Megmenekültek a kőrisek a Rácz Aladár úton
Végre biztonságosan közlekedhetnek a gyalogosok a Rácz Aladár út Melinda út és Mindszenty József bíboros tér közötti szakaszán, az önkormányzat ugyanis pótoltatta a hegy felőli oldalon évtizedek óta hiányzó járdát. A vadonatúj aszfaltjárda 201 méter hosszú, a mellette lévő rézsű megtartására pedig támfalat épített a kivitelező. Ez elkerülhetetlen volt, a fal nélkül ugyanis nem lehetne rendeltetésszerűen használni a járdát.Éppen emiatt a Rácz Aladár út 164. és 170. között, sajnos, több fát ki kellett vágni, különben nem épülhetett volna meg a járda. Az önkormányzat ügyelt arra, hogy a lehető legkisebb mértékben ritkítsa meg a növényzetet, így végül 15 fa – köztük 6 invazív – kényszerű eltávolítása mellett döntött. Ez volt tehát az a kivételes helyzet, amikor fakivágást kellett engedélyezni – jó hír ugyanakkor, hogy 2 kőrist sikerült megmenteni, így végül 13 fával csökkent a növényállomány. Ám csak időlegesen, mert nemsokára összesen 52 tizennégy-tizenhat centiméter törzskörméretű fát ültetnek el a szakemberek a közvetlen környéken.
Szintén használatba vehették a lakók a Költő utcában felújított járdaszakaszt, amely mellett – a Rácz Aladár úthoz hasonlóan – támfal készült. Nagyszabású csatornafejlesztés kezdődött a Pagony utcában, a Nárcisz utca és a Németvölgyi út közötti szakaszon. Ezt a részt már korábban szerette volna felújítani az önkormányzat, ám a tervezett közműépítés miatt ennek nem lett volna értelme. A csatornacsere idejére teljes szélességében lezárják az útszakaszt, az ünnepekre tekintettel azonban karácsonytól újév napjáig megnyitják az autóforgalom előtt. A csatornaépítés végeztével következhet az egész pályás aszfaltozás, valamint a kapcsolódó járdák felújítása.
Bár megérkezett a hó, és a hőmérséklet is fagypont körül táncol, ez nem azt jelenti, hogy leállnak a kátyúzási munkálatok. Az önkormányzat útellenőrei naponta járják a XII. kerületi utakat, és ha burkolathibát találnak, gondoskodnak ezek kijavításáról. Veszélyes kátyú esetében ez néhány napon belül megtörténik.
Az illetékesek továbbra is várják a lakossági jelzéseket: aki kerületi fenntartású utakon – ezeken nem jár tömegközlekedési eszköz – kátyút észlel, a hegyvidek.hu/aktualis/keruleti-munkalatok/uthiba-bejelentes oldalon teheti meg a bejelentését, míg az egyéb, azaz a fővároshoz tartozó utak esetében a 06-1/301-7500-as telefonszámot kell hívni.
-os