Színész házaspáré a 2000. hegyvidéki Gondosóra
Immár kétezer Gondosóra vigyáz a hegyvidéki idős emberek biztonságára. Legutóbb a XII. kerületben élő színész házaspárnak, Huszti Péternek és Piros Ildikónak adott át egy-egy készüléket Fonti Krisztina alpolgármester. Az önkormányzat továbbra is segít a regisztrációban, valamint a segélyhívó eszköz célba juttatásában és beüzemelésében mindazoknak, akik igényt tartanak erre.
„Fel kell készülni arra az esetre, ha ne adj’ Isten, baj történik. Ez az eszköz biztonságérzetet ad számunkra, a fiaink és az unokáink is örülnek, hogy igényeltük az órát” – mondta Huszti Péter, aki feleségével, Piros Ildikóval együtt a polgármesteri hivatalban vehette át a Gondosóráját. A színművész szerint mindig arra kell törekedni, hogy ne legyen baj, ezzel együtt „nagyon jó érzés, hogy az ember zsebében van egy olyan kis készülék, amivel bármilyen helyzetben segítséget lehet kérni”.
„Ez az eszköz kapaszkodót ad az életünkben, nagy segítség mindnyájunknak” – tette hozzá Piros Ildikó. A színművész arról is beszélt, hogy az ismerőseik közül már többen is használják az órát. Nem messze tőlük lakik a 97 éves István bácsi, aki egyedül él, és nemrégiben, amikor elesett, a Gondosóra diszpécserközpontjának közreműködésével tudták azonnal értesíteni a gondozónőjét.
Az önkormányzat népjóléti irodája és a Hegyvidéki Szociális Központ tavaly nyár óta segíti az időseket a kormány által ingyenesen biztosított Gondosóra-szolgáltatás regisztrációjában. Fonti Krisztina alpolgármester kiemelte, hogy amennyiben valaki nem tud befáradni a hivatalba, személyesen mennek ki hozzá az önkormányzat munkatársai, akik szívesen segítenek a készülék beüzemelésében is.
„Sok idős ember ódzkodik az okoskütyüktől. Ezért is fontos a személyes átadás, hogy meg tudjuk mutatni az eszköz használatának minden apró részletét, például hogyan kell tölteni, vagy az első bejelentkezést végrehajtani” – magyarázta az alpolgármester. Tapasztalatai szerint az idősek nagyon szeretik a készüléket, szívesen használják. Ő is kapott már visszajelzést arról, hogy egy rosszullét után a Gondosóra diszpécserszolgálata segített gyorsan kapcsolatba lépni a hozzátartozóval.
„A Gondosóra az időseknek és hozzátartozóiknak is biztonságérzetet nyújt – zárta szavait Fonti Krisztina. – Ezt én is megerősíthetem: édesanyám egyedül él, és nagyon örülök annak, hogy van Gondosórája, mert úgy érzem, biztonságban van. Tudom azt, hogy ha valami baj történne, kontaktszemélyként engem értesítenének, ezért sokkal nyugodtabb vagyok vele kapcsolatban.”
d.