások, a váltók, sőt még a babakocsis anyukák is futhattak. Móczán Mónika külön kiemelte a Zugligeti Általános Iskolától elindított túrázást, amire nagyon sokan jelentkeztek. Az óvodások egy rövidebb útnak vághattak neki, ráadásul a célba érve részt vehettek a Rege parkban rögtönzött majálison, amin népi játékokkal játszottak, és a nagyokkal együtt tapsoltak a látványos free style-bemutatón.
Természetesen az összes célba érkezőt befutócsomaggal, valamint éremmel, egyedi pólóval és a budapesti atlétikai világbajnokságon érvényesíthető kuponnal jutalmazta szervező. A legjobbak értékes díjakat is kaptak, külön a 18 év alattiak, valamint a női és a férfi indulók.

sm.