Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nem_is_olyan_egyszeru_a_muanyag_palackok_visszavaltasa2

Apró lépések palackügyben

Október 29-i lapszámunkban részletesen foglalkoztunk a műanyag és egyéb palackok visszavételével kapcsolatos problémákkal. Egyebek közt azzal is, hogy a XII. kerületben kevés helyen működik REpont, ráadásul az ezeket befogadó boltok elsősorban az alsó részeken találhatók. Azaz annak, aki a hegyvidéki területeken lakik, sokat kell utaznia üres üvegekkel megpakolva. Ez pedig bonyolult mutatvány – és nemcsak az idősek számára –, különösen a tömegközlekedési eszközöket használva.
Most úgy tűnik, történik előrelépés, hiszen a Budapest Fővárosi Közgyűlés elfogadta Vitézy Dávid javaslatát, aminek a lényege, hogy 0–24 óráig nyitva tartó közterületi visszaváltóhelyek telepítését kezdeményezik a MOHU-nál. Önmagában ez még nem lenne megoldás a XII. kerületiek problémájára, csak akkor, ha az új nonstop REpontok kijelölésekor gondolnának a városközponttól távolabb élőkre. Mindenképpen olyan helyszínek jöhetnek szóba, amik könnyen elérhetők tömegközlekedéssel, így adják magukat a buszvégállomások, a közlekedési csomópontok, de jó ötletnek tűnik például a kórházak, posták melletti elhelyezés is.
Azt, hogy pontosan mi lesz a döntés, még nem tudjuk, mindenesetre reménykedünk abban, hogy akad majd olyan, aki figyel ezekre a valós igényekre. Rajtunk nem múlik, időről időre visszatérünk a témára, ha szükséges.Apro_lepesek_palackugybenTörtént még egy fővárosi döntés a palackvisszaváltással kapcsolatban, ami elsősorban a köztisztaság fenntartását szolgálja. A közgyűlés elfogadta azt a javaslatot, ami szerint palacktartó kerüljön a forgalmasabb köztéri kukákra vagy ezek mellé, hogy a kidobásra ítélt, de visszaváltható palackok ne a szemetesekben végezzék.
Gyakorlattá vált ugyanis, hogy a nehéz körülmények között élők a kukákat felforgatva „vadásznak” az 50 forintot érő palackokra, eközben pedig sokszor szétdobálják a hulladékot az utcán. Ezt előzné meg a főváros a palacktartók kihelyezésével, aminek van még egy előnye: ez az egyszerű megoldás az újrahasznosítást is szolgálja. Működő példák jócskán vannak Európában, például Frankfurtban és Berlinben is felszereltek ilyen tartókat a közterületeken.

-os