Babaróka a Városmajorban

Hogyan került egy kis róka a Városmajorba? Természetesen a gondolat szárnyán, a mesék birodalmából, pontosabban Kiss Judit Ágnes író kötetéből. A szerző ugyanis a Városmajor Óvodában járt, hogy személyesen mutassa be nagy sikerű története hőseit, köztük Babarókát a gyerekeknek.
Kiderült, hogy amikor a kislánya óvodába ment, ő volt Babaróka, az írónő pedig Mamaróka. Így születtek a mesék, amelyek részben az írónő tapasztalatait dolgozzák fel, és arról szólnak, hogyan él egy óvodás kislány. Milyen örömei, félelmei vannak, hogyan érezte magát, amikor óvodába kezdett járni, vagy mi történt vele, amikor az anyukája visszament dolgozni, és már nem tudott vigyázni rá.
Babaróka pontosan így járt, azonban eleinte úgy tűnt, hogy szerencséje van, mert Cicanéni vállalta a pótmama szerepét – kezdte meséjét Kiss Judit Ágnes. Ám az első nap mégsem sikerült jól, mert Cicanéninek hol a keze fájt, hol a dereka, így aztán nem volt sem várépítés, sem autókázás. Ráadásul bármibe is kezdtek, gyorsan abbahagyták, mert Cicanéni mindig mosakodni kezdett. Játszótérre sem akart menni, azt mondta, nem tud ő már annyit futkározni. Szóval Babaróka unatkozott és ténfergett a házban, rosszul érezte magát. Erre a városmajori gyerekek rögtön rávágták, hogy bizony néha ők is unatkoznak, de olyankor előveszik a kedvenc plüssüket, vagy rajzolnak valami vidámat.Babaróka tehát nem tehetett mást, várta az anyukáját, akivel lehet autót tologatni, csúszdázni, és persze az apukáját, akinél senki sem tudta magasabbra lökni a hintát. Addig várt, amíg elaludt, aztán arra ébredt, hogy legurult az ágyról. Ez néha az óvodásokkal is előfordul, legalábbis a többség nevetve vallotta be, hogy bizony megesett vele hasonló.
Szerencsére amikor a „baleset” történt, Mamaróka már ott volt Cicanéninél, és megígérte, hogy ha hazamennek, építenek egy nagy tornyot. Ezt hallva pontosan így tettek a városmajori gyerekek is, nagy szivacslépcsőkből, kockákból, boltívekből, hatalmas építőelemekből elkészítették a saját tornyukat.
Babaróka a közös játék után olyan jól érezte magát, mint régen, mert arra gondolt, talán soha többet nem kell Mamarókának dolgozni menni, és mindig együtt lehetnek. A gyerekek ezzel maradéktalanul egyetértettek, és kijelentették, hogy a legjobb lenne mindig otthon maradni a szüleikkel. Aztán néhány másodperc gondolkodás után hozzátették, hogy azért az óvodába bejönni sem rossz, mert itt vannak a barátaik, akikkel nagyokat tudnak játszani.
Vajon Babaróka mit gondol az óvodáról? Kiderült, hogy sokat hallott anyukájától a kölyökőrzőről, és a végén már ő kérte, vigye el megmutatni. Amikor elmentek, ámulva nézte, milyen nagy a kert, és mennyire sok állatgyerek népesíti be. Sétáló Tulipán pedig szívesen megmutatta Babarókának a játékokat.
Jó volt az első nap, olyannyira, hogy Babaróka alig akart hazamenni. Másnap a kölyökőrző kapujában mégis arra kérte anyukáját, maradjon inkább vele. Akkor megjelent Tulipán, magához ölelte, énekelt neki, a kis róka így gyorsan megnyugodott, és boldogan játszott a többiekkel. „Nekünk is sokat énekelnek az óvó nénik, és megfogják a kezünket, ha félünk” – mondták kórusban a gyerekek, akik megígérték, ha netán Babaróka eljön hozzájuk, segítenek neki, hogy jól érezze magát az óvodában.„A beszoktatás valóban rendkívül fontos, és sokszor nem egyszerű feladat, mivel minden gyerek máshogy viszonyul az új helyzethez. Amikor kikerül a megszokott környezetéből, a biztonságos otthonából, azt nem könnyű egyik napról a másikra megszokni” – magyarázta Bálint Beáta óvodavezető. Hozzátette, a könnyebb és gyorsabb beilleszkedést szolgálják az olyan közösségi programok, mint például a kortárs írók látogatása.
„Minden évben meghívjuk az óvodába a legnépszerűbb szerzőket – folytatta –, mert fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek élőben is találkozzanak azokkal, akiknek kedvenc mesehőseiket köszönhetik. Járt már nálunk Nyulász Péter, Berg Judit, Vadadi Adrienn, Lackfi János, és még sokan mások is.”
Bálint Beáta egy érdekes tapasztalatáról is beszélt. A koronavírus-járvány idején bevezették, hogy a beszoktatás idején a szülők nem mehetnek be a csoportszobákba, és ez a kényszerű döntés nem várt pozitív eredményt hozott. Felgyorsította a folyamatot, a gyerekek könnyebben alkalmazkodtak az óvodai élethez, ezért a járvány elmúltával sem tértek vissza a régi rendhez.
„Rengeteget játszunk, mesélünk, énekelünk a kiscsoportosoknak, sokat vannak ölben – zárta szavait az óvodavezető. – Most is előfordul, hogy sírnak, de jóval kevesebbet, mint korábban.”

MM.