Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_lehetosegem__egyben_a_felelossegem

A lehetőségem – egyben a felelősségem…

Néhány nappal a választások után szeretettel és tisztelettel köszönöm, hogy ismét bizalmat szavaztak a Hegyvidéki Német Nemzetiségi Önkormányzatnak.

Önök mindazokon az ünnepeken, melyeket immár sokadik ciklusban visszatérő rendszerességgel tartunk, nem a közönségünk, hanem a KÖZÖSSÉGÜNK!A_lehetosegem__egyben_a_felelossegem

A lehetőség, amit a képviselő-testület az idén is megkapott, egyben felelősséget is jelent. Felelősséget arra, hogy megtörjük a rohanó idő konok egyhangúságát, és ünnepeket tartsunk. Mert az ünnepek megállítanak, emlékeztetnek és figyelmeztetnek is. Elénk idézik az élet alapvető kérdéseit, amelyeket gyakran elfeledtetnek a hétköznapok gondjai.

Az ünnepek egyszerre az öröm és a mélyebb gondolatokra való megállás alkalmai. Soha nem szabad elfelednünk, hogy a körülöttünk levő világ attól függ, milyenek vagyunk mi magunk benne – ezért beszédes szavak helyett tevékeny tettekkel, évről évre forgó rendszerben, ugyanazokra a közösségi alkalmakra várjuk Önöket:

  • szeptemberben a Jókai Klubban egy sramlizenés sörtörténeti gasztrokulturális estére;
  • majd Mihály napján Terményünnepre;
  • ha lesz az idén Kadarka Fesztivál, táncosokat és zenekart szervezünk;
  • októberben folytatódik a helytörténeti előadás-sorozat dr. Salamin Andrással;
  • novemberben vezetett séta keretében felkeressük a Budakeszi temető sváb emlékeit;
  • majd a Márton-napi lampionos felvonuláson tudunk ismét találkozni;
  • német nyelvű gyerekfoglalkozást szervezünk Szent Miklós estéjére;
  • advent harmadik, az Öröm vasárnapján az idén is adventi térzenét és jótékonysági süteményvásárt tartunk a templom körül;
  • majd az idei év zárásaként koncerttel és agapéval várjuk az időseket.

Kívánom Önöknek, hogy megtaláljuk, megteremtsük és kihasználjuk az időt, hogy együtt valóban valami olyat vihessünk végbe, ami örömteli, személyes és érdemleges, a fiataloknak utat, az időseknek emléket mutat.

„Mert egyetlen más évszak sem hoz annyi örömet, mint a tavasz, a nyár, az ősz vagy a tél…”

Szeretettel,

Kövesdiné Martin Nóra