Változások az adózásban, megújul a parkolási rendszer
Adóügyekről, a parkolási rendszer átalakításáról, a pénzbeli és természetbeni ellátások jogosultsági összeghatárának emeléséről, valamint a Rácz Aladár út menti, beerdősült telkek beépíthetőségének megakadályozásáról is döntött legutóbbi ülésén az önkormányzat képviselő-testülete. A pénzügyi egyensúly biztosítása érdekében szükségessé vált a költségvetési rendelet egyes tételeinek jelentős módosítása is, több mint egymilliárd forint fedezetéről kellett gondoskodni.
„Évente 2,1 milliárd forintot von el szolidaritási hozzájárulás címén a kormány a kerülettől, ebben az évben ez az összeg 420 millió forinttal fog nőni. Jó volna, ha nem kellene adót emelni, sokkal könnyebb lenne, ha nem az országunk tetején lévő fekete lyukba kerülnének ezek a pénzek” – indokolta nem kevés szarkazmussal Kovács Gergely polgármester a legutóbbi önkormányzati képviselő-testületi ülésen, hogy miért van szükség a helyi adók emelésére. Mint mondta, ezzel az intézkedéssel a jövő évben közel 1 milliárd forint többlete származhat az önkormányzatnak, ugyanakkor a növekmény mintegy 80%-át nem magánszemélyek, hanem cégek fizetik majd.
A testület által elfogadott adórendelet-módosítás értelmében az építményadó általános mértéke cégek esetében 2190 Ft/m²-ről 2900 Ft/m²-re emelkedik. Megszűnik a rövidtávú bérbeadással, például Airbnb-n keresztül kiadott lakások mentessége és kedvezménye, emelkedik viszont a magánszemélyek nem lakás céljára szolgáló építményei esetében igénybe vehető kedvezmény.
A továbbiakban a 40 négyzetméternél kisebb lakások után is kommunális adót kell fizetni (15 000 forintot), az eddigi, 120 négyzetméter feletti lakások adósávját pedig kettébontja az önkormányzat, hogy az igazán nagy, 200 négyzetméter feletti lakások tulajdonosai fizessék a törvényi maximumhoz közelítő legmagasabb, 45 000 forintos összeget. A 65. életévüket betöltött nyugdíjasok esetében, amennyiben a nyugdíjuk nem haladja meg a 200 000 forintot, és nincs más jövedelmük, az eddigi, 19 500 forintos kedvezmény összege 25 000 forintra emelkedik, az új adómértékekhez igazodva. (Az adózással kapcsolatos változások részleteiről ezen az oldalon, e cikkünk alatt olvashatnak – a szerk.)
A testületi ülésen Fonti Krisztina képviselő (Fidesz) az üdülőterületre vonatkozó építmény- és telekadó, valamint a 40–80 négyzetméteres lakások után fizetendő kommunális adó mérsékeltebb emelésére tett javaslatot, továbbá kezdeményezte a nyugdíjasok adókedvezményéhez kapcsolódó jogosultsági összeghatár másfélszeresére emelését, valamint a 40 négyzetméter alatti lakások adómentességének megtartását. A kis lakások mentességének megőrzését Élő Norbert (DK) is javasolta, emellett azt ajánlotta, hogy az önkormányzat vizsgálja meg, a 200 négyzetméternél nagyobb lakások után ne kommunális adót, hanem építményadót kelljen fizetni, mert az igazán tehetősek nagyobb arányban is ki tudnák venni részüket a közterhek viseléséből. Ez utóbbi javaslatot Kovács Gergely polgármester megvizsgálásra érdemesnek tartotta, a többi indítványt viszont a képviselő-testület többsége nem támogatta.
Több az engedély, mint a parkolóhely
„Nagyon jól hangzik az ingyenes parkolás, csakhogy ennek az a következménye, hogy jóval több lakossági várakozási engedély van kiadva, mint amennyi parkolóhely valójában van” – vezette fel Kovács Gergely a parkolási rendelet módosításáról szóló napirendi témát. A polgármester szavait az előterjesztés számadatai is alátámasztják: 4996 fizetős parkolóhelyre 2023-ban 7735, 2024-ben pedig már 8556 várakozási engedélyt adott ki az önkormányzat. (A komplex problémáról mi is írtunk előző, 2024. november 12-i lapszámunkban – a szerk.)
A fővárosi szabályozás szerint az éves lakossági várakozási engedély díja az 1 órányi parkolási díj 250-szerese, ezért a XII. kerületben található „A” parkolási övezetben az itt érvényes 600 forintos tarifával számolva 150 000 forint, a „B” övezetben pedig a 450 forintos óradíjat alapul véve 112 500 forint a kedvezmények nélküli díj. A képviselő-testület által elfogadott új parkolási rendelet alapján a lakossági engedély kedvezménye a jövő évtől az első autó esetében 100%-ról 80%-ra, míg a második autónál, környezetvédelmi kategóriától függően, 30–100%-ról 30–50%-ra csökken.
Jövőre tehát az első autó után az „A” és a „B” övezetben 30 000, illetve 22 500 forintot, a második, EURO 4 vagy magasabb környezetvédelmi kategóriának megfelelő autó után pedig 75 000, illetve 56 250 forintot kell majd fizetni. Súlyos egészségi állapotra való tekintettel ugyanakkor 100%-os kedvezménnyel igényelhető parkolási engedély, míg a 65 év feletti nyugdíjasok és a nagycsaládosok 90%-os kedvezményt vehetnek igénybe az első autójuk után.
