Nem csak az eredmény számított a diáksportbajnokságban
Évről évre több száz tanuló indul a Hegyvidéki Diáksportbajnokság küzdelmeiben, amelynek éppen ez a lényege: más versenysorozatokkal szemben ugyanis ebben nem, illetve nem csupán az eredményesség számít, hanem a versenyekre nevezők száma is. A diáksportbajnokság ugyanis a rendszeres mozgás és az egészséges életmód népszerűsítését is hirdeti, azt, hogy nem feltétlenül kell a leggyorsabbnak, a legügyesebbnek, a legerősebbnek lenni ahhoz, hogy valaki örömét lelje a sportolásban.
Az idén hét sportágban – atlétika, dodgeball, kosárlabda, labdarúgás, röplabda, sakk és túrázás – mérhették össze tudásukat, ügyességüket és erejüket a fiatalok. A bajnokságot szervező, önkormányzati tulajdonú Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. felhívására a Közép-Budai Tankerületi Központhoz tartozó összes XII. kerületi általános és középiskola elindult legalább egy versenyszámban, rajtuk kívül vendégiskolák színesítették a mezőnyt. A szabadidős pontversenybe illeszkedő sportrendezvényekhez – Fitt leszel, ha itt leszel!, Előzd meg a fogaskerekűt!, Hegyvidéki Olimpia, Nárcisz Futás – hasonlóan a túrázás ezúttal is nagyszerű közösségépítő programnak bizonyult.Négy korosztályban hirdetett győztest a szervező. Az iskolák a helyezésüktől függően pénzjutalmazásban részesültek, a Hegyvidéki Önkormányzat jóvoltából kapott összegből sportszereket, sportfelszereléseket vásárolhatnak maguknak. Az I–II. korcsoportban tíz intézmény között a Testnevelési Egyetem Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium szerezte a legtöbb pontot, megelőzve a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskolát és az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskolát.
A III–IV. korcsoportban indult a legtöbb – tizenegy – iskola. A Pannonia Sacra nyert, a Zugligeti Általános Iskola végzett a második helyen, míg a Városmajori Gimnázium lett a harmadik. A középiskolák mezőnyében Városmajori Gimnázium, Testnevelési Egyetem gyakorlóiskolája, Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium volt a sorrend. Külön is értékelték a szabadidős programokban való részvételt, amiben a Zugligeti Általános Iskola bizonyult a legjobbnak a Németvölgyi Általános Iskola, valamint a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium előtt.
-os