Nehéz felidegesíteni, szereti a triphopot, és van egy kis vitaminhiánya

Alkotás

– Ez az, amire biztos, hogy nincs már időm. Pedig sokat jelentett. Végül is attól lettem valamilyen szinten ismert, hogy elkezdtük csinálni ezeket a street artos dolgokat, még Szegeden, 2005-ben. Talán most az lenne a jó szó rá, hogy utcai hekkelés. Azt gondolom, ha valamiről legalább két másodpercig elhiszed, hogy igazi, akkor sokkal jobban üt, mintha eleve tudják, hogy az vicc, vagy művészet, vagy nem tudom, micsoda. Így próbáltunk meg átragasztani órásplakátokat, vagy lakossági hirdetéseket csinálni, vagy közlekedési táblákat, felfestéseket. Ez valamiért tetszett az embereknek, sok pozitív visszajelzés jött, hogy örültek neki, meg nevettek rajta, sőt, van, amit kiraktak más városban is. Egyébként dolgoztam webdizájnerként is, meg grafikusként egy mobiltelefontok-gyárban, de az annyira nem volt jó.

Boldogság

– Uh... Mielőtt ide kerültem, számítógépes játékokat fejlesztettünk, ezekből csak az egyszerűek jutottak el odáig, hogy el is készüljenek, hogy játszhatók legyenek, mert ugye én voltam a programozó, a grafikus, a 3D-grafikus meg az is, aki az animációt csinálta, és ez így nem volt egyszerű. De nekem ez jelentette a boldogságot. Én ezzel foglalkoznék, ha lenne végtelen időm meg végtelen pénzem. Polgármesterként az első három hónapban attól voltam boldog, hogy elviszik a szemetet, ég a villany, lenyírja valaki a füvet, vagy hogy mennyi embert ismertem meg. A legnagyobb boldogság az volna, ha több pénze lenne az önkormányzatnak, és érdemben tudnánk fejlesztéseket csinálni a kerületben.

– Ez a polgármester boldogsága. És mi van Kovács Gergellyel?

– Hát, nekem nem nagyon maradt más, mert bejövök reggel a hivatalba, itt vagyok hatig-hétig, hazamegyek, otthon elkezdem elolvasni az e-maileket, mivel arra napközben nincs időm, azokat meg kell válaszolni, és amikor végzek, lefekszem aludni. Szombaton sok az esküvő, vasárnap forgatunk. Ez nem nyekegés vagy panaszkodás, mert élvezem, életemben nem tanultam annyit, mint itt egy év alatt. Nem tudok most ennél jobb melót elképzelni.

Család

– Van egy barátnőm. Meg édesapám, de ő Balatonbogláron lakik, ritkán találkozunk. Jó fej, csak fideszes, ezért nem beszélünk politikáról.

Donnie Darko

– Filmek? Hát, sokfélét szeretek. Ha kedvencet kell választanom, az talán a Brazil, Terry Gilliamtől. Bár régen láttam, lehet, hogy már nem is tetszene?! Egyébként a Donnie Darkót is nagyon szerettem. Már filmet nézni sincs időm, és ezt sajnálom. Elalváshoz néha beteszek valamit… De most már nem is filmek vannak, hanem hatezer órás sorozatok, azokat meg reménytelennek érzem végignézni.

Esküvő

– Ezzel telnek a szombatjaim. Volt olyan, amikor egymás után hét párt adtam össze. Már legalább ötven esküvőn vagyok túl, nem gondoltam, hogy ilyen ipari mennyiség lesz. Nekem azt mondták, nincs ezzel sok dolgom, Pokorninak is csak évente pár esketése volt. De szívesen csinálom, nagy megtiszteltetés, ha engem kérnek fel arra, hogy életük legszebb napjához asszisztáljak.

– Ilyenkor nem csúszik ki egy-két vicces mondat?

