Kóla, Túró Rudi, diszkó – de mit gondol erről a daloló főrendőr?
Pepsi és Coca-Cola, Túró Rudi, Hully Gully diszkó, Moszkva tér – kultikus tárgyak és találkozóhelyek, amik talán nem határozták meg, de bizonyosan befolyásolták a 80-as, 90-es évek életstílusát. Ezt az időszakot elevenítette fel az Élő emlékezet című előadás-sorozat decemberi találkozója, amelyen Komáromi István (művésznevén: Komáromi Pisti), Pest megye egykori rendőrfőkapitánya, dalszerző, a Magyar Kultúra Lovagja volt a vendég. A kortörténeti utazás zenei aláfestéséről maga a tősgyökeres hegyvidéki előadóművész gondoskodott.
Ahhoz, hogy megértsük, milyen is volt az a bizonyos „Pepsi-életérzés”, érdemes tudni néhány tényt. Az Élő emlékezet című helytörténeti sorozat idei utolsó rendezvényén Tóth Eszter Zsófia történész indításként elmondta, hogyan is került hivatalosan forgalomba a kóla Magyarországon.
Az imperialista kóla
A nagy esemény időpontja 1968, az Új gazdasági mechanizmus elindításának éve. A gazdaságpolitikai irányváltás egyik eredménye az volt, hogy a Coca-Cola „bejöhetett” hazánkba. Persze kettőn állt a vásár, mivel az amerikai mamutcég azért adta át a licencet, mert végre volt nálunk elég hűtőkapacitás, mélyhűtő, ami a forgalmazáshoz kellett. És ha már hűtő: nem véletlen, hogy ugyanebben az évben tűnt fel a polcokon a Túró Rudi is – igen, addig azért nem lehetett kapni, mert nem tudták megoldani a tárolását.
A kóla megérkezése már csak azért is nagy lépést jelentett, mert nem sokkal korábban még az imperialisták tiltott termékének számított. A hatalom szerint ugyanis a Vietnámban harcoló amerikai katonák kedvenc foglalatossága volt, hogy kólamámorban fetrengtek a puszta földön. A Coca-Cola után három évvel aztán a Pepsi is megjelent, amely jellemzően minden országba ekkora késéssel érkezett meg.
A gazdasági reform azonban csak az egyik oka volt annak, hogy megkaptuk a kólát. Talán meglepő, de a sokak által ostorozott üdítőnek fontos mentálhigiénés szerepet is szántak. Ezzel akarta megállítani a hatalom az egyre nagyobb mértéket öltő alkoholizmust, arra gondolva, hogy a jófajta kőbányai sör helyett inkább kólát isznak majd az emberek. No meg persze más üdítőket, így a kátránytartalma miatt addigra betiltott, ikonikus bambi helyett a magyar Traubit és Márkát.
...és jöttek a galerik
Ki gondolta volna, hogy a Normafán is működött galeri, a 60-as években kialakuló szubkultúra eredményeként? Persze az igazi a Nagyfa volt, amely a Várkert Bazár mögött ma is álló japánakácról kapta a nevét. Itt találkoztak a „dekadens”, hosszú hajú fiatalok, akiket nem engedtek be az Ifjúsági Parkba, így jobb híján a szomszédból hallgatták a koncerteket.
Nevükhöz fűződik egy jelentős esemény. Indián, Szőke Lord, Nagy Kennedy és a többiek 1969-ben a Rolling Stones tagja, Brian Jones haláláról akartak megemlékezni a Belvárosban. Budáról a bazilikához vonultak, közben énekeltek, jelszavakat skandáltak, amiből koncepciós per lett, és sokukat börtönbüntetésre ítélték.
Aztán elérkeztünk a 80-as, 90-es évekhez – és a diszkókhoz. Tóth Eszter Zsófia vendége, Komáromi István dalszerző, előadóművész arról beszélt, hogy ezeket a helyeket a mai állapotoknál jóval konszolidáltabb körülmények jellemezték. A fiatalok természetesen szórakozni akartak valahol, és az egyik fő célpontjuk a diszkó lett.
Elmesélte, hogy annak idején, Pest megye rendőrfőkapitányaként, jó néhány problémás szórakozóhelyet bezáratott a jegyzők segítségével. Összehangolt razziákat tartottak, és ha szabálytalanságot tapasztaltak – például a megfelelő menekülőútvonalak hiányát – a szigorú hivatalnokok helyben lehúzták a rolót.
A diszkókból már akkoriban sem hiányoztak a kábítószerek, amelyekkel inkább a tehetősek éltek, többük csuklóján kattant is a bilincs. Ez leginkább a pesti oldalra és az agglomerációra lett jellemző, Budán sokkal kevesebb probléma volt. Még az Apor Vilmos (régen: Lékai János) téri híres-hírhedt Randevú, vagy Hully Gully sem számított rendőri szempontból túlzottan nehéz helynek. Mindnél fontosabb találkozási pont volt a Moszkva tér, ahol az óra alatt generációk adtak egymásnak randevút.
Trump a videóklipben
Komáromi István, bár voltak kitérők az életében, tősgyökeres XII. kerületinek számít. Az Alkotás utcai egykori tiszti kórházban született, méghozzá azon a napon egyedüli fiúgyerekként – idézte fel a rendőrfőkapitányból lett előadóművész, hozzátéve, hogy évtizedek óta a Városmajor utcában él, ezért szívügye az ottani park – ahogy az egész kerület is, aminek hangot ad, ahol csak teheti.
A zenével 5 évesen kötött szoros és azóta is tartó barátságot, amikor egy játékvár mellett bendzsót kapott a születésnapjára. Már iskoláskorában komolyabban zenélt, jó volt az énekhangja, kórusokban is megfordult. Fellépett a tábornoki kórussal, számtalan koncerten állt együtt a színpadon Zámbó Jimmyvel.
Tízezrek előtt zenélt, egy Amerikában felvett klipjében pedig még Donald Trump is feltűnik. Rengeteg dalt írt, számtalan helyen szerepelt, ugyanakkor – mire nem ad alkalmat az Élő emlékezet sorozat! – most először énekelt a XII. kerületben. Kedvenc dalai között saját szerzeményei és átiratok egyaránt helyet kaptak.
sm.