A parkolási problémák enyhítéséről gondoskodik az önkormányzat
A parkolási övezeten belül és annak határain tapasztalható zsúfoltság csökkentése érdekében fontos döntéseket hozott meg a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testülete a legutóbbi ülésén. Az út-, járda- és parkfenntartásra fordítható összegek jelentős emeléséről, az óvodapedagógusoknak járó Hegyvidék-pótlék megduplázásáról, új pályázatok kiírásáról, valamint a társasházi támogatási keret bővítéséről is határoztak a képviselők.
Nem fenntartható, hogy még több autó legyen az utcákon. Ezért mindazok, akik 2023. november 1-je után átadott ingatlanokba költöznek be, a képviselő-testület döntése alapján már nem igényelhetnek közterületi parkolási hozzájárulást. Az új épületeknél ugyanis az ingatlanon belül kötelezően ki kell alakítani a lakásokhoz tartozó parkolóhelyeket.
„Az autónak a garázsban a helye” – foglalta össze Pokorni Zoltán polgármester a hegyvidéki „garázsrendelet” lényegét az októberi testületi ülésen. Mint mondta, többször találkoztak olyan esetekkel, hogy az új házak lakói nem használták a saját garázshelyeiket, hanem bérbe adták, ők pedig kiálltak a közterületre az autóikkal, az ingyenes parkolás lehetőségét igénybe véve. „Az itt lakók életét könnyíti, ha az újonnan elkészülő házak lakói a törvény szellemének megfelelően a saját ingatlanjukon tárolják autójukat, és nem közterületen” – hangsúlyozta a polgármester.
A parkolási gondokat nemcsak a várakozási övezeten belül, hanem azon kívül, a zónahatárok külső részein is enyhíteni akarja az önkormányzat. A fizetőövezetekkel határos utcák ugyanis jelentős számban vonzzák a parkolási díj fizetését megspórolni vágyó autósokat, emiatt pedig az ott lakók alig találnak maguknak szabad parkolóhelyet. Erre a problémára nyújt megoldást az új XII. kerületi rendelet a helyben lakók parkolási engedélyéről.
„A zónahatár menti parkolás problémája minden olyan peremkerületet érint, ahol a parkolási övezet nem fedi le a kerület teljes területét” – emelte ki Pokorni Zoltán, hozzátéve: áldatlan állapotok alakultak ki az érintett utcákban. A helyzet rendezése érdekében dolgozta ki az önkormányzat azt az új szabályozást, ami alapján egyes útszakaszokon a parkolóhelyek egyharmadát a nap 24 órájában csak az ott élők használhatják október 15-től.
A helyben lakók parkolási engedélyéből személyenként egyet, lakásonként pedig legfeljebb kettőt igényelhetnek a kijelölt területen élők. Az új rendszer kísérleti jelleggel indul el, a tapasztalatok, visszajelzések alapján tovább finomíthatja az önkormányzat a szabályokat.
Növekvő társasházi támogatások
Százötven százalékkal, további 45 millió forinttal megemelte a képviselő-testület a társasházi pályázat eddigi 30 milliós keretösszegét. Az idei pályázat több szempontból is kedvezőbb a korábbiakhoz képest: 1,5 millióról 3 millió forintra emelkedett a házanként megítélhető maximális támogatási összeg, és megszűnt a beadási határidő, a keretösszeg kimerüléséig benyújthatják igényeiket a lakóközösségek.
Ismét kiírja az önkormányzat a civil szervezetek közösségfejlesztő programjainak és a helyi sportprogramok támogatását célzó pályázatait. Ezek mellett vadonatúj pályázatok is lesznek: idetartozik a köznevelési intézmények táborainak, tanulmányi kirándulásainak támogatása; az egyházak, egyházi és cserkészszervezetek támogatása; valamint a XII. kerületi egészségügyi szervezetek által igénybe vehető egészségmegőrzési pályázat.