– Nyilván, de azt azért ki kell először puhatolni, hogy nagyon komoly szertartást akarnak-e, vagy nem. Bár ha engem hívnak, akkor valószínűleg belefér nekik, hogy legyen benne néhány poén is. De néha nem is én vagyok a furcsa. A legszürreálisabb az volt, amikor két csirkét kellett összeadni. A pár tényleg beöltözött, még a fejükre és a lábukra is felvettek ilyen csirkecuccot, és úgy vonultak be, hogy magot kellett szórni eléjük. És hát sajnos Magyarországon még az is különlegesnek számít, ha mondjuk két lány köti össze hivatalosan az életét. Igaz, ez nem házasság, hanem bejegyzett élettársi kapcsolat, de hasonlóan zajlik a ceremónia, mint egy esküvőnél, legalábbis az anyakönyvi csoport részéről. Nekem ez nagyon oké, ilyenkor inkább attól félek, mit szól majd a násznép.

Fogyókúra

– Én 60 kiló voltam 18 évesen, és 60 kiló vagyok most is. Egy ideig sportoltam, az sem számított, ahogy az sem, hogy többet ettem, kevesebbet ettem…, semmi nem változott. Kíváncsi vagyok, most, hogy letettem a cigit, vajon hízok-e. De semmit nem teszek azért, hogy így nézzek ki.

– És az egészségért?

– Sem! Illetve teniszezni szoktam, meg néha pingpongozni. Bár tavaly ilyenkor elmentem dokihoz általános szűrővizsgálatra. Körülbelül huszonöt éve nem látott orvos, kivéve a fogorvost. Akkor még cigiztem, és titkon reménykedtem, majd mond valami nem túl nagy bajt, amivel ráveszem magam, hogy abbahagyjam a dohányzást. Erre kiderült, hogy egy kis D-vitamin-hiányon kívül kutya bajom, minden tök oké.

Gazdagság

– Soha nem voltam gazdag, de mindig volt annyi pénzem, amiből elvoltam. A pártnál alkalmazottként és a kerületi képviselőségért is kaptam fizut, ez a kettő összesen nettó 420 volt. Nyilván abból nem nagyon tettem félre, van kocsim meg házam, és ennyi. Amikor polgármester lettem, az nagy változás volt ezen a téren is. Törvény írja elő, hogy mennyit keres a polgármester, az pedig fővárosi közgyűlési döntés, hogy mennyit keres a fővárosi képviselő. És hát most összejött a bruttó 4,7 millió. De igazából nem is tudok vele mit csinálni, utazni nem szeretek, nem akarok 45 négyzetméteresnél nagyobb lakást, se menőbb kocsit, nincs gyerekem, így csak gyűlik. Szerintem kábé 500 ezret költök el egy hónapban, mert tényleg a hivatalban vagyok egész nap, itt a kávé is ingyen van. Nem nagyon vannak pénzben megvehető vágyaim.

Gyerekkor

– Nem volt. Én 12 évesen születtem, így szerencsére már azonnal tudtam menni dolgozni. Átlagos gyerekkorom volt, utólag visszatekintve tök jó. Eleinte a nagyszülőkkel is együtt laktunk, anyu, apu, békásmegyeri panelban, utána meg itt, a kerületben. Tízéves koromban váltak el a szüleim, akkor anyuval ketten maradtunk. A nyarakat 6 éves koromtól a Balatonon töltöttem, mert a nagymamáék leköltöztek. Anyu pszichológus volt, a Lipótban dolgozott, és bár hó végére nem maradt sok pénz, ezt én soha nem éreztem. Kamaszként szerepjátékoztunk, meg volt egy tehetségtelen rockzenekarunk a gimiben. Aztán felnőttem.

Háború

– Az ember azt gondolná, felnőtt annyira a Föld lakossága, és van annyi tudása, hogy ne akarjon háborúzni. De nem. Egyébként nem félek a háborútól, különben is, nemrég térképeztük fel a kerületi légópincéket, már tudom, hol van víz, hol van áram. Szerintem felesleges parázni, mert ha lesz is, annak gyorsan vége lesz.

