Megújult a magyar sísport otthona
Ha a Normafa a magyar sízés bölcsője, akkor az Anna-rét mellett található Vasas Síház a sportág otthona. Sokáig mostoha körülmények között működött, ám most állami támogatással teljesen újjáépült. A kormány és a Vasas SC képviselői mellett a Hegyvidék részéről Pokorni Zoltán polgármester és Fonti Krisztina alpolgármester is jelen volt az ünnepélyes átadón.
„Az az igazi élvezet, amikor az él vezet” – idézte a síelőberkek egyik kedvenc mondását Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, aki elsőként köszöntötte a Vasas Síház átadóünnepségén megjelenő sportbarátokat, egykori és mai sportolókat. A sízés olyan sport, amit nagyon könnyen meg lehet szeretni – jelentette ki, majd arról beszélt, hogy a kormányzat egyik fontos célkitűzése a sportnemzetből sportoló nemzetté válás megvalósítása. Ezért is támogat minden olyan kezdeményezést, ami népszerűsíti a mindennapi mozgást, az amatőr sportolást.
Schmidt Ádám elismerte, hogy az infrastruktúra fejlesztése önmagában nem elég a versenysport felemeléséhez, ahhoz szükség van jó edzőkre és hatékony tehetséggondozásra is. Mindenesetre az elmúlt évek beruházásainak köszönhetően ma már hazánkban is egyre több helyen lehet jó körülmények között hódolni a téli sportok örömeinek. Bár az évszázados síhagyományokkal rendelkező országokat még nem sikerült utolérni, a sportág hazai fejlődése szemmel látható – hívta fel a figyelmet az államtitkár, aki arra is emlékeztetett, hogy az új sportfejlesztési programban a nyári mellett a téli sportágak szövetségeit is megszólították. A besorolás alapján a sí és snowboard esetében szeretnék, ha a versenyzők kvótákat szereznének a következő két ötkarikás ciklusban.Ebben a hetven évvel ezelőtt alapított Vasas SC Sí Szakosztályra is lehet számítani, amelynek központja az 1974 óta a Normafán működő síház. A hely a klub északisí-részlegének élsportolóit szolgálja, és sportolási lehetőséget biztosít több ezer gyereknek. „Úgy gondolom, hogy a másfél évig tartó és most befejezett rekonstrukció nagyszerű ajándék a Vasas családnak, a klub kötelékében munkálkodó szakembereknek és versenyzőknek, továbbá a Normafa valamennyi látogatójának” – zárta beszédét az államtitkár.
Nem valahol a magas hegyekben, hanem itt, a Normafán született meg a magyar sísport, amikor 1892-ben két lelkes sportoló először a Vérmezőn csatolt akkori nevén lábszánkót, aztán nagyobb lejtőt keresve a Normafánál végre valóban hódolhatott a síelés örömeinek – elevenítette fel a kezdeteket Pokorni Zoltán. A hegyvidéki polgármester azt is elmondta, hogy a síháztól kőhajításnyira terült el a Sigray család telke, ahol az első rövid normafai lesiklóversenyt rendezték. Ezért is nevezte el a Hegyvidéki Önkormányzat a mostani büféknél lévő területet Sigray Antal grófról.
„Azon vagyunk, hogy ne csak a már átadott szánkópálya és a sífutópálya, hanem idővel a lesiklópálya is elkészüljön. Ez közös ügy, hiszen egy évben több mint 1 millió 200 ezer ember jön ide. Nekik szól a Normafa megújításának programja, amivel szerencsénk van, mert volt időnk szép lassan, apránként haladni. Kevés ilyen fejlesztés létezik, mivel általában mindenki belekényszerül a négyéves kormányzati ciklusokba, mi viszont lépésről lépésre megyünk előre. Nem építünk túl nagyot, túl sokat, csak annyit, amennyit fenn is tudunk tartani” – emelte ki Pokorni Zoltán, aki úgy látja, ebbe a folyamatba nagyszerűen beleillik a síház újjáépítése, amely éppen akkora, amekkorára szükség van.
Fürstner József, a 110 éves Magyar Sí Szövetség elnöke örömét fejezte ki, hogy a hazai sísport végre visszatérhetett szülőhelyére, a Normafára. Mint mondta, a síház emblematikus helyszín, ezért is jár köszönet a Vasasnak, hogy sokat tett az épület megőrzéséért és megújításáért.A Vasas SC Sí Szakosztályt vezető Tóth Etre az egész magyar sísport számára meghatározó fejlesztésnek nevezte a síház újjáépítését. Szerinte ez megteremti a lehetőségét annak, hogy az északi és alpesi szakág nemzetközi szinten visszakerüljön az őt megillető helyére. Ráadásul a síház nemcsak a versenyzőket, hanem a hobbisportolókat is kiszolgálja. A szakember egy nagyszerű eredményt is megemlített: a vasasos Tóth Zita nemcsak olimpián indulhatott, hanem jelenleg a világranglista 80. helyén áll, ami most először sikerült magyar sportolónak. (Tóth Zitával készült interjúnkat tavalyi utolsó lapszámunkban olvashatják – a szerk.)
Markovits László, a Vasas SC elnöke elmondta, hogy a 2016-ban megkezdett létesítményfejlesztési programjuk utolsó állomásához értek. Mostanáig több mint 15 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg a Vasas által használt és vagyonkezelt, állami tulajdonú létesítményekben. Kiemelte: mintegy kétezer bajnoki cím, számos téli olimpikon és sok ezer sportoló gyerek fémjelzi az 1952-ben alapított síszakosztály munkáját. Az alapokat a legendás Beták Imre tette le, az utóbbi évtizedekben pedig sokak kitartó munkája tartotta életben a szakágat.
Az ünnepélyes megnyitó zárásaként a meghívott vendégek, köztük a Vasas SC életműdíjas sílegendái, Benjámin Józsefné, Lednyiczky Zsigmond, Rosivall Zoltán és Holló Miklós, az aranygyűrűs Fazakas Mónika és Tóth Zita vágták át a piros-kék szalagot. Karácsonyi ajándékként újból megnyílt tehát a síház a Normafánál.
sm.