„Keresd a békét!” – hegyvidéki alkotóművészek békeüzenetei
Az Ars Sacra Fesztivál indulásakor nem gondoltuk, hogy mire az a nagykorúság küszöbére ér, a világban ennyi békétlenség, konfliktus, zűrzavar lesz, aminek a következményeit mindannyian érezzük. Ezért nagyon komoly aktualitása van a program idei mottójának – „Keresd a békét!” –, valamint a kiállítás címének: „Béke-Pax” – kezdte köszöntőjét Fonti Krisztina a Galéria 12 új tárlatának megnyitóján.
Arról is beszélt az alpolgármester, hogy a béke az ember életének egyik legfontosabb eleme. Ma, amikor a szomszédságunkban háború zajlik, különösen fontos, hogy az emberekhez eljusson a belső béke, a békesség üzenete, és nagyon fontosak azok a csatornák, amelyek képesek, hajlandók ezt megtenni – mondta. A műalkotások a bennük lévő szépség erejével érintik meg a befogadó lelkét, ezért van erős missziója az Ars Sacra Fesztiválnak, amely országszerte 88 településen 420 programot kínál, köztük hagyományosan a Hegyvidéken is számos rendezvénnyel juttatva el a béke üzenetét az arra nyitott közönséghez.
A béke valóban Istentől jön – hangsúlyozta dr. Prokopp Mária művészettörténész. A művészet és a teremtő erők kapcsolatát érezni lehet ebben a kis teremben is – emelte ki –, a színek, formák, kompozíciók által sugározzák magukból a szépséget, a békét, a harmóniát. „A művészet menti meg Európát!” – adott hangot meggyőződésének. Európa átalakul, az biztos, de hogy miként, abban a magyaroknak, a művészeknek is nagy szerep jut, ahogyan a történelem során mindig – fogalmazott a művészettörténész, aki nem elemezte külön-külön a válogatás darabjait, de a jelen lévő művészek közül megszólított néhányat.
Bemutatta alkotását Angyal Júlia, akinek Szent Ferencet ábrázoló festménye a szívünkben lévő békét mutatja. Művészetében fontos elem a fény, a körkörösség a végtelent jelképezi, a fiatal alak pedig azt, hogy a lelkesedés, a művészet nem ismer korhatárt. Pázmány Ágnes raku technikával készített kerámiája, amelyhez egy bibliai idézetet is írt – „…bízzatok: én legyőztem a világot” (János 16:33) – a krisztusi megváltás szimbólumaival hat.
Vida Zsuzsa régi rajzai alapján készítette el többféle galambértelmezését. Makkai Márta textilművész a Házi áldás parafrázisát hozta el a tárlatra. A valamikor asztalosként induló Rainer Péter elmondta, hogy egy talált gyaluból alkotta meg Szent József gyaluját, amelynek az alcíme: Békés hétköznapok. Bizonyos értelemben ez egy értékmentés is, mivel talált tárgy kapott új funkciót, új életet – tette hozzá.
A mostani tárlat is bizonyítja, hogy a művészet végtelen, határtalan, ezért lehet vele megszólítani az egész világot – összegzett Prokopp Mária. Végezetül megfogalmazta kívánságát: nőjenek és sugározzanak tovább az ezeréves magyar kereszténység gyökerei!
Sz. D.
A tárlat megtekinthető: október 8-ig, vasárnap és szerda kivételével mindennap 16.00–22.00 óráig. Cím: Galéria 12 Kávézó és Borbár, Hajnóczy József utca 21. A kiállító művészek nevei, alkotásaik címei és azok fotói megtalálhatók az egyesület honlapján: galeria12.hu