A testület elutasította Élő Norbert javaslatát, hogy a második autó után semmilyen kedvezmény ne járjon, továbbá Fonti Krisztina módosító indítványát sem támogatta, miszerint meg kellene hagyni a lakásonkénti első autó 100%-os díjkedvezményét. A fideszes képviselő kezdeményezésére viszont elfogadta a többség, hogy a nagycsaládosok esetében akkor is járjon kedvezmény, ha a gyermek betöltötte a 18. életévét, de – tanulmányai vagy sajátos nevelési igénye miatt – még jár utána családi pótlék.
Kovács Gergely elmondta, hogy eddig Terézváros, Erzsébetváros, Józsefváros, Újlipótváros és Ferencváros döntött hasonlóképpen, mint a XII. kerület. A többi kerület az első autóra 30–36 ezer forint közötti összeget határozott meg, a második autónál pedig 72–120 ezer forintba kerül a lakossági engedély, ezekkel összehasonlítva tehát a hegyvidéki tarifák nem tekinthetők magasnak. Itt, az „A” övezetben az első autó után fizetendő évi 30 000 forint havi 2500, napi 82 forintos kiadást jelent, ami a kerület vezetője szerint méltányos összeg egy nagyjából 10 négyzetméteres közterület használatáért. Sokkal többe kerül például, amikor egy lakásfelújítás miatt kihelyezett konténer közterület-használati díját kell kifizetni.
A polgármester arról is szólt, hogy a későbbiekben érdemes lenne bővíteni a XII. kerületi fizetőövezetet, például Mártonhegyen vagy Orbánhegyen, ugyanis szerencsétlen helyzetet teremt, hogy a 600 forintos óradíjú övezet mellett teljesen ingyen lehet parkolni. Az önkormányzat növelné a közterületeken a kizárólagos lakossági parkolóhelyek számát, és azt is szeretné elérni, hogy az éjjelente üresen álló mélygarázsokban – amelyek környezetében, a felszínen ugyanakkor alig találni parkolóhelyet – olcsó parkolási lehetőséghez jussanak a környéken élők.
További döntések a testületi ülésen
• A pénzbeli és természetbeni ellátások jogosultsági összeghatárát 2025. január 1-jétől 4%-kal, 147 900-ról 153 900 forintra emeli az önkormányzat, így biztosítva az ellátásokat azok számára is, akik a nyugdíj- és béremelések miatt kiesnének a támogatásokra jogosultak köréből.
• Mivel a költségvetés végrehajtása I–X. havi adatainak értékelése során komolyabb eltéréseket tártak fel a hivatal dolgozói az előirányzatok várható teljesülése és a tervszámok között, a pénzügyi egyensúly biztosítása érdekében szükségessé vált a költségvetési rendelet egyes tételeinek jelentős módosítása. A kiadási többlet és az elmaradt bevételek összege több mint egymilliárd forintot tesz ki, ennek fedezetét egyebek mellett a szabad kiadási előirányzatok csökkentésével és átcsoportosításokkal tudja biztosítani az önkormányzat.
• Az erre az évre vonatkozó költségvetés ingatlanértékesítésből származó bevételi előirányzattal is számol, aminek a teljesítéséhez sikeres adásvételekre van szükség. Ennek érdekében elidegenítésre jelölte ki a képviselő-testület a rossz műszaki állapotú, bérbeadás útján nehezen hasznosítható ingatlanokat a Goldmark Károly utca 11./Csemegi utca 10., valamint a Jagelló út 36/b szám alatt. Az előbbi egy helyi védett ingatlan, ezért a védettség szerinti felújítás kikötés lesz az értékesítés során. A korábbi gyakorlattól eltérően az önkormányzat közzétette az értékbecsléseket, lejjebb vitte a licitcsomag árát, továbbá több helyen és hosszabb ideig hirdeti az ingatlanokat. Kovács Gergely polgármester elmondta, hogy a tervek szerint hamarosan bevezetik az online licitet is.
• Visszavonta a képviselő-testület az előző önkormányzati vezetés kezdeményezését, ami a főváros településszerkezeti tervének és rendezési szabályzatának módosítására irányult. Ez alapján lehetett volna a Rácz Aladár út mentén nagyjából 8000 négyzetméter területű, közpark besorolású és a gyakorlatban beerdősült telkeket lakóövezetbe vonni és beépíthetővé tenni. A határozat visszavonásával továbbra is erdő maradhat a szóban forgó terület.
• A csillebérci üdülőterület tulajdoni viszonyainak rendezése kapcsán folyamatban lévő társadalmi egyeztetés már véget ért, ám a 2024. június 15-i határidőt most 2025. március 31-ig meghosszabbította a testület, mivel újabb egyeztetésekre, majd pedig egy lakossági fórum lebonyolítására van szükség. A rendezéshez szükséges törvény tervezetét 2025. május 31-ig terjesztené a polgármester a kormány elé.
• Az önkormányzat ez év nyarán csatlakozott a mikromobilitási eszközök (például rollerek, kerékpárok) kölcsönzésének szabályozott kereteit megteremtő fővárosi rendszerhez. Ehhez kapcsolódóan a képviselő-testület most kiegészítette a kerületi közterületek használatáról szóló rendeletet a mikromobilitási eszközök elhelyezésére vonatkozó szabályokkal és díjtételekkel.
• December elején megkezdi működését az új részvételi iroda, hivatalos nevén a polgármesteri hivatal társadalmi együttműködési és közösségi kapcsolatok irodája. Az ehhez szükséges helyet a Böszörményi út 19/a szám alatt biztosítja az önkormányzat.
-vá-