Gyermekajándékok nem csak gyerekeknek
„Minden ajándék, amit adnak, még ha kicsi is, valójában nagyszerű, ha szeretettel adják” – így ír Pindarosz, az ókori görög költő, akinek a gondolata még időszerűbb karácsonykor. Ez a nagyszerűség jellemzi a hegyvidéki diákokat, akik minden évben csatlakoznak a rászorulók részére szervezett gyűjtésekhez. A gyerekek nemcsak a családokra és kortársaikra, hanem a segítségre szoruló állatokra is gondoltak.
Tizenhat éve szervez adománygyűjtést a Sashegyi Arany Iskolaalapítvány az erdélyi Mezőségben működő magyar szórványkollégium 4–11 éves diákjainak. Ezúttal is cipősdobozokban várja az ajándékokat, elsősorban játékokat, plüssöket, csupa olyan tárgyat, aminek örülnek a gyerekek. A válaszúti kollégium könyvtárának könyveket is lehet küldeni, ami rendkívül fontos a magyar nyelv megőrzése szempontjából. A szórványkollégiumot a Kallós Zoltán Alapítvány működteti, amelynek a küldetése, hogy a Mezőségben élő magyar gyerekek anyanyelvi oktatást kapjanak.
Huszonegyedik alkalommal hirdette meg az „Összetartozásunk ajándékai” elnevezésű karácsonyi gyűjtését a Szent László Társaság és a Rákóczi Szövetség, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogatásával. A felajánlásokat nehéz helyzetben lévő külhoni magyar családoknak, gyermekotthonoknak, óvodáknak és iskoláknak juttatják el.
A felhíváshoz minden évben csatlakozik a Zugligeti Általános Iskola, ahová tartós élelmiszereket, édességeket, könyveket, társasjátékokat és tisztítószereket vittek be a diákok. Ebben az évben a kárpátaljai ráti Szent Mihály Gyermekotthonba és az ottani családokhoz, Erdélyben Böjte Csaba gálospetri és székelyhídi gyermek- és napközi otthonába, az érmihályfalvi napközi otthonba, szatmári és ugocsai óvodákba, iskolákba, Felvidéken bodrogközi és Ung-völgyi családokhoz, valamint a perbenyiki anyaotthonba, míg Délvidéken a Lurkóházak otthonaiba kerülnek az ajándékok.Még 2017 november elején jelentkezett a PontVelem Okos Programban megjelenő, „Varázsolj mosolyt egy társad arcára” című felhívásra a Virányos Általános Iskola. A kapcsolat azóta sem szakadt meg, karácsony táján hatalmas lelkesedéssel gyűjtik a tanulók az ajándékokat a rászoruló gyerekeknek.Mindenki egy nagy doboz játékot, könyveket, plüssöket, társasjátékokat kap a hegyvidéki iskolásoktól, akik a dobozokra ráírták, hogy milyen nemű és korú gyereknek küldik ezeket. A csomagolásban segítettek az iskola dolgozói, sőt, a múlt évhez hasonlóan már előre gyűjtötték az üres dobozokat. A csomagokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat juttatja el a rászorulókhoz.
Stenczer Leonóra tanárnő kezdeményezésére a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium adventi adománygyűjtést tart a Füzesabonyi Állatvédő Alapítvány által felkarolt nehéz sorsú, bántalmazott, beteg kutyák és macskák javára. A téli szünet kezdetéig lehet leadni a felajánlásokat az iskola portájával szemben kialakított gyűjtőponton.A beteg, allergiás és hasmenéses kutyáknak jó minőségű tápokra van szükségük, valamint Endia bélflóra-helyreállító pasztára, Hepapet tablettára, porra, ízületvédő, porcerősítő termékekre, Humac porra, Cobalaplexre, Vetri Dmg-re, Immunovetre, probiotikumokra. Jól jön a junior kutyakonzerv, táp, alutasakos eledel is. Az alapítványi munkatársaknak nagy segítséget jelentenek a fertőtlenítők, szemeteszsákok, papírtörlők, nedves törlőkendők, tisztítószerek. Nem tudnak viszont átvenni szivaccsal, tollal töltött takarókat, párnákat, nagy méretű szőnyegeket, ruhákat. Információ az alapítványról: www.fuzallatvedelem.hu.
-os