Kiskarácsony, trashkarácsony – pusztító filmek díszcsomagolásban
A rossz karácsonyi film fogalom, a nézők túlnyomó többsége pedig már immunis a háttérzajként funkcionáló szezonális giccscunamira. Ezért most olyan ünnepi mozikat gyűjtöttünk össze, amik zárlatos karácsonyfaizzóként verik ki a biztosítékot, és pusztítóbbak, mint a polóniummal töltött bejgli.
Star Wars Holiday Special (1978)
Jar Jar Binks karaktere és a Star Wars összedisneyzése még kósza ötletként sem merült fel, amikor a létező leginfernálisabb dolog már rég bekövetkezett a Lucas-univerzum karaktereivel: egy karácsonyi különkiadásban találták magukat. Mindez vélhetőleg azután történt, hogy valamely döntéshozó törölközővel a fején ráborult egy vödör csónaklakkra, majd a jogok megszerzése érdekében túszul ejtette az öreg George tengerimalacát. Az ötlet már önmagában is három lobotómiával ér fel, és mintha ez nem lenne elég, a kivitelezés is a tádzsikisztáni gyerekműsorok legrosszabb hagyományait idézi. A sztori szerint Chewbacca és Han Solo a wookie-k planétájára igyekszik, hogy együtt ünnepeljenek, ám ehhez át kell verekedniük magukat a birodalmi bilifejű osztag blokádjain. Mindeközben válogatott életképeket nézegethetünk a Chewy család meghitt pillanatairól, pontosan úgy, ahogy azt egy betépett sügér vizionálná.
Csendes éj, halálos éj (1984)
A nyolcéves fiúcska, Billy mérhetetlenül nagyot csalódik a Télapóban, amikor a fehér szakállas hóhányó egy elhagyatott úton lemészárolja szüleit. Még csak egy doboz Macskanyelvet sem hagy ott kárpótlásul, ráadásul a srác állami gondozásba kerül. S bár az árvaházi tévészobában egyszer sem megy le a Három kívánság, Billy mégsem ússza meg ép pszichével a gyermekéveit. Tudniillik a főnővér válogatott módszerekkel próbálja belé verni, hogy a Bravo Szerelem, szex, gyengédség rovata a Sátántól származik, a Baywatch bámulása pedig már önmagában gerincsorvadást okoz. Nem csoda hát, hogy amint Billy nagykorúvá érik, egyből a jelmezkölcsönző felé veszi az irányt, és bebizonyítja, hogy a Télapó itt van valójában egy nagyon is vészjósló gyermekdal.
Jack Frost, a gyilkos hóember (1997)
A nindzsákkal, vagy épp az óriáshüllőkkel ellentétben a hóemberek renoméját viszonylag kevés filmalkotás tépázta meg az elmúlt évtizedekben. „Ez tarthatatlan állapot!” – csattant fel Michael Cooney rendező, és rittyentett egy mozit, aminek következtében szénszemű, répaorrú megalázottak széles tömegei tárcsázták az Amnesty International Trágyafilm Munkacsoportjának telefonszámát. A sztori szerint Jack Frost sorozatgyilkost karácsony napján egy másik büntetés-végrehajtási intézménybe szállítják, amikor is kocsijuk összeütközik egy vegyi anyagokat szállító teherautóval. A baleset következtében Frost hóemberré változik, és visszamenőleg is bosszút áll a patkányirtó ízű, rózsaszín szaloncukrokért, a társasjátékdobozokba csomagolt rénszarvasos pulóverekért és David Hasselhoff The Night Before Christmas című lemezéért.
Reszkessetek, betörők! 4. (2002)
A „változatosság gyönyörködtet” tézist körömszakadtáig tagadó programigazgatók jóvoltából immár vagy harminc éve drukkolunk a két nyomorult betörőnek, hogy az idén végre zsigereljék ki a kis Kevint, szemgolyóját pedig csúcsdíszként tűzzék fel a karácsonyfára. Ám sajnos a szőke karácsonyi lidércnyomásról azóta is csak képletesen húztak le minden bőrt, a negyedik rész esetében például a következő forradalmi ötlet alapján: az eredeti szereplőgárdát cseréljük le Hallmark-kompatibilis színészfenoménekre, a költségvetés összegének végéből pedig radírozzunk le három nullát! Ennek következtében Kevin – aki az évek során egérarcú barna kisfiúvá fejlődött – immár a Bigyó felügyelő 2. világsztárjától védi lakhelyét, miközben gőzerővel dolgozik elvált szülei összehozásán. (Elvégre a Ranschburg Jenőből kiművelt ősök csak kétszer feledkeztek meg létezéséről, és tették ki közvetlen életveszélynek.)
The Mean One (2022)
Ezúttal a Mikulás helyett egy nyomott orrú zöld gnóm kap fontos megbízatást a Leszázalékolt Karácsonyi Családirtók Szakszervezetétől. Az illető egy lelkiismeretlen lény, aki semmitől sem fél – legfeljebb a plágiumperektől, ezért szigorúan tilos „Grincs” fedőnéven emlegetni őt. A vérszomjas amorf félnótás a kis Cindyéknél rondít bele a karácsonyi halászlébe, a lánykát pedig azzal a lendülettel felíratja az árvasági ellátásra jogosultak listájára. Felnőttként Cindy készen áll, hogy karácsony napján péklapáttal hálálja meg a nagylelkű gesztust.
The Gingerdead Man (2005)
A kelekótya sorozatgyilkos, Millard Findlemeyer villamosszékbe kerül, minek következtében felhagy hobbijával. Hamvai gondos édesanyjához kerülnek, aki ezáltal máris megoldást talál arra, miként kompenzálja, hogy a Nagyi Titka liszt hiánycikk a boltokban. A karácsonyi mézeskalács textúráját Martha Stewart is megirigyelné, csakhogy a végeredmény életellenesebb, mint a Benke Laci bácsi-féle sonkába tekert rántott banán: Findlemeyer ugyanis immár aprósüteményként folytatja munkásságát, ami némileg mérsékeli a szeretet ünnepének szentimentalizmusát és giccsfaktorát.
A gyilkos karácsonyfa (2022)
A Micimackó: Vér és méz című audiovizuális vakbélperforáció méltó bosszú volt a Disney felé minden egyes ének- és táncbetétért, amit az évek során az élő szereplős remake-ekben elszenvedni kényszerültünk. A dolog szépséghibája azonban, hogy ezzel együtt Rhys Frake-Waterfield rajtunk, nézőkön is bestiális elégtételt vett. Ugyanakkor nem ez az alkotás volt az első, aminek az elkészítésekor az említett direktor fénysebességre kapcsolt a debilrolleren. Sőt, A gyilkos karácsonyfa jóval nagyobb lyukat üt az ember pszichikai védőhálóján. A dickensi manírokban igencsak szűkölködő történet szerint egy vajákosnő gonosz férje karácsonykor elhalálozik, lelke pedig egy fenyőfába költözik, hogy ekképpen álljon bosszút egykori haragosain.
Kirsch András