Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nemzetközi versenyeken brillírozik a hegyvidéki balett-táncos

A néző csak a kecses, légies balettosokat látja a színpadon, ugyanakkor e könnyedség eléréséhez sokszor nagyobb fizikai erőkifejtés, keményebb felkészülés szükséges, mint egy-egy „valódi” sportág esetében. Erről is beszélgettünk Berki Laurával, a Virányos Általános Iskola hatodikos diákjával, aki a bécsi VIBE 2023 és a veszprémi Hungarian Ballet Grand Prix nemzetközi balettversenyeken első helyet szerzett korosztályában.

  • Mielőtt belekezdenénk a személyesebb kérdések sorába, szeretném megtudni a véleményedet: a balett mennyiben nevezhető sportnak?
  • Én mindenképpen sportnak gondolom! Napi átlag három táncóránk van, ez lehet két óra, vagy akár öt is. Ehhez jönnek a próbák, a szereplések, hétközben és sokszor hétvégén is.
  • Szinte minden kislány eljátszik a gondolattal, hogy ha megnő, táncol, vagy éppen balettozik majd. Veled is ez volt a helyzet?
  • Nem mondanám. Tulajdonképpen nem voltak kifejezetten „táncos” álmaim, mindenféle mozgás érdekelt, aktív kisgyerek voltam. A szabadidőmben most is szívesen lovagolok, és kedvelem a kalandpályákat.Nemzetkozi_versenyeken_brillirozik_a_hegyvideki_balett-tancos1
  • Emlékszel arra, hogyan érezted magad, amikor először került balettcipő a lábadra?
  • Óvodás és kisiskolás koromban ritmikus gimnasztikára jártam, aztán anyukám egyszer elvitt egy balettelőadásra, a Hófehérke és a hét törpére, ami annyira megtetszett, hogy az rg helyett a balettet választottam. 2017 szeptemberétől járok a Magyar Állami Operaház Balettintézetébe, ahol az első években inkább az alapozással foglalkoztunk. A spicc-cipő felvétele nagy mérföldkő a növendékek életében – érdekes módon az én lábamra épp a koronavírus-járvány idején került először. Online órákon tanultuk meg felvenni, megkötni, online órán tettem meg benne az első lépéseket.
  • Miért kedveled leginkább a balettet?
  • Nagyon szeretem ezt a mozgásformát, a fellépéseket, azt, hogy sok gyakorlatot kell megjegyezni. Izgalmasnak találom, ahogy az órán begyakorolt mozdulatok beépülnek egy koreográfiába. Fontos számomra a közösség is a balettintézetben, szeretem a társaimat, a mestereimet. Sok barátot szereztem a balettnek köszönhetően. Motiváló közösen dolgozni egy előadásért, szorítunk egymásnak a fellépéseken, a versenyeken, ezeket nagyon élvezem. Rendszeresen együtt próbálunk a felnőtt balettművészekkel, együtt lépünk fel, a folyosón is sokszor találkozunk, ami jó dolog, mert van előttünk példa. Mindig nagyon kedvesek velünk, figyelhetjük a munkájukat, folyamatosan tanulhatunk tőlük. A balett csodálatos mozgásforma, nagyon szeretem, ráadásul még másoknak is örömet szerezhetek a szerepléseim során.
  • Van kedvenc darabod?
  • A diótörő! Amióta a balettintézetben vagyok minden évben szerepeltem ebben a darabban. Kiskatonaként kezdtem, ezt követte az egér, utána a partiképjelenet egyik kislánya, végül az idei szezonban nagy álmom vált valóra, amikor eltáncolhattam a főszereplő kislányt, Marikát. Ezenkívül nézőként nagyon élveztem a Don Quijote előadást.Nemzetkozi_versenyeken_brillirozik_a_hegyvideki_balett-tancos2
