„Lassan már én is marslakónak érzem magam”

Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából jelent meg a Budapest Nagyregény. A 23 kerületet ábrázoló, 23 szerző által megírt kötetben a Hegyvidék-fejezet Háy János író, drámaíró, költő, XII. kerületi díszpolgár munkája. Hegyvidéki kötődéséről, múltról és jelenről Bérczes László Jászai Mari-díjas rendező, tanár, szerkesztő, dramaturg beszélgetett vele a MOMkult kupolatermében.
Háy János regényes életrajzából indulva szóba került egy kis falu, Vámosmikola – és a kérdés: hogyan lesz egy vidéki fiúból budai polgár, és hogyan marad egy igazi budai lakos örökké vidéki? Bár a gyerekkor már fogság volt számára, a kis közösség védelmi hálóját elveszítve nem volt zökkenőmentes az asszimilálódása az új környezetbe.A bogyósgyümölcskertész fia című könyvből felolvasott részlethez kapcsolódóan arról is beszéltek, mennyire érzékenyen érintette őt a megváltozott akusztikai közeg. „Feltűnt a budapestiek beszédének a sebessége, a nyelv rafináltsága. Hogy fogod elmondani nekik, hogy te ki vagy? Hogy fogod megtalálni magad ebben a közegben?” – merült fel benne kamaszként. A sok rossz élmény mellett azonban, későbbi pályája megalapozásaként, az iskolatársak hatására érdeklődése mind jobban az irodalom, a kultúra, a kortárs művészetek felé fordult. Mesélt kiállításokról és egy ominózus Cseh Tamás-koncertről is.
Háy János azt a nézetet képviseli, hogy a világ dolgaihoz nem fogyasztóként, hanem érzelmileg kell viszonyulni. „A hülyítés egészen magas szintjére jut el a modern technológiát használó társadalom körülöttünk” – fogalmazott.
Egy régi emlék, a kukoricakapálás jó példának bizonyult arra, hogy a befektetett munkával hogyan kell bánni: miután beláthatatlan volt a munka, automatikusan szakaszolták. Ehhez hasonlóan az életet és a nagy feladatokat sem lehet egyben elviselni, lényeges, hogy a szakaszhatárokon meg tudjunk pihenni, és be tudjuk seperni a tapasztalatainkat – fejtegette az író.Felmerült, hogy fikció-e az önéletrajz, vagy sem. Háy fikciónak tekinti, mert írás közben valamilyen értelmezést visz a múltba, és elkezd súlyozni. Példaként Knausgårdot,Bereményit, Móriczot említették – hozzátéve, hogy a műalkotás egy teremtett világ, ami az alkotó tapasztalatából táplálkozik, és az olvasó tapasztalati világával találkozva jöhet létre a megérintettség, a katarzis.
Hogyan ír, hogyan dolgozik? Válaszában elmondta, hogy az írás, az irodalommal való törődés számára alapvetés. A fejben való munka nála már „írás”. Annak van értelme, amibe energiát tesz, minden csak attól él. A leglényegesebb, hogy az írások megőrizzék autentikus erejüket. Egy író akkor tehetséges, amikor ír, az egy erős otthonosság. A zűrzavar nem felel meg az írásnak…
Az izgalmas pódiumműsor végén a Budapest Nagyregényben szereplő novellája is szóba került. Erről még korábban, a MOMkultbeli program előtt beszélgettünk Háy Jánossal.