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatra ugyancsak számíthatnak az idén is a szociálisan rászoruló, XII. kerületben állandó lakóhellyel rendelkező felsőoktatási hallgatók és azok, akik a következő tanévben kezdik meg felsőoktatási tanulmányaikat. A Hegyvidéki Önkormányzat a tavalyi pályázathoz képest másfélszeresére emeli a hozzájárulását, az ösztöndíjban részesülő fiatalok havi 15 ezer forintot kapnak majd. A Kulturális és Innovációs Minisztérium ezt az összeget várhatóan havi 5000 forinttal egészíti ki.
Az önkormányzat évek óta kiemelt figyelmet fordít a társasházi udvarok zöldítésére, ennek szellemében indítja el új pályázatát a magaságyások kialakításának támogatására. Az előterjesztő, Fonti Krisztina alpolgármester az ülésen elmondta, hogy a pályázaton a kerület sűrűn beépített részein lévő társasházak vehetnek részt, amelyek 50–250 ezer forint támogatást igényelhetnek ágyásaik kialakításához.
Több pénz jut utakra, parkokra, játszóterekre
Az önkormányzat gondos gazdálkodásának köszönhetően számos közfeladatra jut több pénz ebben az évben. A költségvetési rendelet módosítása keretében az út- és járdajavítások előirányzatát 365 millió forinttal növelte a képviselő-testület, hogy a járda- és lépcsőfelújítások, nagy felületű útjavítások még a tél beállta előtt megvalósulhassanak a kerület számos pontján, biztonságosabbá téve a gyalogos és autós közlekedést.
Az útfelújítások kerete 242 millió forinttal emelkedett. Ebből elkészülhet a Kiss János altábornagy utca Győri út és Alkotás utca, a Pagony utca Nárcisz utca és Stromfeld Aurél út, valamint a Virányos út Mese utca és Napos utca közötti szakaszának rekonstrukciója.
Még az idén tizennégy közterületi és hat gyermekintézményi játszótér felújítására nyílik lehetőség az erre a célra elkülönített plusz 130 millió forintnak köszönhetően. A parkok fenntartására és a kerületi játszóterek karbantartására 220 millió forinttal több jut. A közterületeken száz új növénydézsa kihelyezésére, újabb fenntartható, biodiverz területek kialakítására, a fák lombjainak gondozására, továbbá az utcák tisztán tartására 200 millió forintot meghaladó pluszforrást terveztek be a képviselők.
A betegek komfortjának javítása érekében a Hegyvidéki Szakrendelő részére 19 millió forintot biztosít az önkormányzat, hogy új bútorokkal lehessen berendezni a várókat. A Normafa út 1. szám alatti posta újranyitásával összefüggő költségekre 12 millió forintot fordít a kerület. A képviselő-testület döntése alapján itt egy új önkormányzati Ügyfélszolgálati Pont is megkezdte a működését.
Az óvodai dolgozók megbecsülése
Fonti Krisztina alpolgármester kezdeményezésére a duplájára, havi 50 ezerről 100 ezer forintra emelkedik az óvodapedagógusok Hegyvidék-pótléka. Az óvodatitkárok, pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek, dajkák havi 70 ezer, a konyhai dolgozók és a kertészek pedig 50 ezer forint/hó illetménykiegészítést kapnak. Az alpolgármester megemlítette, hogy több olyan intézkedést is hozott az önkormányzat az elmúlt években, ami az óvodai dolgozók megbecsülését és megtartását szolgálja: idesorolható egyebek mellett a 13. havi juttatás, a 250 ezer forint értékű cafeteria és a Hegyvidéki Közszolgálati Fecskeházban kedvező feltételek mellett biztosított lakhatási lehetőség is.
Az alpolgármester javaslatára a képviselő-testület azt is elfogadta, hogy a Hegyvidéken tartott minden kutya esetében adjon az önkormányzat maximum 7500 forint összegű támogatást a veszettség elleni védőoltás költségeihez. A támogatás eddig csak az idős, 65 éven felüli gazdák részére járt. A hozzájárulás feltétele az ebösszeírási kötelezettség teljesítése, tehát regisztrálni kell a kutyá(ka)t papíron vagy a Hegyvidék e-ügyintézési rendszerében.
