Kisbusznyi adománycsomag kárpátaljai gyerekeknek
A hegyvidékiek gondoskodó támogatásának köszönhetően a kárpátaljai gyerekek már magyarul is olvashatnak olyan könyveket, amik eddig nem, vagy csak ukrán nyelven voltak elérhetők számukra. Ezt az a kisbusznyi adománycsomag tette lehetővé, amelyet Fonti Krisztina alpolgármester vitt két kárpátaljai település, Nagydobrony és Bátyú iskoláiba.
Az önkormányzat kezdeményezésére alig egy hónap alatt hatalmas mennyiségű könyvet gyűjtöttek össze a hegyvidékiek. Ez már a negyedik olyan adománygyűjtő akció volt a XII. kerületben, aminek a kedvezményezettjei kárpátaljai iskolák, az ott tanuló gyerekek és pedagógusok.
Volt, hogy kinti iskolák, vagy az iskolák pincéjében lévő, sajnos gyakran használt óvóhelyek kifestéséhez járultak hozzá a kerületiek. Ezúttal főleg magyar nyelvű kortárs ifjúsági regényeket kértek a kárpátaljai pedagógusok, ezek ugyanis eddig csak ukrán nyelven voltak olvashatók az ottani könyvtárakban.
„Kárpátalján a háború első évében nem lehetett jelenléti oktatást tartani, emiatt komoly hátrányba kerültek a gyerekek. Ráadásul sokan tanulási nehézségekkel is küzdenek” – mondta el lapunknak az adományút után Fonti Krisztina alpolgármester. Van azonban egy program – tette hozzá –, a SKOLA+, aminek a célja éppen ezeknek a hátrányoknak a leküzdése, valamint egyes tantárgyak tananyagon túli elmélyítése, külön figyelmet fordítva a tehetséggondozásra.
Az alpolgármester felidézte, hogy a bátyúi önkormányzat a vele együttműködő Tabula Rasa For The Future Generation civil szervezeten keresztül fordult a Hegyvidéki Önkormányzathoz azzal a kéréssel, hogy különböző iskolai technikai eszközökkel támogassa ezt a programot. „Természetesen ebben is igyekeztünk segítséget nyújtani, így a könyvadomány mellett jó állapotban lévő, használt laptopokat, nyomtatókat, flipchart és mágnestáblákat, szótárakat, oktató-fejlesztő játékokat és egyéb iskolai eszközöket is vittünk Nagydobrony és Bátyú iskoláiba” – sorolta Fonti Krisztina, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik adományaikkal segítették a kárpátaljai kisiskolásokat.
A.