Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Afrika és a varázslók világa a Mátyás Táborban

Nyolc hét alatt több mint ötszáz gyerek választotta nyári vakációja helyszínéül a Mátyás Tábort ezen a nyáron. A megkapó természeti környezet, a sportpályák és a megannyi program mellett természetesen a strandolás is roppant vonzó volt. Még ha saját bevallásuk szerint a legtöbben nem is kifejezetten emiatt érkeztek, azért – ahogy András összefoglalta – „a medencézés nagy kedvenc, nem hagytam volna ki egyszer sem, főleg azért, mert lehetett játszani”. Márti szerint az úszómesterek kedvesek voltak, mindig figyeltek rájuk, nehogy valami baj történjen. „Legszívesebben egész nap a vízben lettem volna, és nagyon örültem annak, hogy ha nem is végig, de azért sokat lehetett úszkálni” – tette hozzá.
A táborozásban előnyt élveztek a Közép-Budai Tankerületi Központ fenntartásához tartozó XII. kerületi intézménybe járó, valamint a XII. kerületi állandó lakóhellyel rendelkező tanulók, „külsősök” csak a fennmaradó helyekre jelentkezhettek. Legtöbben az ELTE és a Testnevelési Egyetem gyakorlóiskoláiból jöttek. A Fekete István iskola sajátos nevelési igényű diákjai egy hetet töltöttek a táborban, és ez nagyszerű alkalom volt az integrációra.
„Finom türelemmel, céltudatos ingereken keresztül törekedtünk a gyerekek testi, lelki, szellemi képességeinek fejlesztésére, ismereteik bővítésére – fogalmazott Párkányi Zsuzsa táborvezető. – A különböző vidám és szórakoztató programok mellett olyan játékos feladatokat végeztek el, amik során fejlődött a szociális kompetenciájuk, megtapasztalták az empátiát, a társas feladatvégzés eredményességét.”
A táborvezető arról is beszélt, hogy a logikai sportjátékok alkalmat adtak a komplex személyiségfejlesztésre, míg az ismereteket bővítő programok során fejlődött a fiatalok világlátása, nyitottabbak, érzékenyebbek lettek tágabb és közvetlen környezetük befogadására, megóvására. Mindemellett természetesen a fő cél továbbra is a vidámság, a baráti hangulat, a nyári felhőtlen kikapcsolódás biztosítása volt.
A táborlakók bejárták a főváros legjobb játszótereit, elmentek a budavári labirintusba, a Pénzmúzeumba és a Sas-hegyi Látogatóközpontba, sétáltak a Normafánál, a Millenáris parkban és a Hősök terén. Nem maradhattak el az egész napos kirándulások sem. A Káli-medence Balaton felé nyíló kapujában, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szívében fekvő Salföldi Majorban egy működő gazdaság életével és őshonos magyar háziállatfajtákkal ismerkedhettek meg a gyerekek, míg Székesfehérváron, a Koronás Parkban hét játszóhelyen hétszáznál is több fa játékeszközt próbálhattak ki.
A táborban Kovács Gábor hangszerkészítő megmutatta nekik, hogyan lehet szívószálakból, fémdobozokból, sőt még a seprű nyeléből is zenét csiholni. A születésétől fogva vak Karvai Sándor érzékenyítő előadásából az derült ki, hogy a fogyatékossággal élők, amellett, hogy boldogan élnek, értéket is képesek teremteni.Afrika_es_a_varazslok_vilaga_a_Matyas_TaborbanDanny Bain meséivel Afrikába, Rolando, a bűvész a varázslók világába kalauzolta az ámuló-bámuló közönséget, Pataki Rita és kutyái, Dió és Döcög pedig még azoknak is mosolyt csaltak az arcára, akik egyébként egy kicsit tartanak a négylábúaktól. Miként az már megszokott a Mátyás Táborban, Vay Gergely tűzoltó ezúttal is habban fürösztötte a gyerekeket, akik „testületileg” vettek részt a számháborúkban, vagy éppen a sportversenyeken, és próbálták meg elérni az eget az ugrálóvárban.
A szórakoztató, egyúttal tanító-nevelő programok miatt tehát a gyerekek szerint is feltétlenül érdemes volt eljönni a táborba, mégsem ezekért rajongtak igazán, és nem ezek miatt jönnek vissza jövőre – ennek más az oka. A titok a barátság. Mint elmondták, a Mátyás Táborban szinte mindegyikük szerzett új barátokat a nyáron. Ez pedig mindennél többet ér, hiszen focizni, játszótérre menni, mesét hallgatni, vagy akár karaokézni – mert ezt is lehetett – barátokkal a legjobb dolog a világon.

MM.