Pályázati felhívások
Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat a 100/2023. (X. 5.) képviselő-testületi határozata alapján pályázatot hirdet az alábbi kategóriákban.
- 1. Civil szervezetek közösségfejlesztő programjainak támogatása
A pályázat célja a Budapest XII. kerületében, a Hegyvidéken 2024. december 31-ig megvalósítandó, nyitott, közösségteremtő, közösségfejlesztő, valamint külhoni magyarokat támogató, nemzeti összetartozást segítő rendezvényeinek és programjainak támogatása és működésük segítése.
A pályázaton indulhatnak a közösségteremtő, közösségfejlesztő rendezvényeket, programokat megvalósító,
- Budapest XII. kerületben aktivitást mutató, tevékenykedő,
- vagy az önkormányzattal szoros kapcsolatot ápoló, külhoni magyarokat támogató, nemzeti összetartozást segítő civil szervezetek,
- valamint az olyan természetes személyek, akik vállalják, hogy a pályázati cél megvalósítása érdekében legkésőbb a rendezvény időpontjáig egyesületet vagy alapítványt alapítanak, illetve civil társaságot hoznak létre.
Ez utóbbi esetben a támogatási szerződés kizárólag a már megalakult, bejegyzett egyesülettel vagy alapítvánnyal, illetve a létrehozott civil társaságban részt vevő természetes személyekkel kerülhet megkötésre.
A pályázat keretösszege: összesen bruttó 20 millió Ft. Egy pályázó minimum bruttó 100 ezer Ft, maximum bruttó 1 millió Ft pályázati támogatásban részesülhet.
- 2. Egyházak, egyházi és cserkészszervezetek programjainak támogatása
A pályázat célja a Budapest XII. kerületében, a Hegyvidéken működő egyházak, egyházak hitéleti tevékenységet támogató szervezetei, cserkészszervezetek
- működésének elősegítése (terembérlet, eszközök beszerzése, közösségi kiadványok támogatása, szociális támogatás, hivatali működési költségek stb.),
- felhalmozási cél támogatása (felújítási támogatások, bútorbeszerzés, karbantartási munkálatok, parkosítás, hangerősítő berendezés, közösségi játékok, irodai költségek, tábori eszközök beszerzése stb.),
- továbbképzések támogatása,
- táborok támogatása.
A pályázaton indulhatnak a Budapest XII. kerületében, a Hegyvidéken működő történelmi egyházak, történelmi egyházak hitéleti tevékenységet támogató szervezetei, cserkészszervezetek (egyesület vagy alapítvány).
A pályázat keretösszege: összesen bruttó 20 millió Ft. Egy pályázó minimum bruttó 150 ezer Ft, maximum bruttó 2,5 millió Ft pályázati támogatásban részesülhet.
- 3. Egészségügyi szervezetek támogatása
A pályázat célja a Budapest XII. kerületében, a Hegyvidéken működő, kerületi lakosok egészségügyi ellátását biztosító alapítványok, egyesületek:
- eszközvásárlásának,
- tevékenységi feltételei javításának,
- szűrőprogramjai és prevenciós rendezvényei szervezésének,
- felhalmozási céljai támogatása.
A pályázaton indulhatnak Budapest XII. kerületében, a Hegyvidéken működő állami fenntartású egészségügyi intézményekhez köthető, ezen egészségügyi intézményekkel együttműködő alapítványok, egyesületek, amelyek az ellátás színvonalának növelése céljából műszer- és eszközbeszerzést folytatnak le, és/vagy prevenciós programokat, egészségügyi szűréseket biztosítanak a kerület lakossága számára.
A pályázat keretösszege: összesen bruttó 5 millió Ft. Egy pályázó minimum bruttó 150 ezer Ft, maximum bruttó 1,5 millió Ft pályázati támogatásban részesülhet.
- 4. Köznevelési intézmények táborainak, tanulmányi kirándulásainak támogatása
A pályázat célja a Budapest XII. kerületében, a Hegyvidéken működő, ingyenes oktatási tevékenységet folytató köznevelési intézményekkel jogviszonyban álló gyermekek, diákok részére szervezendő bel- és külföldi alkotó- és egyéb tematikus táborok, tanulmányi kirándulások támogatása (szállás, étkezés, utazás, belépők, kis értékű eszközök beszerzése, terembérleti díjak, egyenruha, egyenpóló stb.).
A pályázaton indulhatnak a Budapest XII. kerületében, a Hegyvidéken működő állami, önkormányzati fenntartású, továbbá egyéb fenntartású, de ingyenes nevelést, oktatást folytató köznevelési intézmények szervezetei.
A pályázat keretösszege: összesen bruttó 10 millió Ft. Egy pályázó minimum bruttó 150 ezer Ft, maximum bruttó 1 millió Ft pályázati támogatásban részesülhet.
- 5. Sportszervezetek programjainak támogatása
A pályázat célja a Budapest XII. kerületében, a Hegyvidéken szabadidő-, diák-, illetve tömegsport területen működő, kerületi lakosok sportolását lehetővé tevő sportszervezetek:
- rendszeres sporttevékenységének támogatása,
- tevékenységi feltételeinek javítása,
- működésük elősegítése (terembérlet, sportfelszerelések, eszközök beszerzése).
A pályázaton indulhatnak a Budapest XII. kerületében, a Hegyvidéken működő sportszervezetek (a sportegyesületek, a sportvállalkozások, a sportiskolák, valamint az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványok), valamint olyan gazdasági társaságok, amelyek amatőr sportolókból álló sportcsapatokat működtetnek, amelyek rendszeresen, széles körben igénybe vehető szabadidős sporttevékenységet, valamint egészségmegőrző testedzési lehetőséget biztosítanak a kerület lakossága számára.
A pályázat keretösszege: összesen bruttó 10 millió Ft. Egy pályázó minimum bruttó 100 ezer Ft, maximum bruttó 1 millió Ft pályázati támogatásban részesülhet.
A fentebb felsorolt pályázatok benyújtásának határideje:
2023. november 10.
Az egyes pályázatok részleteiről, a pályázatok benyújtásának módjáról, a kötelező mellékletekről a Hegyvidéki Önkormányzat honlapján, a hegyvidek.hu/onkormanyzat/felhivasok-palyazatok/onkormanyzat-altal-meghirdetett oldalon tájékozódhatnak.
A pályázati adatlapok beszerezhetők:
- a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájában (1126 Budapest, Böszörményi út 23–25.),
- valamint letölthetők a Hegyvidéki Önkormányzat honlapjáról (hegyvidek.hu/onkormanyzat/felhivasok-palyazatok/onkormanyzat-altal-meghirdetett).