Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_Varosmajorert_gereblyeztek_az_onkentesek

A Városmajorért gereblyéztek az önkéntesek

Tucatnyi önkéntes ragadott gereblyét, hogy segítségére legyen a FŐKERT munkatársainak a koros fákról bőségesen hulló őszi lomb összegyűjtésében a Városmajorban. Az Élhető Hegyvidékért Egyesület képviseletében dr. Novák István szervezte meg ezt az idei immár harmadik közösségi programot a parkban. A több mint három éve sikeresen működő közösségi komposztáló környékbeli használóiból és a Városmajori Parkbarátok Körének tagjaiból verbuválódó kis csapat Csaba utcától induló munkájának előrehaladását a nagy levélkupacok jelezték, amelyeket a kertészek vittek el komposztálni.
Ugyanez a néhány tucat lelkes közreműködőt számláló kör már évek óta tavasszal gyomlálással, sarabolással igyekszik megszépíteni a parkot, nyáron pedig az öntözésből veszi ki a részét. A kellemes időben végzett könnyű testmozgással is komoly eredményeket érnek el, amit mindenki észrevehet, aki a parkban sétál.A_Varosmajorert_gereblyeztek_az_onkentesekEmellett a szervezők fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy közösségépítő alkalomnak is kitűnő az önkéntes munka. A környéken lakó résztvevők – és a munkavégzés alatt erre vetődő járókelők – számára is fontos üzenete a programnak, hogy a város többi zöld területéhez hasonlóan a Városmajort sem lehet „szolgáltatásnak” tekinteni, ami térítésmentesen áll mindenki rendelkezésére. A park akkor tudja fenntartani vonzó arcát, addig tudnak egészségesen fejlődni a növények, ameddig mindenki – lehetőleg rendszeresen – tesz ezért.
A Városmajor jövőre nevezetes évfordulóhoz ér, városi közparkként fái 240 éve vetnek árnyékot az Ördög-árok egykori vidékére. A születésnapot már kétszer ünnepelték a park intézményei, mások mellett a Városmajori Plébánia, a FŐKERT és a Városmajori Szabadtéri Színház. A kerek évfordulón, július 26-án is számíthatunk rendezvényekre, érdekes programokra.

-b-