  • Szóba került, hogy a színpadon látható megannyi szépség mögött rengeteg munka van. Hogyan kell elképzelni egy napodat, mennyit kell gyakorolnod?
  • Minden délután vagy este balettórán vagyok. Az órarendünk tartalmaz balett-, ritmikusgimnasztika-, sztepp-, modern órákat. Ezeken felül vannak a különböző előadások és versenyek próbái, valamint a szereplések, általában hétvégén. A diótörő-szezonban előfordult, hogy a próbák és az előadások egy része délelőttre esett. A hiányzó tananyagot pótoltam, az iskola és a tanáraim támogatóan álltak hozzám, amiért nagyon hálás vagyok.
  • Ezek a gyakorlások kimerítenek, vagy inkább feltöltenek energiával?
  • Inkább feltöltenek. Persze azért vannak feszítettebb időszakok, amikor alaposan elfáradok. Sok időt töltök a balett-teremben, az Operában, de egyáltalán nem bánom, szeretek ott lenni. Anyukám viccesen azt szokta mondani, hogy legalább nem tudok annyit telefonozni.
  • A balett, a tánc az önkifejezés művészete. Milyen előnyeit érzed ennek a tudásnak a mindennapi életben, a tanulásban?
  • Nagyon nagy koncentrációt, fegyelmet, memóriát igényel a balettozás. Ezeket máshol is tudom kamatoztatni. Az idén sikeresen felvételiztem hatosztályos gimnáziumba. Szerintem a koncentráció és a jó memória segített a felkészülésben és a felvételi megírásában is. A szerepléseket nagyon élvezem, mégis minden alkalommal izgulok. Ezt megtanultam leküzdeni, tudok nyomás alatt teljesíteni. Mindig akadnak váratlan helyzetek a színpadon, ezeket ott helyben meg kell oldanunk, lehetőleg úgy, hogy a nézők semmit se vegyenek észre. Szerintem ez is fejleszt, javítja a problémamegoldó képességemet.Nemzetkozi_versenyeken_brillirozik_a_hegyvideki_balett-tancos3
  • Elmesélnél egy ilyen váratlan helyzetet?
  • A diótörő egyik előadásán, amikor a partiképjelenetben egy kislányt játszottam, észrevettem, hogy Marika, a főszereplő kezében szétcsúszott a diótörő-figura, azaz lejött a feje, miközben a karácsonyfa alá tette. Néhány perccel később Marikának fel kell vennie az ölébe azt a bábut, amit nem tudott volna megtenni. Úgy helyezkedtem a színpadon, magam elém állítva az egyik barátnőmet, hogy takarásban összeszerelhessem a figurát, így mire az adott jelenethez ért az előadás, már visszakerült a feje a helyére, úgyhogy Marika nyugodtan ölbe vehette a bábut.
  • Talán nem mindenki tudja, hogy a balettben versenyeket is rendeznek. Hogyan kell ezt elképzelni, mit értékel ilyenkor a zsűri?
  • Versenyen egy vagy több koreográfiával lehet indulni, szólóban, duóban vagy csoportban. A zsűri a technikai elemeket értékeli, de ugyanilyen fontos az előadásmód is.
  • Már több kiváló eredményt elértél, melyikre vagy a legbüszkébb?
  • A bécsi VIBE 2023 versenyen elért szóló első helyezésemre vagyok a legbüszkébb, mert ez volt az első variációm, amit versenyre vittem, és a folyamatos gyakorlás meghozta a gyümölcsét. Legutóbb pedig duóban szereztem aranyérmet a veszprémi Hungarian Ballet Grand Prix-n.
  • Milyen terveid vannak a balettel?
  • Nagyon komolyan veszem, mindenképpen folytatni szeretném! El tudom képzelni, hogy táncművész leszek, de a tanulást sem szeretném elhanyagolni. Szeptembertől a Toldy Ferenc Gimnáziumban folytatom a tanulmányaimat. Az a célom, hogy a balett-teremben és az iskolapadban is sikeres legyek.

sm.