„Éhes vagyok a sikerre, még tovább akarok jutni!”

• Milyen érzés World Karate Federation Európa-bajnoki ezüstérmesnek lenni?
• Elképesztő! Nagyon örülök, hogy megtapasztalhattam ezt az érzést: azt, hogy sok hónap nehéz munkája után érmet akasztanak a nyakamba egy ennyire rangos viadalon. Egyúttal viszont felelősség is, hiszen a versenyzők ismernek, adott esetben immár „célpont” vagyok. Ráadásul megnőtt az elvárás irányomban a versenyeken és az edzésmunkában is.
• Melyik karatestílust képviseled, és mit kell tudni erről?
• A Shotokan és Goju-kai stílusban indultam, aztán nagyon hamar elkezdtem külön versenyzői edzésre járni. A stílusoknak is vannak külön világversenyei, de azokra csak az mehet, aki az adott stílust űzi, abban van övfokozata. Ezek nem olyan jelentősek, mint egy WKF-verseny, ami maga a versenykarate, tulajdonképpen a karate elitje. A fiatalabb korosztályokban nem szabad hozzáérni egymáshoz, nincs full kontakt. Ahogy viszont egyre idősebb az ember, annál jobban bele kell vinni a technikát, különben értékelhetetlen a pont. Nagyon összetett sportág, amit sokan nem is értenek. Többféle technikát lehet és kell is használni, ütéseket fejre, hasra, rúgásokat fejre, hasra, hátra, és földre is lehet vinni az ellenfelet. Figyelni kell, hogy a kijelölt küzdőterületen belül maradjunk, ne ráncigáljuk a másikat, mindezek mellett tudjunk pontokat szerezni, netán váltani, ha adott esetben nem működik a taktika.
• Nemcsak WKF Európa-bajnoki éremmel büszkélkedhetsz, más világversenyeken is felállhattál már a dobogóra. A bajnoki címeid közül melyik jelenti a legtöbbet számodra?
• Van egy Goju-kai világbajnoki aranyérmem és három Goju-kai Európa-bajnoki címem. Mint már említettem, ezek a stílusversenyek kisebb ranggal bírnak. Egyelőre a WKF Európa-bajnoki ezüstérmemre vagyok a legbüszkébb, mégpedig azért, mert az volt életem első világversenye. Tizenöt éves voltam, az idén nyáron lesz három éve. A COVID miatt rendezték nyáron, így akkor nem maradt idő a pihenésre. Nagyon sok edzéssel járt, rengeteget szenvedtem, viszont olyan formába kerültem, amit sosem felejtek el. Nem sok embernek adatik meg, hogy egy ilyen fontos versenyen – és mindjárt az elsőn! – döntőbe jusson. Örök élmény marad számomra az az időszak.
• Nehéz volt eljutni odáig?
• Nem mondhatom, hogy egyszerű volt. Már tizenkét éve űzöm ezt a sportágat, az életem része, e köré épülnek fel a mindennapjaim. Sok áldozattal jár, mint minden sport, de szerencsére mindig van motivációm, és van előttem cél. Éhes vagyok a sikerre, még tovább akarok jutni! Ez visz előre.
• Mennyi lemondással jár, hogy élsportoló lettél?
• Az összes családi programot a sport köré kell terveznünk; akkor tudunk utazni, nyaralni, ha pihenőt kapok. Rengeteg edzésem van, nagyon ritkán tudok időt szakítani a barátokra, vagy egy kis magánéletre. Mivel válogatott sportoló vagyok, így A-kategóriás a tanrendem a Testnevelési Egyetem gyakorlóiskolájában, ezért a sok hiányzás miatt elmaradó dolgozatok pótlását rugalmasabban kezelik a tanárok, akik segítőkészek, amit ezúton is nagyon köszönök. Komoly előny, hogy tudom alakítani az órarendemet, például ha edzésen kell lennem, akkor az első órára nem megyek be.
• Mi szükséges ahhoz, hogy nemzetközi szinten is eredményes legyél?
• Szerintem a kemény munka, a sok lemondás és az elhivatottság. Én nagyon harcias vagyok a tatamin, sokoldalú, kreatív, fizikálisan erős a kategóriámban, ez sok pluszt ad a versenyeken. Remélem, jó úton haladok a felnőttkaratéhoz, ami nyilván teljesen más szint, de ha folytatom ezt a fajta munkát, akkor oda tudok érni.
• Miért a karatét választottad annak idején, hogyan indult a karriered?
• Elsős koromban kezdtem, az egyik akkori barátom szólt, hogy karatét oktatnak az iskolában. Kissé túlmozgásos gyerek voltam, ezért a szüleim és én is egyből igent mondtunk. A barátom két hét után abbahagyta, engem viszont magával ragadott ez a sport. Korán, azt hiszem, fél év után kezdtem járni külön versenyzői edzésre. Legtöbbet az edzőimtől, Tóth Beatrixtól és Szathmáry Renátától tanultam.
• Van példaképed?
• Steven DaCosta francia karatés, akivel már volt szerencsém találkozni, sőt, edzettem is vele és a francia válogatottal. Ő sokszoros Európa-bajnok, világbajnok, az olimpián is megnyerte a kategóriáját. Mind szakmailag, mind emberileg felnézek rá.
• Ha karate, akkor az átlagembernek azonnal vagy egy filmsztár, vagy a verekedés jut az eszébe. Neked mi az első gondolatod a karatéval kapcsolatban?
• Ez valóban így van, pedig ez a sport alázatra, tiszteletre, kitartásra és fegyelemre tanít. Én minden nap minden percében a karatéra gondolok! Főleg most, hogy kevesebb, mint egy hónap múlva a georgiai Európa-bajnokságon veszek részt. Nemsokára táborozni megyünk a válogatottal, az egész téli szünetben napi öt-hat órát edzettem, nem is nagyon volt időm mással foglalkozni.
• A versenyeken készült fotókon is látható, hogy nem ijedsz meg a saját árnyékodtól. Milyen egyéb előnyei vannak a mindennapi életben annak, hogy magas szinten műveled a karatét?
• Edzésen vagy versenyen kívül szerencsére még sohasem keveredtem verekedésbe. Én inkább kerülöm az ilyen helyzeteket. Mint már említettem, a karate megtanít arra, hogy mennyit kell dolgozni a céljainkért, megmutatja, mekkora a kitartásunk. Ez sokat segít a tanulásban, mert ha esetleg semmi kedvem sincs hozzá, akkor is összeszedem magam. A sport rendszert ad az életemnek, amely így sokkal átláthatóbbá válik.
• Milyen célokat tűztél ki magad elé, mi a terved a sportolással?
• Közeli célom a minél jobb szereplés a következő korosztályos Európa-bajnokságon. Távolabbra tekintve azért dolgozom, hogy a felnőttek között is hasonlóan eredményes tudjak lenni. Reménykedem, hogy 2032-ben visszakerül a karate az olimpiai programba, mert szerintem minden sportoló álma, hogy legalább egyszer ott tudjon lenni a világ legfontosabb versenyén.

sm.