Ingerültség

– Engem ma már sokkal nehezebb felidegesíteni, mint huszonöt éve. Egy csomó dolog van, amiről azt gondolom, nem érdemes bosszankodni rajta. A Facebookon sem vitatkozok senkivel, annál értelmetlenebb dolog nincs. Az igazságtalan kritikákat is könnyen elengedem, de persze azért engem is fel lehet idegesíteni, van, ami zavar. Például az, ha egy nap nem hoznak nekem banános macskát.

Jövő

– Szívem szerint még harminc évig csinálnám ezt, amit most, de ugye ez nem csak rajtam múlik. Ha meg nem, akkor számítógépes játékokat készítenék.

Kutya

– Van egy 16 éves barna labradorom, Kutyika Kutya, és neki van a csaja, a Kicsi Kutya, vagy Sárga Kutyi, vagy Fehér Kutyi, mikor hogy nevezzük, ő 10 éves. Szóval szóljon bárki, ha kell segítség kutyát elnevezni, abban elég jó vagyok. Nekem egyébként a barna labi volt az első állatom, anyu nem adott sok esélyt, hogy megszeressem őket. Egyszer vett egy marha nagy, elképesztően hangos papagájt, ami hangutánzó volt. Szavakat nem tudott mondani, de már reggel hattól bármi zajt hallott, üvöltött. Ha pedig közel mentünk hozzá, remegett. Aztán egyszer véletlenül kirepült az ablakon, és anyu egy plüsspapagájt tett be helyette a kalitkába. Az legalább csendben volt.

Labdarúgás

– Sosem bírtam megnézni a focimeccseket. Egyszerűen nem értem, hogy a legtöbb ember, aki szereti a focit, hogyan tudja kiválasztani, kinek drukkol. Hogy ő most a németeknek vagy a belgáknak... Nem tök mindegy, melyik nyer?

Metallica

– Na, azt pont nem szeretem. Persze gimiben, amikor rockerek voltunk, hallgattam. Engem nem vettek fel a jobb gimikbe, a Városmajorba meg az Aranyba, így a Rákócziba kerültem, ott inkább 4-es körüli tanulók voltak. Nagyon sok rocker volt, persze mi is. Hosszú haj, zenekar. Én gitáros voltam, de három év után sem sikerült még a legegyszerűbb Tankcsapda-számot se levenni hallásból. Gimis bulikon léptünk fel, játszottunk Aurórát, Kispált, Nirvanát. Aztán jött egy srác, Both Miklósnak hívják, aki nagyon jól tudott gitározni, és rájöttünk, mi viszont mennyire nem tudunk zenélni. Ő Magyarország egyik legjobb gitárosa lett, most a Hagyományok Háza főigazgatója. Én meg manapság hiphopot, triphopot, elektronikus zenéket hallgatok. A norvég Xploding Plastix, aztán Red Snapper, Massive Attack, ilyesmik. Szeretem a rockzenét is, a poppal viszont nem tudok mit kezdeni.

Nagykövetség

– Akivel tudtam, megismerkedtem, és érdekes, de nagyon hamar átálltak a diplomatavonalról a lazább, emberibb kommunikációra. Az ismerkedés tehát megtörtént, most már abba fektetek energiát, hogy pénzt szerezzünk tőlük mindenféle kerületi dologra. A legérdemibb kapcsolatunk az ukrán nagykövettel lett, Sándor Fegyirrel, aki legenda, nagyon szimpatikus és nagyon diplomatikus ember. A tajvani nagykövet beleszeretett az irodám teraszába, és mindenképpen vissza akar jönni majd ide szivarozni egy este, annyira tetszik neki a kilátás. Az Arab Emírségek nagykövete pedig elkezdte legyártatni Zsolnayból hazája híres épületeit méteres nagyságban.

