Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szaffi_mar_a_vadonban_unnepel4

Szaffi már a vadonban ünnepel

Szaffi és Szerénke ment, Lukrécia és Merlin viszont maradt. Ahogy az egész év eseménydús volt, úgy az ünnepek sem ígérkeznek unalmasnak a Budakeszi Vadasparkban. A kifutók ugyan sok mindent látni engednek, ám a szakmai munka egy része észrevétlenül, a háttérben folyik.

A Budakeszi Vadaspark már 2021 óta aktívan részt vesz az idén az év emlősének megválasztott vadmacskák védelmében. A nemsokára véget érő esztendő váratlanul sok feladatot és kiemelkedő sikereket is hozott a fajvédelem területén.
Szaffi, a park vadmacskája – úgynevezett puha elengedéssel – szabadlábra került. Ez annyit jelent, hogy a vadaspark munkatársai egy repatriáló ketrecet építenek a vadonban, ahol a szabadon engedést tervezik. A könnyen szállítható, lapra szerelhető, szobányi ketrec lehetőséget ad a macskának, hogy testközelből érezze a környező erdő minden rezdülését, illatát, mégis védve legyen a veszélyektől.
A vadonhoz szoktatás néhány hetes időszakában az állatot még etetik és itatják, erőnlétileg és mentálisan is felkészítik a szabad élet kihívásaira, aztán egy szép napon kinyitják a ketrec ajtaját. Szaffi a vadkamerák tanúsága szerint nem sokat morfondírozott, bátran nekivágott a kalandnak, és nem is tért vissza a ketrecbe, ahol még néhány hétig friss ebéd várta volna.Szaffi_mar_a_vadonban_unnepel1További életéről csak a nyakába szerelt napelemes helymeghatározó készülék adataiból lehet következtetni, amely hónapokon át hűségesen küldte a jeleket, aztán végleg lemerült. Ekkor már eltelt a szakirodalom szerinti száz kritikus nap, a fogságban nevelkedő állat visszatalált a természetbe, és valószínűleg területet is foglalt magának.
Persze ha a jel megszűnik, az jelentheti a vad pusztulását is, ugyanis ilyen esetben a nyakörv automatikusan leold, ám szerencsére Szaffi esetében szó sincs semmi ilyesmiről. Néhány nappal az utolsó helyadat feljegyzése után ugyanis felvétel érkezett egy vadkamera üzemeltetőjétől. A képen a jó kondícióban lévő, nyakörvvel felszerelt Szaffi feszített.
Az idén három elárvult kismacska került a vadasparkba, amelyekről a genetikai vizsgálat kiderítette, hogy testvérek és vadmacskák. Fogságban történő nevelésük zökkenőmentesen zajlott, ezért az a szakmai döntés született, hogy egyiküket – egy Szerénke nevű nőstényt – még a télvíz beállta előtt szabadon engedik ott, ahol megtalálták, hogy fenntartsák a helyi vadmacska-populációt.Szaffi_mar_a_vadonban_unnepel2Mivel ez a cica még nincs egyéves, habár már a teljes testméretét elérte, remélhetőleg tovább izmosodik a következő hónapokban, ezért nem kapott nyomkövető nyakörvet. A viszonylag rövid idő miatt a szabadon engedése sem a Szaffinál alkalmazott puha módon történt, hanem durván, ami azt jelenti, hogy az élővilágvédelmi szakemberek egy hordozóketrecben kivitték az erdőbe, és kinyitották a hordozó ajtaját.
Természetesen azért Szerénke nem teljesen felkészületlenül, csupán az ösztöneire bízva cseppent vissza a vadonba, mert a fogságban töltött hónapok alatt megtanították őt vadászni és elbánni az élő zsákmánnyal. Története további részleteit nem ismerjük – remélhetőleg éli a rejtőzködő vadmacskák láthatatlan életét.
Testvérei még várnak a szabadon engedésre, ami valószínűleg a jövő év tavaszán következhet be. A jelenlegi tervek szerint ők is majd lágy elengedés után, helymeghatározós nyakörvvel vághatnak neki az önálló életnek.Szaffi_mar_a_vadonban_unnepel3Addig, a visszavadítás sikere érdekében, a látogatók elől védett helyen laknak a Budakeszi Vadasparkban, fajuk két nagykövetét, Szilvesztert és Félixet viszont meg lehet nézni a vadmacskák kifutójában. A velük történő találkozásra is kiváló alkalom december 15-e, amikor az „Állatok karácsonya” program várja az érdeklődőket. A parklakók ajándékcsomagokat kapnak, amelyekre a látogatók ráírhatják jókívánságaikat. Bár a vadakat nem annyira az üzenetek, mint inkább a csomagokba rejtett finomságok érdeklik, azért a díszdobozok kibontása is jó szórakozást kínál.
Az ünnepi állatbemutatók után a látogatók feldíszíthetik az állatok karácsonyfáját az állatsimogatóban. A díszek válogatott finomságok lesznek, amelyeket a muflonok és a dámszarvasok jóízűen lelegelhetnek a fáról.Szaffi_mar_a_vadonban_unnepel4A vadaspark arra is lehetőséget kínál, hogy megajándékozhassuk egymást egy igazi vadállattal. Persze nem vihetjük haza a farkast, a medvét vagy a mókust, de örökbe fogadhatjuk őket, és a „Nevelőszülők Napján” másodmagunkkal ingyen látogathatjuk meg kiválasztott védencünket, beszélgethetünk gondozóival. Az örökbefogadás részletei a honlapon (budakeszivadaspark.hu/orokbefogadas) olvashatók, de ami a legfontosabb: még mindig nem késő intézkedni, hogy a karácsonyfa alá kerülhessen a megajándékozott örökbefogadó – mostantól „Vadasparki gondoskodó” – névre szóló „Zöld Diplomája”.

-b-