• Idestova ötven éve él a Hegyvidéken, otthonos itt, mondhatni, hogy kompetens. Hogyan történt a felkérés a fejezet megírására?
• Egy ilyen könyv megszervezése rendkívül bonyolult, huszonhárom kerületet kell szétosztani, huszonhárom írónak kell kerületet találni. Nyilván számosan ugyanazt a kerületet választották volna, ezért három kerületet kellett megjelölni. Nekem szerencsém volt, megkaptam azt, amelyiket a legjobban ismerem. Bár az is érdekes, ha olyanról kell írni, ahol nem vagy otthonos, hisz’ ott meg új világok tárulnak fel, csak kicsit strapásabb az utánajárás. Az elvárások nem voltak túl merevek: néhány olyan dolog, amit mindenképpen meg kell határozni, ha egy egységes könyvet akarsz. Kötelező volt legalább három kerületi helyszínt bemutatni, és legalább két idősíknak kellett megjelenni a szövegben, s persze volt terjedelmi korlát is.
• Milyen kapcsolat fűzi a Hegyvidékhez?
• Apróbb kihagyásokkal 1974 óta élek ebben a kerületben, ’92 óta ugyanabban a lakásban. Szeretek itt lakni. Közel áll hozzám ez a „kisváros a nagyvárosban” hangulat, ami a Böszörményi utat és környékét jellemzi. De szeretem az erdős részeket is, bár a legnépszerűbb helyeket, mint a Normafa, kerülöm, mert túl sokan vannak, és úgy nem lehet gondolkodni, hogy mindig jön szemben veled valaki.
• Remek, ahogy a tizenkettedik, Biopiac című részben a helyszínekkel, korhangulatokkal átszövi a hamisítatlan „háyjánosos” szöveget – és bevallom, mindvégig nem is sejtettem, mire fut majd ki a sztori. Nyáron kellett befejezniük, volt változás a koncepcióban?
• Az alapkoncepció nem változott, de amikor elkészültek a szövegek, azzal kellett megküzdeniük a szerkesztőknek, hogy miképpen válik ez egy regénnyé. Keresni kellett átfutó motívumokat, szereplőket, és itt kellett még egy kicsit játszani a szövegekkel. A végeredmény végül is egy vaskos regény, ami arról a környezetről szól, amiben ma a legtöbb magyar él, amiről a nem itt élőknek is van valami képe és gondolata. Azt hiszem, fontos irodalmi tett volt ezt létrehozni. Nagyon sok ember munkája van benne, és nemcsak az írókra gondolok, hanem azokra a háttéremberekre, akik az egész programot szervezték és mozgatták.
• Korábban is befolyásolta a hely, a környezet, ahol ír, azt, amit, amiről ír?
• Az ember arról nem tudja, mennyire befolyásolja, ami természetesen van jelen az életében. Számomra fontos, hogy ott írjak, ahol szeretek lenni. Ez jelenti a lakásomon kívüli és a lakásomon belüli környezetet is. Az, hogy ez a környezet megjelenik a szövegben, végül is természetes, arról írunk, amit jól ismerünk. Ilyenek a körülöttünk lévő emberek, és ilyen a körülöttünk lévő tárgyi világ. Minden írásnak van reáliaalapja, tere és ideje, s az én írásaim jelentős része a tizenkettedik kerületben játszódik, egy másik része pedig a gyerekkorom helyszínein, kicsi, lereccsent falvakban, a többi meg ott, ahol csak kisebb időket töltöttem, vagy éppen csak megtanultam a kort és a környezetet.
• Érdekes lenne megírni Budapest – vagy akár csak a kerület – következő százötven évéből egy fejezetet… Melyik korszakot választaná?
• Általában nem szeretem a jövőben játszódó regényeket, filmeket. Lehet, hogy sekélyes a képzeletem, nem tudom. Olyat talán jó volna írni, mint Szerb Antalnak az a nagyon vicces kis írása: Budapesti kalauz marslakók számára. Bár lassan már én is marslakónak érzem magam, szóval inkább nekem kellene elmagyarázni, mi micsoda itt körülöttem.
• Ön sokoldalú, több műfajban alkotó, termékeny író. Min dolgozik most?
• Ami most épp munkában van, egy dráma, ami apákról és fiúkról fog szólni. Szeretném még egyszer utoljára ezt az általam már többször átvizsgált problémát újraéleszteni. Az lesz a címe, hogy Haza.

Szepesi Dóra