A kis semmi pillanatok varázslata

„Városszövet” címmel látható válogatás Aknay Tibor fekete-fehér fotográfiáiból a Galéria 12 Egyesület kiállítóhelyén. A fotóművész nem adott külön címeket a műveinek, a hangulat teremti meg az összefüggést közöttük.

Hupján Attila, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozatának elnöke megnyitójában először a „szövet” jelentését fejtegette: közösségek, életterek valamilyen formában összetartó anyaga, összetartozó, szét nem bogozható, esetleg elfeslő matéria lehet. Arról is beszélt, hogy jó pár éve a fotográfusoknak megtetszett a „képíró” megnevezés, úgy is, mint egyfajta cizellált leírása a szakmájuknak, a valóság képek általi megformálásának. Ők tehát szívesen aposztrofálják önmagukat képíróként – igen ám, de mi van akkor, mint esetünkben, amikor a fotográfus egyben írástudó is, pontosabban írást tudó, szavakkal is élő, verseket formáló alkotó, költő? Az antagonisztikusnak tűnő ellentétet egy kis kötőjellel oldotta fel.

A „kép-író” Aknay Tibor nincs egyedül mint több művészeti ágban alkotó, de mindezt olyan kitartóan, szépen és termékenyen teszi, hogy felmerül, ő maga minek tartja magát elsődlegesen. Bár a megnyitó második felében verseiből is meghallgathattunk egy csokorral, a kiállításon elsősorban a képeivel kapcsolatban hangzottak el megállapítások.

Izgalmas műfaj a fotográfia, mert a fénykép a jelenben készül, de akár a múltra, a jövőre is utalhat. A mostani tárlat fekete-fehér világa rákényszeríti a szemlélőt egy-egy fotó jóval pontosabb értékelésére, megfejtésére, ehhez a „Városszövet” cím nyújt segítséget. Aknay Tibor alkotásait a város lüktető világában lévő folyamatos jelenlét és a mindenről véleményt alkotás jellemzi – elemezte a látottakat az elnök, majd így fogalmazott: „A monokromatikus képeket szemlélve nem a megismételhetetlenség misztikuma, vagy egy-egy bravúros pillanatfelvétel jut az eszünkbe, hanem a hangulat. Az az állapot, amit a szerző átélt, és meg is oszt velünk.”

Pont ettől, a mindenki által ismerős vagy ismerősnek vélt állapottól kerülünk közelebb a képekhez. Beavatottnak érezzük magunkat. A néző is gondolatokat fogalmaz, például a szék és az árnyéka mögé, az éjjeli lámpában felsejlő ágak köré.

Egy ismert definíció szerint a fotográfus fegyvere a fény, ez Aknaynál száz százalékban igazolást nyer. Képeinek legmarkánsabb eleme ugyanis a fény, ami időnként átüt azon a bizonyos városi szöveten; legyen az árnyékformáló, megállót betöltő, villamoson tükröződő, tűzfalak között megbúvó, vagy épp geometriai elemeket formáló. Éppen úgy, ahogy mi is láthatjuk – amennyiben észrevesszük.

Méltatója szerint Aknay Tibor művészetének legnagyobb erénye nem az elkészült mű, hanem az, ahogy mindezt észrevette és továbbgondolta. „Mindannyian vágyunk arra, hogy egyedi alkotásoknak legyünk – így vagy úgy – részesei, akár alkotói, akár befogadói oldalon, mert ettől egyfajta érzelmi muníciót remélünk; de nem kell mindig katartikus élményekben gondolkodni! Sokszor egészen más módon varázsolhatnak el az úgynevezett kis semmi pillanatok, itt konkrétan a szerző alkotásaiban jelen lévő hangulatok” – folytatta Hupján Attila, a fotókra utalva. A vizes buszmegállóban például együtt nézzük, ahogy elsuhan az autó, vagy épp felálltunk egy kávézó asztalától, amikor észrevesszük a falon lévő árnyékot, a járdaszigeten gyalogló ember magányosságát, ahogy a déli napsütésben felolvad az oszlopok árnyékában…

A könnyebben megfejthető képek közt találni megfejtésre várókat is: ilyen az utcára dobott gumikesztyű, az aszfalton szétfolyt festékfolt, az olajfoltból kirajzolódó szörny, amely visszafelé nézve akár egy emberi arc is lehet – mindenkinek a fantáziájára bízva a megoldásokat. Hupján Attila zárásként frappáns, a kiállítást ajánló gondolatait rímbe szedve is összefoglalta.

Cserna Csaba előadóművész, a Magyar Kultúra Lovagja Aknay Tibor néhány „szépségvadász” versét tolmácsolta. Elhangzott a Séta a Margit hídon, a Végtelen, az Akárhogy nézem, a Koncert és a Miért? Ez utóbbi talán azért volt különösen megragadó, mert az egyetlen igazi titok megfejtése utáni vágyról szól, az örök kérdésről: miért él az ember, és miért nem ismerheti teljes önmagát?

A kiállító művészt Borza Teréz, a Galéria 12 Egyesület elnöke is köszöntötte, aki így zárta szavait: „A verseid és a fotóid olyan igazak, olyan maiak és olyan emberiek, mint amilyen te vagy!”

Sz. D.

A tárlat megtekinthető február 3-ig, vasárnap és szerda kivételével mindennap 16.00–22.00 óráig. Cím: Galéria 12 Kiállítóhely, Kávézó és Borbár, Hajnóczy József utca 21.