Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Rövidesen elkészül az Anna-réti kápolna

Összegyűlt az Anna-réti kápolna megépítéséhez szükséges pénzösszeg, lezárult az adománygyűjtés – jelentette be Pokorni Zoltán polgármester azon az ünnepségen, amelyen a Hegyvidéki Önkormányzat és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye képviselői egy kapszulában elhelyezték a szerkezetkész épület alapító okiratát.

„A tervek az évek során változtak, az elkötelezettségünk azonban nem” – emelte ki a polgármester, hozzátéve, hogy a háború miatt kialakuló nehéz gazdasági helyzetben arra kellett kérni a híveket, járuljanak hozzá a kápolna megvalósításához. Közel félezer adomány érkezett: ezek többsége pár ezer forint volt, míg a legnagyobb összeget, 25 millió forintot egy Németországban élő orvos házaspár ajánlotta fel.

Pokorni Zoltán köszönetet mondott mindazoknak, akik eddig segítséget nyújtottak a kápolnaépítéshez. Kitért rá, hogy az adományokból be tudják fejezni az építkezést, sőt, az épület berendezéséhez, a kegytárgyak beszerzéséhez is elegendő lesz az összeg. Reményei szerint a kápolna októberben–novemberben megkapja a használatbavételi engedélyt.Rovidesen_elkeszul_az_Anna-reti_kapolna2

„A hívek számára évtizedek óta fontos ügy, hogy megépüljön az Anna-réti engesztelőkápolna” – hangsúlyozta Fonti Krisztina alpolgármester, megemlítve, hogy nagyon gyorsan összegyűlt a megvalósításhoz szükséges pénzösszeg. Nem egy nagy templom épül az Anna-réten, hanem egy körülbelül tizenöt ember befogadására alkalmas, kis kápolna. Az épületet ugyanakkor a két végén ki lehet majd nyitni: a tölgyfák övezte kis tér felé kitárva a kaput nyolcvan-száz fős szabadtéri miséket lehet rendezni, a völgy irányába kinyitva pedig, évente egy-egy alkalommal, nagyobb misék helyszínéül szolgálhat a hely.

„Nem kell attól tartani, hogy többen jönnek ide amiatt, mert a kápolna megépül. A hívek eddig is eljártak a misékre, csak ezeket szabadtéren tartották meg” – mondta az alpolgármester.Rovidesen_elkeszul_az_Anna-reti_kapolna1

Martos Levente Balázs, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, aki az alapító okiratot megáldotta, arról beszélt, hogy a kápolna megépülésével sokak reményei válhatnak valóra. Azoké, akik hívőként fontosnak érzik az engesztelést, a zarándokoké, akik erre a jelentős helyre, a zarándokutak találkozásához érkeznek, és azoké is, akik a természet szépségét akarják élvezni, az Anna-rétre pihenni és felüdülni érkeznek. A segédpüspök szerint, ahogy Ferenc pápa is vallja, egy templomnak, kápolnának olyan helynek kell lennie, ami „mindenkit vár, mindenki előtt nyitva van”.Rovidesen_elkeszul_az_Anna-reti_kapolna3

sz.