Ne milliárdosok rezervátuma legyen a kerület!

– A Hegyvidéken élők többsége a közlekedést, a parkolást, az utak állapotát és a lakásépítéseket tartja problémának a kerületben. Önök is az első helyekre sorolnák ezeket, és ha igen, e területek valamilyen módon összefüggenek egymással, vagy önállóan kezelendő problémákról van szó?

Pokorni Zoltán: Valóban ezek ma a legfontosabb problémák a Hegyvidéken. Húsz-harminc évvel ezelőtt a munkanélküliség volt az. Ezt egy boldog időszak követte, amikor a kutyapiszok állt a lista elején. Ma már a közlekedés, az utak állapota állnak. Megjegyzem, ez a jólétből is fakad, hiszen ma, viszonyítva, olcsóbban jutunk hozzá autókhoz, mint mondjuk a szüleink, és sok családban két-három autó is tulajdonban van.

Kocsis János: A közlekedés mindenhol gondot jelent, de mint mindent, ezt is érdemes kicsit távolabbról néznünk. A környező országokhoz képest Magyarországon ezer lakosra kifejezetten kevés autó jut. Lengyelországgal egybevetve nagyjából kétharmad a különbség. Mi mégis soknak érezzük, ennek pedig az az oka, hogy az az utcahálózat és infrastruktúra, aminek ezt a mennyiséget ki kellene szolgálnia, nem képes erre. Budapesten kifejezetten magas a tömegközlekedés aránya, elsősorban a belső kerületekben. A Hegyvidék keleti, sűrűn beépített részén is kifejezetten jó a tömegközlekedés, és a használók aránya is magas. A város külső részein viszont, vagy például a Hegyvidék felső részén ez az arány romlik. A koronavírus-járvány idején ráadásul elszoktunk a tömegközlekedéstől, és ennek ma is érezzük a hatását.

P. Z.: A probléma megértéséhez azt is látnunk kell, hogy megváltozott Budapest és az agglomeráció viszonya. Az elmúlt egy-másfél évtizedben a fővárosból közel félmillió ember költözött ki a környező települések valamelyikébe. Nagy részük viszont ide jár vissza dolgozni, ide jár vissza intézményeket használni. Tehát itt veszi igénybe az oktatási, az egészségügyi, a kulturális szolgáltatásokat. Emiatt ezeknél az intézményeknél, amelyeknek egy része kis lakóutcákban található, nagy forgalom jelenik meg. Végső soron éppen ezért állunk jelenleg perben egy vállalkozással, amelyik angol nyelvű iskolát akart indítani egy szűk, alig három-négy méter széles utunk mellett. Nem engedélyeztük, mert ennek a keskeny lakóutcának a forgalma elviselhetetlenné vált volna. A GPS-applikációk a zsúfolt főutakról így is ezekre a kis utcákra terelik az agglomerációs forgalmat. Készítettünk mérést is, amiből kiderült, hogy az áthaladó autók mindössze 15 százaléka volt helyi illetőségű, míg 85 százaléka az agglomerációból jött.

– Ez valóban szembetűnő különbség. Mivel lehet magyarázni a nagymértékű elvándorlást? Miért lett ennyire népszerű az agglomeráció, ha a munkáért, de az oktatási, az egészségügyi vagy épp a kulturális szolgáltatásokért is ide járnak vissza a kiköltözők?

P. Z.: Beszéljünk a Hegyvidékről, ahol a szolgáltatások valóban magas színvonalúak, van elegendő munkahely, van kórház, vannak kulturális intézmények, van mozi, bevásárlóközpont, vannak remek kirándulóhelyek, ám – és ez az egyik fontos pontja ennek a problémahalmaznak – a lakhatás lehetősége erősen korlátozottá vált! Jellemzően a kisgyerekes családok keresnek nagyobb otthont maguknak, ilyet azonban megfizethető áron itt nem találnak, ezért kiköltöznek a környező településekre, ahol jelenleg olcsóbb a komfortos lakhatási lehetőség. A szolgáltatások tekintetében viszont ezek a települések elmaradnak a fővárosi kerületektől, így lakást ugyan ott vásárolnak, de az életük mégiscsak ide köti őket. Így a távozás valódi árát, a jóval több utazást és az erre fordított időt, az autóhasználatot, a benzinköltséget csak ezután fizetik meg a családok. Ráadásul az ingázással túlterhelik a közlekedési hálózatot, az utakat.

