Mercedesek jönnek, a Körszálló búcsúzik
Ámokfutó a belvárosban. Július 11-én a hajnali órákban a Nyugati térnél akartak megállítani egy autót a rendőrjárőrök, ám a sofőr másként gondolta ezt, és nagy sebességgel továbbhajtott. Természetesen a rendőrök nem hagyták annyiban, a menekülő után eredtek, egészen a Rákóczi útig követték. Ott lett vége az ámokfutásnak, ugyanis a jármű összeütközött egy szabályosan közlekedő taxival.
Ezzel azonban a hajsza nem fejeződött be, mivel a kocsi utasai, cserbenhagyást is elkövetve, gyalogosan távoztak a helyszínről. A sofőrt végül a Blaha Lujza téri villamosmegállóban, míg két társát a Rákóczi úton fogták el a rendőrök, akik az autóban kábítószergyanús cigarettát találtak.
Kelemen Kabátban a cirkuszban. Július 19-én jön a Cirkuszok Éjszakája, megannyi meglepetéssel és persze varázslattal! A Fővárosi Nagycirkuszban a SPLASH! című vízicirkuszi előadás pluszfelvonással egészül ki. Ebben a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia ifjú tehetségei, valamint ukrán artistaművészek mutatnak be elképesztő produkciókat. Lesz egy sztárvendég is, a Kelemen Kabátban zenekar frontembere, Horváth Boldi énekel majd a manézsban, egy soha máskor nem látható koreográfia részeként.
Jönnek a Mercedesek! Csuklós, klímás, akadálymentes és környezetbarát – így lehetne jellemezni a Budapesti Közlekedési Központnak szolgáltató ArrivaBus nemrégiben bemutatott Mercedes buszait, amelyek 2025 és 2027 között állnak forgalomba Budapesten. A modern dízeljárművek már most teljesítik a várhatóan szigorodó környezetvédelmi előírásokat, és számos európai nagyvárosban közlekednek az utasok megelégedésére. A Mercedes-flotta mellett több tucat elektromos busz járja majd 2026-tól Budapest útjait.
Hagyd ott a bringádat a Mobi-ponton! Városszerte rendre gondot okoz a rollerek, biciklik biztonságos tárolása, épp ezért nagyszerű „találmány” a főváros Mobi-pont hálózata, ami kulturált parkolási lehetőséget biztosít a saját tulajdonú kétkerekűeknek is. Júliustól újabb tíz Mobi-pont áll a környezetbarát közlekedést előnyben részesítők rendelkezésére, a helyszínek kiválasztásakor közlekedési, közterület-használati és zöldvédelmi szempontokat is figyelembe vettek az illetékesek.
Az új Mobi-pontok címei:
I., Attila út 113.
VI., Teréz körút 22.
VI., Podmaniczky utca, Bubi-állomás
IX., Pöttyös utca, metrómegálló
XI., Budaörsi út 4–18/b
XI., Karolina út 17/a
XI., Villányi út 69–71.
XIII., Váci út 22.
XIII., Váci út 46/b
XIII., Váci út 48/f
Az összes parkoló ugyanolyan kialakítású, könnyen felismerhető a határoló zöld burkolati jelekről. Rövidesen a Mobi-logót ábrázoló táblák, valamint az U-alakú kerékpártámaszok is a helyükre kerülnek. Ezzel már közel ezer helyszínen lehet biztonságosan és rendezetten letenni a megosztott és saját eszközöket, ami jelentősen hozzájárul egyebek közt ahhoz, hogy Budapest ne legyen a szanaszét hagyott rollerek városa.
Így utazhatunk a villamosfelújítás idején. Folytatódik a Szent István körúton a Tátra utca és a Jászai Mari tér közötti villamosvágányok felújítása. Ezért július 31-ig a Széll Kálmán tér és a Nyugati pályaudvar között a 4-es és a 6-os villamosok helyett pótlóbuszok közlekednek. Állítólag megéri túlélni a kellemetlenségeket, ugyanis a korszerű zaj- és rezgéscsillapított technológia alkalmazásának köszönhetően gyorsabban, egyúttal kisebb zajjal haladhatnak majd a villamosok a felújított pályán.
Várhatóan július 31-ig a 4-es és a 6-os csak a dél-budai végállomások és a Vígszínháznál kialakított ideiglenes megálló között jár. A pótlóbuszok a Széll Kálmán tér M és a Nyugati pályaudvar M között közlekednek, de a Margitszigetnél egyik irányban sem állnak meg.
A felújítás idején a Nyugati pályaudvarnál a 91-es, a 191-es és a 291-es buszok végállomását áthelyezik a 931-es éjszakai járat megállóhelyére. A 9-es, a 26-os, a 91-es, a 191-es, a 226-os, a 291-es, a 923-as, a 931-es és a 934-es autóbuszok a Jászai Mari tér helyett a Szent István körút 15. és 16. előtt található 4–6-os pótlóbuszok megállóhelyén állnak meg. A Margit híd budai hídfőjénél a 931-es autóbuszra Pest felé a villamosperon helyett a közúton kijelölt megállóban lehet felszállni. Amíg tart a felújítás, a Szent István körúton a Pannónia utca és a Margit híd pesti hídfője között irányonként csak egy sávon haladhat a forgalom. Ezt a sávot használhatják a közösségi közlekedés járművei, továbbá a kerékpárosok és az autósok is.
Viszlát, Körszálló! Megkezdődik Budapest egyik ikonikus épületének bontása, a Városmajor melletti Körszálló helyén ugyanis luxuslakóház épül. A munkálatok várhatóan két évig tartanak majd, és az elfogadott tervek szerint az 1967-ben átadott Hotel Budapest helyén egy a régihez hasonló, azaz hengeres épületet emelnek.
Elrajtolt a művészeti pályázat. A Független Előadó-művészeti Szövetség és a fővárosi önkormányzat által létrehozott Független Előadó-művészeti Alap 155 500 000 forintos keretösszeggel támogatja a budapesti független színházi, táncművészeti, cirkuszi, bábszínházi, ifjúsági, gyermekszínházi és színházi nevelési terület résztvevőit. Ennek keretében művészeti infrastruktúra fejlesztésére, valamint produkciók létrehozására, forgalmazására és előkészítésére lehet pályázni a Pro Cultura Urbis Közalapítványnál. Benyújtási határidő: 2025. július 31. További információ: budapest.hu