Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tobb_szaz_meter_ut_ujult_meg_tavasszal

Több száz méter út újult meg tavasszal

Az önkormányzat hosszú évek óta kizárólag út-, járda- és lépcsőépítésre, valamint -karbantartásra fordítja a kommunális adóból származó bevételt, így gondoskodik a minél biztonságosabb és kényelmesebb autós és gyalogos közlekedésről. Az idén tavasszal is számos útépítés kezdődött, több épp a napokban fejeződött be.
A Monda utca rekonstrukciója részeként a kivitelező teljes szélességben kicserélte a kopóréteget, a szegélyeket, és felújította a kapcsolódó járdát. Elkészült a Virányos út átfogó felújításának következő üteme. A tavalyi munka után most a Mese utcától a Napos utcáig épült sima aszfaltburkolat a nagy forgalmat bonyolító úton, és a járda hibáit is megszüntették a szakemberek.
Sokáig áldatlan állapot uralkodott a Határőr úton. Az útpályán már nem segített a folyamatos kátyúzás, ezért az önkormányzat az idén teljes felújítást végeztetett el a 49–61. szám közötti szakaszon.
A rossz állapotú úttest újult meg a Szendrő utca Fodor utca és Sólyom utca közötti szakaszán is, egyúttal megtörtént a járda felújítása. A munka folytatódik a Szendrő köz és a Bartha utca között, ahol nemcsak a burkolat, hanem az alépítmény is újjáépül.Tobb_szaz_meter_ut_ujult_meg_tavasszalUgyancsak folyamatban van a Kikelet utca rekonstrukciója, ami magában foglalja az aszfaltozást és a szegélyek cseréjét. Lakossági kérésre már elkészült egy sebességcsillapító küszöb a Szúnyog úton, és várható egy másik „fekvőrendőr” kialakítása is. A „Járjunk együtt!” program keretében táblákkal és burkolati jelekkel hívják fel az autósok figyelmét arra, hogy járda híján ott az úttestet használják a gyalogosok.
Nincs végig járda a Rácz Aladár úton sem, hamarosan azonban ez megváltozik. A környéken élők javaslatára május elején megkezdődött a járdaépítés a 164–170. szám között, a munkálatok első üteme várhatóan június első hetében fejeződik be.
Jó hír, hogy a tél végén felmért több mint 800 burkolathiba mindegyikét kijavították a szakemberek, ami közel 1400 négyzetméternyi aszfaltozást jelent. A kátyúkat a hegyvidek.hu/aktualis/keruleti-munkalatok/uthiba-bejelentes oldalon, míg a tömegközlekedéssel érintett utak esetében a 06-1/301-7500-as telefonszámon lehet jelezni.

M.