K. J.: Ezt az agglomerációból bevezető utak, például a Budakeszi út átépítésével lehetne enyhíteni, mert ha azon lenne egy külön buszsáv, akkor sokan nem autóval jönnének be Budára. Ezzel lélegzethez jutnának a budai főutak, a kisebb utcák, és csökkenne a parkolás okozta feszültség is. Ehhez persze az agglomerációs települések és a főváros határában, vagy még attól kijjebb szükség lenne olyan kisebb alközpontokra, ahol a beutazók letehetnék az autóikat, és átülhetnének a tömegközlekedésre, akár buszra, HÉV-re vagy más kötött pályás közlekedési eszközökre, illetve el tudnák intézni a főbb bevásárlásaikat, ügyes-bajos dolgaikat.

– Kezd körvonalazódni a problématérkép, aminek a fókuszába eddig a drága lakások, az emiatt kiköltözők ingázása, a túlterhelt utak kerültek. Az is kiderült, hogy lenne kereslet a lakásokra, hiszen a kisgyermekes családok, vagy azok a családok, amelyekben már felnőttek a gyerekek, elsősorban itt szeretnének lakást vásárolni. Csak a drágaság az akadálya ennek?

P. Z.: A lakhatási válságnak csak az egyik oka az ingatlanok magas ára. A másik ok, ami legalább ilyen fontos, az az, hogy nagyon kevés új lakás épül.

K. J.: A lakásokat nagyjából ötven évre építik. A nyugat-európai országokban átlagosan a lakásállomány 2-3 százalékának megfelelő új lakásépítés van évente. Nálunk ez az arány jóval alacsonyabb.

– A Hegyvidéken mégis sokan panaszolják, hogy túl sok az építkezés, túl sok lakóingatlan épül.

P. Z.: Az elmúlt tizenkét évben a Hegyvidéken 840 új lakás épült. Ez sok? Nézzük a többi budai kerületet! A XI. kerületben ennek tízszerese, 8 ezer lakás épült ennyi idő alatt. A III. kerületben ötször annyi, de a II. kerületben is dupla annyi, mint nálunk.

K. J.: Lakásépítésben a Hegyvidék még a fővárosi átlagtól is jelentősen elmarad. Évente a lakások 2-2,5 százalékának kellene megújulnia, ehhez képest, a KSH legutóbbi adatsora szerint, a Hegyvidéken ez az évente szükséges 2,5 százalék tíz év alatt épült fel. Annak érzékeltetésére, hogy ez mennyire kevés, a XI. kerület példáját említem, ahol közel 10 százalékkal bővült a lakásállomány a mögöttünk hagyott évtizedben. Bár hozzá kell tennem, hogy a Budafoki és a Szerémi út környéke körül épített tömböket urbanisztikailag semmiképpen nem tartom követendő példának. De ahhoz, hogy mindenki megtalálja az igényeinek és lehetőségeinek megfelelő lakhatást, a lakásállomány magasabb arányú megújulására van szükség, benne az új építésekkel és felújításokkal. Ellenkező esetben sokan, főleg a középső társadalmi rétegek tagjai, beragadnak abba a lakásba, ahonnan már el kívánnak költözni. Emellett a lakások árai, a bérleti díjak is elérhetetlen magasságba szöknek fel, mint láthatjuk Budapest esetében.

P. Z.: Ha nem kellő ütemben újul meg a lakásállomány, az felhajtja az árakat, és leállítja a lakásmobilitást. Lakásmobilitás alatt azt értem, hogy az ember a változó élethelyzetéhez méri és változtatja a lakásigényét. Más egy pályakezdő fiatal lehetősége és igénye, más a kisgyerekes, fiatal családoké, megint más, amikor önállóan közlekednek, egyetemre járnak a gyerekek, és más, amikor önállósodnak, és a szülők egyedül maradnak otthon. Nyilvánvaló, hogy az új társasházak lakásait nem a pályakezdők vásárolják, hanem a stabilabb egzisztenciájú korosztályok. De az ő évtizedekkel ezelőtt épülő lakásaikba költözhetnek a fiatalok. Persze az emberek nem szeretik az építkezést. Porral, zajjal, felfordulással jár. A saját lakás felújításától, ha az időszerűvé válik, természetesen ez senkit nem riaszt vissza, hiszen az szükséges. A kerületnek is szüksége van a lakásállomány megújítására, hogy legyen hol lakniuk az embereknek, hogy azok, akik évtizedek óta itt élnek, ne kényszerüljenek költözésre, hogy a család egyben maradhasson, közel egymáshoz, amikor a fiatalok elhagyják a szülői otthont.

