Kedves, illatos, szórakoztató: karácsonyig tart az adventi vásár
Finomakat enni és inni, vásárolgatni, beszélgetni, azaz: jól érezni magunkat. Nagyjából ezért szeretjük az adventi vásárokat, és így van ez a Hegyvidéken is, annyival kiegészítve, hogy nálunk bőven akadnak extra programok. Emiatt kapott helyet egy színpad a Városháza téren, ahol a hét öt napján egymásnak adják az egyébként persze nem létező kilincset a fellépők. Kilincs tehát nincs, annál inkább vannak viszont bábelőadások, mesék, koncertek, no meg vasárnapi gyertyagyújtás.
Sőt, még egy „békebeli”, igazi, díszes, lassan forgó, amolyan méltóságteljes körhintát is sikerült a polgármesteri hivatal elé varázsolni. Mert varázslatból nincs hiány az idei vásáron. Elég csak odamenni, és az embert óhatatlanul megérinti valami más, valami rendkívüli – talán a karácsony szelleme, amitől minden szebb, jobb, kedvesebb lesz.A „nulladik” napon, azaz advent első vasárnapján leginkább a gyerekeknek kedveskedtek a szervezők, és ez jó alkalom volt a szokásos karácsonyi rajzverseny eredményhirdetésére. Ebben tevékenyen részt vett Kocsik Tekla alpolgármester, aki nemcsak köszöntötte a kicsiket és szüleiket, hanem az ajándékok átadásában is segédkezett.
Mint elmondta, az önkormányzat az adventi időszakban minden évben lehetőséget biztosít a kerületi óvodás és iskolás gyerekeknek, hogy kreatív alkotásaikkal még szebbé tegyék az ünnepet. Az idei, „Első gyertya” című pályázatra huszonöt kerületi intézményből százhatvan kislány és kisfiú küldte be rajzait, amelyekből kiállítás nyílt a polgármesteri hivatal folyosógalériájában.
Ennél is nagyobb élmény az alkotóknak, és persze a nézőknek is, hogy az adventi vásár idején a rajzok fényjáték formájában megjelennek a polgármesteri hivatal homlokzatán, még nagyobb jó kedvet és még több mosolyt csempészve az ünnepbe. Mint Kocsik Tekla fogalmazott, a gyerekek rajzai szebbé, ragyogóbbá, meghittebbé teszik mindannyiunk karácsonyát. Természetesen az összes művészpalánta jutalomban részesült, a helyezettek pedig további ajándékokat is kaptak.Az eredményhirdetés után esze ágában sem volt hazaindulni a népes látogatóseregnek, inkább mindenki szétnézett a vásáron, amely most sincs híján érdekességeknek. „Délelőtt a bábelőadáson voltunk, aztán együtt tapsoltuk meg a rajzverseny díjazottjait, köztük a kislányomat, Mártit, aki alig várta, hogy körhintázzon egyet. Előtte azért felfedeztük az árusokat, és vettünk is kézzel készült karácsonyi díszeket a fenyőfánkra” – mesélte Judit, hozzátéve, hogy bár nem pártfogolja a cukros ételeket, azért a székely kürtőskalácsos standjánál kivételt tett egy málnás finomság erejéig, amelyet azon nyomban meg is kóstoltak – hiszen tudvalevő, hogy a kürtőskalács melegen a legfinomabb.Ezt megerősítette Bálint Irma is, a finomság árusítója, aki a vásár állandó résztvevője, immár huszonkét éve minden évben eljön ide Székelyudvarhelyről: „Ismerjük a vásárlókat, ők is minket, és persze mindig jönnek újak, mi pedig igyekszünk jó illatokkal, finom ízekkel kedveskedni nekik. Nem tudom, a nagyanyám, akitől a saját receptünket tanultam, mit szólna hozzá, de most először málnás és pisztáciás kürtőskalácsot is kínálunk... Érdekes, mert a málna egy kicsit savanykás, a pisztácia pedig sós.” Arra a kérdésre, hogy életében hány darab süteményt sütött, csak annyit válaszolt: „Az egyenlítőt körbejárná.”
Ahogy Judit említette, a vásáron ünnepi díszek is kaphatók, ami önmagában nem meglepő, lévén jön a karácsony, az alkotók kiléte azonban már nem ennyire megszokott. A Munka-Kör Alapítvány a Hallássérültekért hozta el ugyanis a portékáit, amik közt nincs két teljesen egyforma, mivel mindegyik kézzel készült, ráadásul újrahasznosított anyagokból, így a papírangyalka és a hóember a környezetet is védi. Egyébként a Hűvösvölgyi út 81. alatt is megvásárolhatók ezek a valóban különleges ajándéktárgyak.Ha már kézimunka, érdemes a vásáron egy – de akár több – pillantást vetni Sallai Jánosné szőtteseire. Már csak azért is, mert többet erre nem lesz alkalmunk: a Szék községből érkező népi mester húszévnyi Hegyvidékre járás után eldöntötte, hogy az idén jött utoljára. Ennek tiszteletére a legszebb abroncsos, szalagos mintás terítőit hozta el, nem egy közülük még a nagymamája keze munkája.Nem nehéz kitalálni, hogy Mártit a fentiek közül a kürtőskalács érdekelte leginkább, amelyből ugye csak kóstolót kapott, mert a cukor neki sem tesz jót. Édesanyja ezért kárpótlásul meglepte őt egy kőállatkával, mivel az ásványosnál szintén kapható eredeti cápafogakat nem érezte eléggé lányos ajándéknak. Ezzel nem nagyon lehet vitatkozni, bár manapság talán a cápafog sem számít extrém tárgynak, még a kislányok szemében sem, nem úgy, mint a szintén kapható ötmillió éves csigakövületek.
Az adventi vásár december 22-ig tart nyitva. Keddenként és csütörtökönként óvodások és iskolások műsorai szórakoztatják a vásározókat, akik minden csütörtökön látványos, élő zenés tűzshow-ban is gyönyörködhetnek. A hétvége leginkább a gyerekprogramok ideje, míg vasárnaponként a többi között „Lángos csillag” túra és adventi gyertyagyújtás gondoskodik az ünnepi hangulatról. Aki közben megéhezik, vagy megszomjazik, annak nem kell elzarándokolnia a közeli élelmiszerboltba, hiszen a Városháza téren meleg ételek és italok is kaphatók.
MM.
Az adventi vásár programjai itt olvashatók.