„A szeretet ünnepének az a lényege, hogy együtt lehetünk”

• Sohasem érdekelte a hírnév, a rivaldafény? Azért kérdezem, mert aki edzőként gyerekekkel foglalkozik, rendszerint kevesebb figyelemre számíthat.
• Röviden: nem! Nekem a kezdetektől a munkám és a gyerekek szeretete a fontos. Persze azt ennek ellenére sem mondhatom, hogy a szakmai elismerés érdektelen, de csak másodlagos.
• Ez a hozzáállás szükséges ahhoz, hogy valaki jó utánpótlásedző legyen, vagy valami más a titok?
• Ez biztosan kell hozzá, mármint a szeretet része, anélkül nem megy. Azt, hogy a rivaldafényre való igény mennyit számít, nem tudom. A gyerekek és a munka szeretete, a szakmai elhivatottság, a nyitottság az új technikákra, a rávezető gyakorlatokra, elengedhetetlen. Nem utolsósorban pedig mérhetetlen türelemre és kitartásra van szükség, hogy sikeresek legyünk.
• Tudatos, átgondolt döntést hozott, hogy gyerekekkel foglalkozik, esetleg benne volt az újító szándék, hogy másként látna hozzá a versenyzőneveléshez, mint ahogy az addig megszokottnak számított?
• Talán meglepő, amit mondok, de gyerekkorom óta erre vágytam. Már négyéves koromban, ha megkérdezték, mi szeretnék lenni, ez volt a válasz: úszóedző. Később az egyik legfőbb motivációm annak felismerése volt, hogy ha velem utánpótláskoromban más szemlélettel foglalkoznak, talán jobb úszó lehettem volna. Azt vallom, minden gyerek kapja meg az esélyt, hogy a lehető legjobbat hozhassa ki magából. Nem titok, figyelem más hazai és nemzetközi edzők munkáját, és ha olyat látok, ami előbbre viheti az enyémet, nem szégyellem átvenni, eltanulni a jobbat.
• Mik voltak eddigi pályafutása legfontosabb állomásai?
• Lassan harminc éve, 1994-ben kezdtem Hajós Gyulánál az Aligátor Úszóiskolában, ott tanultam meg az oktatás alapjait. Egy év után Darnyi Tamás úszóiskolájában folytattam, és megkaptam a lehetőséget, hogy elkezdjem az edzői munkát. Ekkor alakult a Darnyi Tamás Sport Club, hozzám kerültek a legkisebb korosztály tagjai. Elsősorban az úszóiskolában általam úszni megtanított csöppségek jöttek, köztük a Gyurta testvérek. Verrasztó Zoltán 2002-ben megkeresett, hogy vállaljam el a legkisebbek oktatását a Jövő SC-ben. Ebben a műhelyben számos később sikeres versenyzőt neveltem, több olimpikont és világbajnok úszót, vízilabdázót. Gyurtáék mellett például Sztankovics Annát, Burján Katát, a Vigvári testvéreket, Molnár Eriket, vagy éppen Kós Hubertet. 2018-ra minden korábbi sikeredző távozott a Jövő SC-ből, én legutolsóként hagytam el az egyesületet. Ölyüs Roland hívására csatlakoztam az akkor megalakuló Bohóchal Úszóegyesülethez, amelyben az alapoktól építettük fel közösen a szakmai munkát. A feltételek megteremtésében nagyon sokat köszönhetünk a Hegyvidéki Önkormányzatnak és a városmajori uszoda vezetőjének, Móczán Mónikának. A kicsik jelenleg is a Városmajor utcai tanuszodában gyakorolnak.
• Emlékszik az első sikerére, amit edzőként elért?
• Ki ne emlékezne?! Akkor lett a 9 éves Gyurta Dani országos bajnok – 1998-at írtunk.
• Melyik a legkedvesebb siker?
• Mindegyik a legkedvesebb, nem számít az eredmény nagysága. Azt vallom, hogy a fejlődés maga a siker, ha pedig ez győzelmekkel, csúcsokkal párosul, az az extra. Néha egy gödörből történő kikerülés nagyobb eredmény, mint bajnoknak lenni, és ha ez összejön, annak ugyanúgy tudok örülni, mint egy olimpiai indulásnak.
• Ha ránéz egy gyerekre, néhány edzés után meg tudja mondani, hogy akár sikeres versenyző is lehet belőle?
• Megfordítanám a kérdést. Azt előbb lehet megmondani, hogy kiből nem lesz úszó, mint azt, hogy kiből igen. Nagyon sok tényezőtől függ a siker. Tény, hogy amikor Gyurta Dani 6-7 éves volt, egy baráti társaságban azt mondtam: figyeljétek meg, ő ott lesz az olimpián! Tizenöt évesen második lett 200 mellen, utána többen felhívtak, hogy ezt én előre megmondtam.
• Vannak tehetségek a Hegyvidéken is?
• Ez egy jó kerület, ebből a szempontból is sok értéket rejt. Nem hazabeszélek, amikor azt mondom, rengeteg ügyes és tehetséges gyerek van a Hegyvidéken. Azt tapasztalom ugyanakkor, hogy sajnos sok szülő nem vállalja a mindennapi edzések és versenyek terhét, így hiába a tehetség, nagy siker nem lesz.
• A nagy siker mindig a versenyzőé, de meg szokták ezt köszönni önnek? Milyen a viszonya az egykori „gyerekeivel”?
• Általában figyelemmel kísérem a tanítványaim pályafutását. Sokszor hallom vissza, hogy sztoriznak azokról a történetekről, amiket velem együtt éltek meg. Ha találkozunk, nekem is mondják, hogy emlékszem-e erre vagy arra. Nagyon jólesett, amikor a Vigvári testvérek, Schmitt Pál unokái a médiában köszönték meg nekem az alapokat, pedig ők vízilabdában lettek világbajnokok. Kós Hubert családjával is a mai napig tartjuk a kapcsolatot, és még hosszan sorolhatnám a neveket.
• Mi a helyzet a maiakkal? Közeleg a karácsony, ilyenkor különösen felértékelődnek az emberi kapcsolatok.
• Nyugodtan és örömmel mondhatom, hogy a mostani tanítványaimmal is bensőséges a viszony. Többen el szoktak jönni hozzánk néhány napra, akár családostul is, karácsony előtt pedig mindig tartunk bulit, ajándékozást.
• Családi körben hogyan ünnepelnek?
• Szerencsésnek mondhatom magam, mert elég nagy a családi körünk. A karácsonyban az a legjobb, hogy ilyenkor mindenki nálunk gyűlik össze, nem ritka, hogy tizennyolcan vagyunk. A szeretet ünnepének az a lényege, hogy együtt lehetünk.
• Van valamilyen karácsonyi kívánsága?
• Annak örülnék a legjobban, ha szakmailag megújulna a magyar úszósport utánpótlása. Akkor szélesebb bázist tudnánk adni e kicsi ország élmezőnyének, minél többen kiteljesedhetnének, és örömüket lelnék az úszásban.

sm.