Segítség a kárpátaljai iskolásoknak
Az orosz-ukrán fegyveres konfliktus kitörése óta az önkormányzat folyamatosan nyomon követi a háború elől menekülők sorsát, valamint a lehetőségeihez képest segíti a Kárpátalján élőket. A nyár elején, az érintettek kérésére, a Bátyúi Magyar Középiskola és a Nagydobronyi Líceum falfelületeinek megújításához vittek a munkatársak festékeket, néhány héttel ezelőtt pedig a hegyvidéki lakók által felajánlott sok száz mesekönyvet, társasjátékot, valamint tanszereket juttatták el a nagydobronyi kistérség és Bátyú község iskolái számára.
Az önkormányzat most a polgármesteri hivatalban és az intézményeiben fellelhető használt, de még jó állapotú laptopokkal, nyomtatókkal, mágneses táblákkal és egyéb kellékek beszerzéséhez egymillió forint támogatással segíti a Bátyúi és a Bakosi Líceumot, illetve az oda járó diákokat, akik a háború miatti online oktatás során lemaradtak a tanulásban. A Hegyvidéken élők jelenleg magyar nyelvű kortárs ifjúsági regényeket ajánlhatnak fel a kárpátaljai iskolák hiányos könyvtári gyűjteményeinek. A könyveket a polgármesteri hivatal Böszörményi úti ügyfélszolgálatán és a Normafa út 1. szám alatt megnyílt Ügyfélszolgálati Ponton lehet leadni október 26-ig.
Átmeneti ellátás a rászoruló családoknak
Új szerződést köt az önkormányzat az SOS Krízis Alapítvánnyal a bajba jutó hegyvidéki családok átmeneti ellátására. A szervezet 1997 óta a fővárosi gyermekvédelem meghatározó szereplője, jelenleg három budapesti otthonban biztosít lehetőséget a rászoruló családok elhelyezésére.
A közösségi közlekedéssel utazó hegyvidékiek érdekeit szem előtt tartva az önkormányzat megkönnyítette az utasvárók kihelyezésére vonatkozó előírásokat. A közterületek használatáról szóló rendelet módosításával a hatályos közterület-használati díj akár 50%-kal is csökkenthető új utasváró létesítése esetén.
A képviselő-testület hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület a Fürj utca 14/b szám előtti járdaszakaszon újabb botlatóköveket helyezzen el. Ezek a második világháború alatt lakóhelyükről elhurcolt Földes Imrének, Földes Imrénének és Andrási Andornénak állítanak emléket.
A testületi ülésen Vadász Gábor (Momentum) kezdeményezte, hogy a képviselők nyilvánítsák ki: nem támogatják, hogy a János-hegyi Erzsébet-kilátó és a Zugligeti Libegő alsó állomása között, a Hunyad-orom érintésével, úgynevezett zipline, azaz lecsúszópálya épüljön. Ezt a kezdeményezést Kovács Lajos (Fidesz–KDNP) hatásvadásznak, öncélúnak nevezte, amit szerinte képviselőtársa a saját politikai céljaira akar felhasználni, az önkormányzat vezetése ugyanis korábban egyértelműen állást foglalt arról, hogy nem támogatja a beruházást.
Kovács Lajos – a momentumos képviselő előterjesztésére ironikusan reflektálva – azt javasolta: attól is határolódjanak el, hogy a területen „ún. atomreaktor, ún. atomhulladék-temető, ún. dögkút, ún. űrrakéta-kilövő állomás, valamint ún. marihuánaültetvény” jöjjön létre. Végül mindkét javaslatot elfogadta a testület. Pokorni Zoltán polgármester a vitát azzal zárta le: szeretné, ha a képviselő-testület nem szokna rá, hogy hipotetikus felvetésekről hoz határozatokat, mert „hipotetikus kérdésekre nincs válasz”.
Az októberi ülésen letette képviselői esküjét Élő Norbert (DK), aki az idén tavasszal elhunyt Vágó István helyét vette át a 11. számú választókörzetben. Vincze Géza, a korábbi szocialista politikus a továbbiakban függetlenként folytatja önkormányzati képviselői munkáját.
n.