Olvasás

– A legjobban azt sajnálom, hogy az elmúlt egy évben nem volt időm olvasni. Illetve csak nagyon keveset. De a Puszták népét például újra elolvastam, azt nagyon szeretem. 1980-ban születtem, amikor még az emberek könyveket vettek a kezükbe, és én megmaradtam ennél. Bár Zoltán Gábor Orgia című könyvét monitoron olvastam el. Sőt, a Harc a szalamandrákkalt is, de ennyi. Mostanában tényleg csak a hivatali dolgokra van időm, azt meg papírról olvasom.

Politikus

– Soha nem akartam azzá lenni, csak így alakult az életem. Amikor azokat a vicces plakátokat csináltuk, kirúgtak, mert nem mentem be dolgozni, tehát nagyon ráértem, akkor jött ez a paródiavonal, egyre több követőnk lett. A Facebookon kérdeztük meg, induljunk-e a választáson, és mivel sok lájkot kaptunk, elindultunk. Tehát belesodródtam, majd 2014-ben hivatalosan bejegyezték a pártot, utána született meg a döntés, hogy nyissunk, jöjjön, aki akar, és csináljon, amit akar. Ezért is lett ilyen fura a párt tevékenysége, mintha egyszerre huszonöt különböző civil szervezet lenne egybegyúrva.

Recept

– Nem szoktam főzni, sütni, sőt, alapvetően nekem az evés is nyűg. De rántottát tudok csinálni.

Szeged

– Azt nagyon szerettem! Egyetemre jártam, aztán ott ragadtam tíz évre, mert mindenből másfél évet sikerült elvégezni. Mivel egy idő után az összes haverom Budapestre jött, én sem maradtam tovább. Amúgy véletlenül kerültem oda: gimi után szerettem volna albérletbe menni, de nem volt pénzem, anyu pedig nem akart budapesti albérletet fizetni. Kellett találnom egy szakot – a bányamérnökön kívül –, ami csak vidéken volt. Így lettem közgazdasági programozó matematikus hallgató. Ez egyébként ugyanaz volt, mint a gazdasági informatika, ami volt Budapesten is, de ezt anyunak nem árultam el.

Természet

– Gyakorlatilag egy erdőben lakom, Csillebércen. Túrázni nem nagyon szeretek, nekem ez a hegynek fel, völgybe le nem igazán tetszik. Ha vízszintesen lehet menni, az rendben van.

Utazás

– Nincsenek utazási vágyaim. Nekem az nem jön be, hogy fekszem a tengerparton, és strandolok, vagy sétálgatok céltalanul utcákon. Legalábbis hosszú távon. Persze azért utazok, most nyáron Olaszországban voltunk. Kiskoromban rengeteget mentünk sok helyre, de a legborzalmasabb körülmények között, mert nagyon kevés pénzből utaztunk nagyon sok időre, és stoppoltunk, sátoroztunk. Ez gimis koromban annyira nem jött be, bár biztos menő volt.

Ünnep

– A születésnapomat nem tartom, a karácsony sem sokat jelent nekem. Erről tényleg nem tudok mit mondani.

Vicc

– A pártom a humoráról ismert. De hogy én vicces vagyok-e? Nem tudom, kinek mi tetszik. Az biztos, hogy amiket csinálgattam a street art vonalon, arra szerintem nagyobb hatása volt a Monty Pythonnak, mint a művészetnek.

Zokni

– Hordok, és egy ideje már figyelek arra is, hogy egyformát. Vannak mindenféle furcsamintás zoknijaim, most például dalmatás van rajtam, ezeket a barátnőm vette nekem. Nincs kialakult zokniízlésem. A ruha pedig leginkább farmer és póló. Most már sokszor kell lennem ingben is, sőt zakóban. Szerencsére azért az év nagy részében önmagam lehetek az öltözködésben is.

A.