– Tehát a lakásállomány elavult, az új építésű lakások drágák, emiatt tömeges a kiköltözés a kerületből az agglomerációba, holott sokan maradnának, ha tehetnék, mert ide köti őket a családjuk, itt találnak megfelelő színvonalú szolgáltatásokat. Eközben viszont nagy az ellenkezés a lakásépítésekkel szemben. Mit tehet egy önkormányzat ebben a helyzetben? Hogyan oldható fel ez a sok ellentmondás?

K. J.: A megoldandó feladat, hogy ne öregedjen el túlzottan a lakásállomány, és hogy ne apadjon tovább a kerület népessége.

P. Z.: Így van, ehhez pedig lakásokat kell építeni, továbbá a meglévőket korszerűsíteni, felújítani. Ezt szolgálja a társasházi pályázatok évente egyre növekvő összege. De ez egy másik beszélgetés tárgya lehetne.

– Hol van olyan hely a kerületben, ahol ez megoldható úgy, hogy például ne csökkenjen a zöld területek aránya? Az ugyanis sokszor elhangzó vád az önkormányzattal szemben, hogy feléli a kerület zöld felületeit.

P. Z.: Tévednek, akik ezt állítják. Lakások csak olyan területen épülhetnek, amik korábban is beépítésre szánt területek voltak, és most is azok. A zöld terület aránya némileg csökkent. Talán furcsa, de ez helyes, hiszen a csökkenés oka az, hogy az üzemtervezett erdőből végre kivettük az utakat, az aszfaltcsíkokat és a korábban is ott lévő épületeket. Ezt leszámítva a Hegyvidéken nem csökkent, sőt, a fővárosban nálunk a legmagasabb a zöld terület aránya, 73 százalékos, ami a budapesti átlagnak majdnem kétszerese. Ehhez nem szabad nyúlni, ezért mi, ellentétben például a már említett XI. kerülettel, az elmúlt évtizedben ilyen területet nem vontunk be építési övezetbe, és nem tesszük ezt a jövőben sem. Egyetlenegy területet látunk, ahol van mód a fejlesztésre: ezek a rozsda- vagy „bozótövezetek”, a funkció nélkül maradó intézményi övezetek. Itt egykor jellemzően egészségügyi intézmények, kórházak álltak. Én szerveztem annak idején a tüntetést, hogy ezeket ne zárja be a Gyurcsány-kormány, de nem volt foganatja, bezáratta mindet. Az épületek azóta is ott állnak, pusztulnak. Benőtte őket a gaz, elszaporodtak az őshonos növényeket kiszorító, invazív növények. Ezektől ugyan zöldnek látszik a terület, de valójában nem az. Ezek bozótövezetek. Itt húsz éve betonépületek omladoznak, és lehet, hogy egy ellenzéki politikus számára a zöldes színű bozótosokkal és az itt élő hajléktalanok által elszórt PET-palack-mezővel ez üdítő látvány, de igazából nem az. Valamit kezdeni kell tehát a területtel, és ha van egy probléma, amire ez a terület megoldást kínálhat, akkor élni kell a lehetőséggel. Nincs az a kormány, amelyik itt újra egészségügyi intézményt nyitna. Intézményi vagy ipari funkciót nem is szabad már idehozni. Ezek a területek lakásépítésre, kisebb részben irodaépítésre alkalmasak. Ezt nevezi az ellenzék lakóparkoknak, de ezek valójában társasházak.

– A közvélemény egy része úgy sejti, hogy itt milliárdosok építenek villákat.

P. Z.: Az a helyzet, hogy a milliárdosok villái maguktól is felépülnek a budai kerületekben, a Várban, a Gellérthegyen, a Rózsadombon, a Hegyvidéken. Ők megoldják a maguk életét, nem kell félteni őket, de ahhoz, hogy a középosztály ne tűnjön el a kerületből, hogy ne egy milliárdos rezervátum legyen a kerület, lehetővé kell tenni, hogy társasházak is épülhessenek. Ide egyrészt visszaköltözhetnek az agglomerációból azok, akiknek mégiscsak kényelmesebb az igénybe vett szolgáltatások közelében lakni, kevesebbet autózni ezek miatt, másrészt itt találhatnak új lakást azok, akik amúgy elköltöznének a kerületből.

