Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_csaladokrol_is_gondoskodik_az_onkormanyzat

A családokról is gondoskodik az önkormányzat

Az ENSZ kezdeményezésére május 15-e a család nemzetközi napja, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ráirányítsa az emberek figyelmét a családi értékek fontosságára. Ezt teszi a Hegyvidéki Önkormányzat is, amely hagyományosan elkötelezett ebben az irányban, és számos módon gondoskodik a XII. kerületi családokról – hívta fel a figyelmet a jeles napon Fonti Krisztina, aki személyesen győződött meg a Normafánál arról, hogy megfelelően fejlődik-e a családok fája.
„Tavaly szeptemberben ültettük el a csemetét, és jó látni, hogy szépen cseperedik. Aznap avattuk fel a Kopp Mária sétányt, akkor került ide a Normafa családi pihenőpad. Mindez a családok irányába való elköteleződésünket is szimbolizálja” – mondta az alpolgármester, arra emlékeztetve, hogy ünnepeit tekintve május az egyik legszebb hónapunk. Az anyák napjával kezdődik, a gyermeknappal fejeződik be, köztük pedig ott van a család nemzetközi napja.A_csaladokrol_is_gondoskodik_az_onkormanyzat„Mi itt, a Hegyvidéken sokféle módon gondoskodunk a családokról. Bármihez is nyúlunk, mindig figyelünk arra, hogy az milyen hatással lehet rájuk, és igyekszünk minél többet tenni értük, a biztonságukért, a nyugalmukért, a jólétükért. Óvodákat, bölcsődéket újítunk fel, játszótereket hozunk létre, vagy modernizáljuk a meglévőket. Mindez azért történik, hogy a családok biztonságban és jó helyen tudják gyermekeiket – folytatta az alpolgármester, hozzátéve, hogy ezeknek a fejlesztéseknek a híre a Hegyvidéken túlra is eljut. – Sokan hozzák el gyermekeiket a város távolabbi részeiről is a játszótereinkre, és az sem ritka, hogy a más kerületekben élők szeretnék igénybe venni a bölcsődéink és az óvodáink szolgáltatásait.”
Fonti Krisztina a Normafáról szólva elmondta, hogy az elmúlt tíz évben sok tízezer köbméter sittől szabadította meg az önkormányzat ezt a pihenőterületet, lebontottak két ide nem illő szállodát és több adótornyot. A Kopp Mária sétányon nemrég még buszok pöfögtek, ott volt a végállomásuk, most viszont zöld találkozópont várja a Normafára érkezőket.
Az alpolgármester beszélt arról is, hogy nem csupán a családokról gondoskodik az önkormányzat, hanem a dolgozóiról is. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a fővárosban egyedüliként a Hegyvidéki Önkormányzat kapta meg másodszor is a családbarát önkormányzat címet. „Büszkék vagyunk arra – összegzett Fonti Krisztina –, hogy munkatársaink jó körülmények között dolgozhatnak, és így több energiájuk marad a saját családjukra is.”

MM.