Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tobb_ezer_meter_ut_ujult_meg_3

Több ezer méter út újult meg

Minden évben jelentős útfejlesztésekkel, járda- és lépcsőépítésekkel járul hozzá a kerületi közlekedésbiztonság javításához a Hegyvidéki Önkormányzat. Évekkel ezelőtt ezért döntött úgy a képviselő-testület, hogy a kommunális adóbevételeket erre a célra fordítja. Arról, hogy pontosan milyen út- és járdaszakaszok újuljanak meg, a civilekből álló Hegyvidéki Útfejlesztési Testület dönt. A legutóbbi ülésen az idei, már elkészült beruházásokról és a várható fejlesztésekről esett szó.

Több ezer méter út- és járdafelújítás, valamint -javítás valósult meg 2023-ban. Több helyen teljes szélességű szőnyegezés történt, kicserélték a szegélyeket, megerősítették az útalapot, míg járdák esetében térköveztek, vagy új aszfaltburkolatot öntöttek az útépítők.
Az év egyik legjelentősebb fejlesztése volt a Normafa-gerinc átalakítása és a csillapított terület növelése céljából megvalósuló útfelújítás a Kopp Mária sétányon, a Jánoshegyi úti sorompó és a Normafa út között. Itt 420 méteren aszfaltozás történt, hosszabb lett a futóút, a föld alá kerültek a légkábelek, és korszerű világítás épült ki.Tobb_ezer_meter_ut_ujult_meg_1Százötven méter hosszan új burkolatot kapott az Ada utca. Megújult a Nárcisz utca a Tamási Áron utca és a Nárcisz utca 26. közötti 420 méteren, itt a szakemberek mindkét oldalon kicserélték a szegélyeket, és az úttest teljes szélességű aszfaltozása mellett a járdát is kijavították. A Mártonhegyi úton szegélyeket cseréltek, elkészült a nyomvonal-korrekció, az egyenes szakaszon forgalomcsillapító küszöböt építettek, és a járda hibáit is javították. A felújítással érintett útszakasz hossza 800 méter volt. Két oldalon szegély épült, 230 méter hosszúságban felmarták és újraaszfaltozták az utat a Magasúti közben, a Törökbálinti út és a Lidérc utca között. Valamennyi felújítás pályázati támogatásból valósulhatott meg.
Jelenleg is zajlik az eddig burkolatlan Gyógyfű utca rekonstrukciója a Kék Golyó utca felőli oldalon. Már a helyére került az új támfal, ahol parkolókat alakítanak ki, szemben pedig járda épül. Lesz modern közvilágítás, míg a felület az út Csaba utcai szakaszán már megismert, különleges burkolatot kap. Ennek lényege, hogy átereszti a csapadékvizet, ami a speciális alépítményen keresztül a talajba kerül.
A szomszédos Országos Onkológiai Intézet kerítése rendkívül rossz állapotban van, ami akadályozta az útépítést. Ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy ideiglenes kerítést építtet, így folytatódhatott a munka, és végre szilárd burkolat lesz a 168 méter hosszú útszakaszon. Elkészült a Szarvas Gábor út 1–9. között a töredezett, hullámos, botlásveszélyes járda rendbetétele 120 méteren, a Trencséni utca 12–22. közötti járdajavítás 169 méteren, valamint a Törökbálinti út 51–63. közötti járda felújítása a páratlan oldalon, mintegy 162 méter hosszúságban.
A tervek szerint, az időjárás függvényében, még az idén szakaszos felújítások kezdődnek a Hegyhát, a Dániel, az Agárdi, a Határőr, az Ordas és a Magas úton, valamint a Kék Golyó, a Galántai, a Márffy és a Glatz Ottó utcában. Nagyobb útrekonstrukció várható a Kiss János altábornagy és a Pagony utcában, több száz méteren.Tobb_ezer_meter_ut_ujult_meg_2

-os