– Ezek a társasházépítések nem veszélyeztetik a kerület zöld felületeit?

P. Z.: Nem, mivel a bozótövezetek csak látszólag zöldövezetek. Ráadásul a Hegyvidéken a beépítési szabályok szigorúbbak, mint amit a fővárosi, vagy akár az országos szabályok megengednének. Hiszen amíg a főváros például a Margitszigeten 28–63% zöld területet ír elő, addig a Hegyvidéken a lakóövezetekben 65–70% az előírás. Ezeket a szabályokat pedig szigorúan betartatjuk. Ahogy a fakivágásokra vonatkozó szabályozásunkat is. Ez az országban talán a legszigorúbb szankciókat tartalmazta az illegális fakivágásokra, annyira, hogy a bíróság, sajnos, az enyhítésére kötelezte az önkormányzatot. De olyan továbbra sincs, hogy kivág valaki egy fát, és ezzel csökken a zöld aránya a kerületben. A kivágott fákat telken belül vagy telken kívül minden esetben kötelező pótolni.

– Tehát ahhoz, hogy a középosztály tagjainak legyen esélyük a kerületben otthont találni, és ne csak a milliárdosok lakóhelye legyen a Hegyvidék, a bezárt egészségügyi intézmények helyén, a bozótövezetekben lát lehetőséget az önkormányzat a lakásállomány megújítására. Ezzel viszont – és itt visszacsatolnék a beszélgetés kezdetére – nem növelné a forgalmat, nem rontaná a parkolási helyzetet?

K. J.: Valóban jogos a kérdés, hogy a társasházak nem teszik-e még kritikusabbá a közlekedést és a parkolást. Az építkezésekkel járó kellemetlenségek mellett ez a másik, ami miatt sokan rosszallóan néznek a lakásépítésekre. Pedig a helyzet ennél árnyaltabb. Ha ezeken az intézményi területeken újra intézmények működnének, akkor az tényleg érezhetően nagy forgalmat generálna. De ezt polgármester úr szerencsére kizárta. Másrészt az is elhangzott korábban, hogy a kerület forgalmának 80 százalékát az agglomerációból érkezők adják, nem a helyben lakók. A kerületben élők között ugyanis sokkal kisebb az autóhasználati arány, mint azt elsőre gondolnánk. Különösen azokon a területeken, ahol jó a tömegközlekedés. A mérések szerint a várthoz képest is magasabb a buszt, villamost használók aránya. A tömegközlekedés további fejlesztésével, benne a megállók megközelíthetőségének elsősorban a hegyvidéki területeken történő javításával, érzésem szerint, tovább lehetne növelni ezt az arányt.

P. Z.: Egyebek közt azért is végeztünk forgalomszámlálást például a Németvölgyi úti új társasházaknál is, hogy megtudjuk, mennyire van igaza a közvélekedésnek. Azt tapasztaltuk, hogy nincs koncentrált csúcsidőszak, emiatt nincs elviselhetetlen forgalom ezeken a területeken. Mégpedig azért nincs, mert a kerületben jellemzően nem a gyárba, az üzembe reggel nyolcra járó emberek élnek, hanem rugalmas időbeosztással, sokan saját vállalkozásban dolgoznak. A parkolásra is vonatkozott kérdés, hadd válaszoljak erre is! A helyben lakók kizárólagos parkolásával, a rezidens parkolással elkezdtünk egy kísérletet a parkolási gondok enyhítésére. Sok javítanivaló van ezen, jelenleg is zajlik a lakossági egyeztetés, a tapasztalatok, javaslatok bekérése az érintettektől. Közben meghoztuk a garázsrendeletünket, amely viszont már épp az új építésű lakásokra vonatkozik, tehát a témánkba vág. Ennek pedig az a lényege, hogy az új építésű lakások esetében – ahol eddig is elő volt írva, hogy telken belül, garázsban kell elhelyezni az autókat – az ott lakók már nem kapnak ingyenes közterületi parkolási engedélyt. Ahhoz egyébként, hogy ebben a kérdésben is nagyobb lépésekben haladjunk a megoldás felé, a tömegközlekedést is vonzóbbá és fenntarthatóvá kell tennünk. Fonti Krisztina alpolgármester programjának fontos része például, hogy 2026-tól a Hegyvidéken csak elektromos buszok járjanak.

sz.