Petőfi, a fegyelmezetlen honvédhős

„Petőfitől teljesen idegen volt minden, ami a katonasággal kapcsolatos, különös tekintettel a fegyelemre és az elöljárók iránti tiszteletre. Viszont nem lehet azt mondani, hogy teljesen szűzen került volna a honvédseregbe, sőt, sok tekintetben több tapasztalata volt, mint a tisztikar jelentős részének” – vezette fel Hermann Róbert történész, a Hegyvidék díszpolgára az előadását, amelyet Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a Szalonegyetemen tartott.

Hermann Róbert említést tett arról a kevéssé közismert körülményről, hogy Petőfi 1839-től a császári és királyi 48. gyalogezredben szolgált; igaz, másfél év után, 1841-ben általános testi gyengeség miatt leszerelték. Honvéd pályafutása 1848 szeptemberében kezdődött, amikor Jellasics bán csapatainak dunántúli betörésével megindult az önvédelmi háború. Katonai szolgálatra jelentkezett, és szeptember végén Székelyföldre indult, de a fellázadó románok miatt nem mehetett tovább Nagybányánál.

Pestre visszatérve kezdeményezte honvédtiszti kinevezését, ami meg is történt, századparancsnok lett Debrecenben a 28. honvédzászlóaljnál. Alakulatát egy hónapnyi szervezés után a Bánságba indították, a szerb felkelők ellen, de ő szabadságengedélyt kért, és Debrecenben maradt, a családját is oda vitte Erdődről, mivel felesége, Szendrey Júlia ekkor már a nyolcadik hónapban járt. December 15-én született meg a fiuk, Zoltán.

1849. január 25-én csatlakozott az általa nagyra tartott, akkor Erdélyben harcoló Bem Józsefhez, aki hamar megkedvelte, szinte apa-fiú viszony alakult ki köztük. Február 4-én, a vesztes vízaknai ütközetben esett át Petőfi a tűzkeresztségen. Néhány napra rá Bem futárként Debrecenbe küldte, és megjelent Mészáros Lázár hadügyminiszternél, aki megjegyzéseket tett rá szabálytalan egyenruhája és a nyakravaló hiánya miatt. Ezt Petőfi zokon vette, és február 17-én levélben közölte Mészárossal, hogy lemond honvédtiszti rangjáról. Sőt, egy gúnyos hangvételű verset is írt Nyakravaló címmel, amit a kormánnyal szemben ellenzéki pozíciót elfoglaló Március 15-ben, a radikális baloldal lapjában tett közzé.

Február végén ismét csatlakozott Bem táborához, annak soraiban vett részt a medgyesi ütközetben március 2-án és 3-án. Megbetegedett, de március végén már ismét Bemmel harcolt, aki századossá léptette elő, a segédtisztjévé nevezte ki, továbbá katonai érdemrenddel tüntette ki. Erdély felszabadítása után együtt mentek a bánsági hadjáratba, ahol Petőfi az őrnagyi kinevezést is megkapta, de ezt már a kormánynak is meg kellett erősítenie.

Bem futárként ismét Debrecenbe küldte a költőt, aki ezúttal a helyettes hadügyminiszterrel, Klapka Györggyel került konfliktusba. Mivel ekkoriban jelent meg a sajtóban Bemnek a Vécsey Károly elleni, nagy botrányt keltő feljelentése, a kormány tagjai pedig úgy vélték, hogy a levél közzétételében Petőfi is közreműködhetett, Klapka súlyosan megrótta a költőt, és arra utasította, maradjon Debrecenben, amíg nem tisztázódik az ügy. Petőfi azonnal lemondott a meg sem erősített őrnagyi rangjáról, majd a tiltás ellenére Pestre utazott, miután arról értesült, hogy édesapja meghalt, édesanyja pedig súlyos beteg.

Klapka a fővárosban letartóztatta Petőfit, de Görgei felszólítására elengedték. A történetírók között nincs egyetértés abban, pontosan mikor és hol történhetett a letartóztatás: egyesek szerint Görgei hegyvidéki főhadiszállásán, az Óra-villában, mások szerint viszont Pesten, hiszen Klapka szállása is ott volt.

Május 17-én meghalt Petőfi édesanyja, Hrúz Mária. A lesújtott költő úgy döntött, a továbbiakban nem szándékozik honvédtisztként szolgálni, de július közepén, az orosz betörések hírére, ismét Erdélybe indult, Bemhez. Július 25-én Berecken csatlakozott hozzá. A végzetes segesvári ütközetben július 31-én Bem óriási vereséget szenvedett, a mintegy háromezer fős csapatának harmada maradt halottként, sebesültként vagy fogolyként a csatamezőn.

„Azt, hogy Petőfivel mi történt, nem tudjuk, és valószínűleg soha nem fogjuk megtudni. Egyvalamit tudunk biztosan: 1849. július 31-e után senki nem találkozott élve a költővel” – mondta Hermann Róbert, eloszlatva azt a legendát, miszerint Petőfi orosz hadifogságba került. Mint fogalmazott, nem tudunk arról, hogy egyetlenegy magyart vagy bármilyen módon osztrák alattvalónak minősülő személyt orosz területre vittek volna.

Nem a svábhegyi Óra-villában tett látogatás volt az egyetlen alkalom, amikor Petőfi Sándor felbukkant a Hegyvidéken. A Szalonegyetem másik előadója, Földváry Gergely, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény vezetője felidézte, hogy a költő járt a Zugligetben, a Disznófő és az Istenszeme vendéglő közötti egykori kis tónál, a Városmajorban Barabás Miklósnál, a Svábhegyen Jókai eljegyzésén, továbbá a Vadászmajorban is ünnepelt, ahol ma a Zugligeti Általános Iskola alsó tagozatosainak épülete áll.

Petőfi egyik legboldogabb napja lehetett 1848. szeptember 8-a, amikor első és egyetlen házassági évfordulóját ünnepelte feleségével a Zugligetben. Két verset is írt ekkor, A bokor a viharhoz, valamint A hegyek közt címűt. Ez utóbbi, bár a mű születési helyeként a Zugligetet jelölte meg a költő, vélhetően inkább a közeli Normafánál, esetleg a Tündér-sziklánál íródhatott, hiszen onnan tárulhatott fel előtte a város, „alant, alant a mélyben, a kék messzeség ködében”.

n.

A Petőfi Sándorhoz kötődő hegyvidéki történetekről lapunk március 14-i számában írt bővebben Földváry Gergely, aki hamarosan újabb összeállítással jelentkezik a témában.