Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Jatszoter_es_fitneszpark_epult_a_Lejto_uton2

Játszótér és fitneszpark épült a Lejtő úton

Új játszótér épült a Lejtő út és a Korompai utca sarkán, ahol csúszdás játszóvár, hinta, homokozó és trambulin várja a kicsiket, míg a nagyobbak egy fitneszparkban, street workout eszközökön edzhetnek. Az új közösségi pihenőhelyet Pokorni Zoltán polgármester és Fonti Krisztina alpolgármester avatta fel Gámán Gábor és Gidófalvy Dénes önkormányzati képviselők, valamint a szomszédban lévő, hamarosan teljes egészében megújuló sporttelep képviselői jelenlétében.

„Régóta szorgalmazták a szülők, hogy a Lejtő úton, a Táltos Óvoda közelében épüljön egy játszótér. Erre a Lejtő úti sporttelep értékesítésének bevételéből jutott forrás, az új játszótér közel félezer négyzetméterét is a telep területéből hasítottuk ki” – mondta el a tér átadásakor Pokorni Zoltán polgármester. Kitért rá, hogy a környéken lakókat még 2021 őszén vonta be az önkormányzat a tervezés folyamatába, az ő javaslatukra kerültek felnőttek által használt sporteszközök is a játszótérre. Hamarosan mosdó is lesz – tette hozzá –, várhatóan az év végéig készül el.Jatszoter_es_fitneszpark_epult_a_Lejto_uton

Homonnay Géza, a Pannon-Work Zrt. elnöke a szomszédos, immár Sas Gardens névre hallgató sporttelep egyik új tulajdonosaként arról szólt, hogy az önkormányzat által támasztott feltételeknek megfelelően újjáélesztik a korábbi sportfunkciókat a területen. A teniszpályákat már helyre is állították – ezek a napokban nyíltak meg –, továbbá szeretnék a korábban itt működő strandot is újranyitni jövő nyáron.

A strand és a teniszpályák közé egy új fogadóépületet terveznek a tulajdonosok, mélygarázzsal, öltözőkkel és fedett padelpályákkal. Ennek elkészültével fognának bele a régi főépület fejlesztésébe, amely egészségügyi, sportrehabilitációs intézményként, valamint szálláshelyként születne újjá.

n.